A KLIK eseményhorizontja

Ki tudja, mi a rosseb fog történi 6884 év múlva? Élő, eleven ember nem igazán, esetleg az olyan váteszek, mint Balog emberminiszter, valamint az általa trenírozott KlIK, amely szektáról idáig is sok mindent tudtunk, ezt az egyet viszont még nem igazán, hogy van neki egy üveggömbje, valamint pár tucat fekete macskája, következésképp élénken látja a jövendőt.

Mint kiderült, a műintézmény rendelkezik olyan szerződéssel, amely majd’ hétezer esztendő után jár le, ebből is látszik, hogy a fiatal demokratátlanok nem éppen két napra óhajtanak berendezkedni ebben az árnyékvilágban, vagy épp Einsteint magát idézték meg egy félhomályos szeánszon, és a bozontos hajú valamely sötét titkot árult el kései utódjának, magának Habonynak.

utánEhhöz a hétezer évhöz képest kutyafasza úgymond, hogy az amúgy gondosan titkolt dokumentumok között akadt olyan, nem is egy, amelynek meg 2999 a lejárati dátuma, ergo, az már ziher hétszentség, hogy valami nagy ganajság készülődik itt, ám ennek belátásához egyáltalán nem kell várni súlyos éveket, elég csupán körültekinteni mostani elcseszett világunkban, és minden kiderül. Felfejti önmagát mintegy a nagy titok.

Ellenben ez a nagyvonalú dobálózás az évekkel meglehetős súlyos kérdéseket vet föl. Még az sem biztos – sőt, egészen evidensnek tűnik -, hogy már a harmadik évezred végén sem fog állni még maga a felcsúti emlékmű sem, egyszerűen nem olyan fából faragták, hogy gonoszkodjunk. Nem egy piramis ő – bár annak szánták – hogy kibírja az idő könyörtelen nyomását, mint sivatagbéli kisöccsei.

Másrészt élénk logisztikai kérdést vet fel, hogy ezek az értékes dokumentumok, amelyek őrzik a titokzatos szerződéseket, milyen formában őrződnek meg. Az egyiptomiak nagyon egyszerűen oldották meg a kérdést, kőbe vésték, amit nagyon az utókor orrára akartak kötni, s lám, még mindig olvashatóak is.

Modern korunk ellentmondása azonban, hogy mi a történéseinket, a múltunkat papírra, celluloidra meg mindenféle műanyagokra bízzuk, amely illó anyagokat – az egyiptomiakhoz képest – seperc alatt fölzabálnak mindenféle baktériumok meg organizmusok, a KlIK szerződései tehát szublimálódnak, mielőtt lejárnának, de ez végül is mindegy. Most is olyanok, mintha soha nem lettek volna, mondom, hogy nehéz ügy ez.

Aztán itt van nekünk ez a hétezer év, amely tetemes idő komoly filozófiai meggondolásokat követel. Elsőként, hogy akkoriban lesz-e egyáltalán emberi faj, mert ez egyáltalán nem biztos. Mostani iramunkat látva sokkal valószínűbb, hogy a szépemlékű dínók módjára tűnünk el a fajok süllyesztőjében, és ezen különösebben meg sem kell lepődni. Volt már néhány nagy kihalás a Föld nevű bolygón, semmi sem garantálja, hogy nem lesz újra, még csak egy nyüves aszteroida sem kell hozzá.

einstein1_7Adjatok egy fix pontot, és én kifordítom sarkaiból a világot. Ezt mondta Arkhimédész, és azt hitte a nyomorult, hogy minden utána következő matematikussal és fizikussal kicseszett, mert Einsteinig nem is volt, aki ilyet talált volna. Minden szar mozog, a legutolsó ganajtúró bogártól az összes galaxisig, s miután a görög már azt hihette, hogy győzött, jött neki ez a német-amerikai, és minden addig valót fenekestül forgatott fel a maga hülye relativitás elméletével.

A fény, illetve annak sebessége volt a hunyó. A jó Albert kimondta, hogy ennek a sebessége a fix pont, ez az, amit túllépni nem lehet, és ráadásul szerte az Univerzumban ez mindenhol állandó. És miután jót kufircolt magával Marilyn Monroe-val, az átélt katartikus élmény hatására az is eszébe jutott, hogy tér és idő önmagában és külön-külön nem létezik, hanem megbonthatatlan egységet alkot, amely maga a téridő. Na, ebből fakad a KlIK összes baja.

Főleg a fekete lyukak okoznak galibát, amelyekről a drága Cseh Tamás még azt danászta, hogy nem is léteznek, ámde ez nem a hatvanas évek, és ezért mára kiderült, hogy de, igen, és mégis. Vannak nekünk lukaink. Ne részletezzük, elég legyen annyi, hogy ezeknek a csodáknak olyan nagy a gravitációja, hogy annyira eltorzítják a téridő szerkezetét, hogy általa képessé válunk a jövőbe látásra. Minden külön magyarázat helyett álljon itt annyi, hogy Balog miniszter egy ilyennel találkozhatott, ezért a különös szerződések.

eseményVan azonban ezzel az egésszel egy aprócska gond. Ezeknek a lyukacskáknak van egy úgynevezett eseményhorizontjuk, amely különös dolgokat produkál. Ezekből a lyukakból semmilyen anyag vagy sugárzás nem tud eltávolodni. Ezt úgy is meg lehet fogalmazni, hogy az eseményhorizont mögött a szökési sebesség nagyobb a fénysebességnél. A relativitáselmélet szerint lehetetlen, hogy valami gyorsabban haladjon a fénynél, ezért az eseményhorizonton kijutni bármilyen anyag, vagy sugárzás számára lehetetlen.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy – a relativitáselmélet értelmében – a gravitációs tér hatására bekövetkező idődilatáció azt eredményezi, hogy az ember kívülről nézve tulajdonképpen soha nem halad át az eseményhorizonton. Másképpen megfogalmazva, az a pillanat, amikor áthaladna rajta, mindig a jövőben marad, és sosem kerül át a múltba.

Nos, így járt az emberminiszter, és ezért hülye a KlIK az ő szerződéseivel. És hogy mindezt miért meséltem el? Mert jól esett, meg azért is, hogy lássuk, hol is élünk, meg legfőképpen azt: mi vár ránk, ha nem figyelünk. Föl fogunk oldódni a téridőben. Megvacsorál minket.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!