Matolcsy Györgyöt feljelentették legújabb unortodox ámokfutása miatt, amely abban manifesztálódott, hogy ide, s tova, és pláne uszkve mintegy kétszázötven milliárdnyi forintot szabadított meg közpénz jellegétől. Az ügyészség nagyon serény volt, és három nap alatt söpörte félre a beadványt azzal az indokkal, hogy nem elég konkrét.
Az ügyészég ezek szerint nem olvas újságot, és nem tanulmányozza az internetet, amely csak ezzel volt tele színéről és visszájáról is. Lehet, ez csak önvédelmi reflex a részéről, és házelnök úr próféciájának dőltek be csupán, amely szerint a világháló az maga Belzebub, és a demokrácia egyetlen ellenfele minálunk. Ezt bírta mondani, s ha ő ezt kijelenti, akkor úgy is van.
Vagy azért nem vizsgálja a bűnök üldözője bankelnök úr szöszmötölését, mert nincs rajta sapka, vagy, mert van. Esetleg az teszi érinthetetlenné, hogy piros folt van a valagán, ezt a titkot már sohasem tudjuk meg, ahogyan a posta meg más cégek pénzügyeit sem. Ez is jellemző a helyre, ahol élünk. Viszont Matolcsy egy unikum.
Könyveket ír, és könyveket írat, sőt, róla is születik pár ívnyi dicsőítés. Ezeket bankelnök úr gálánsan finanszírozza. Aztán, amikor a művek megszületnek, akkor abból a pénzből, amelyet az alapítványoknak utalt, azok fölvásárolják a bestsellereket, amelyeket abból írtak, amiket az alapítványoknak utalt. Tiszta haszon.
Mindemellett nem érti még a kérdést sem, hogy mért kellene lemondania, sőt, azzal nyugtatja le a háborgásokat: nem minden unokatestvére kapott nem közpénzt, mert abból neki száz is van. Mármint unokatestvérből. És még a romákat szidják a nemzetvédők, hogy túlszaporodnak.
Különben sem kell túlizgulnia magát, egyetlen főnöke, aki a Viktor nevet nyerte el valamilyen woodoo szertartás során, kijelentette, hogy cimborájának csak akkor kellene dicstelenül távoznia az aranytojást tojó MNB éléről, ha mindenféle falak leomlanának. Várjuk ki, Jerikó is megadta magát, ergo, semmi sem tart örökké.
Ha már a Viktor. Máma már Felcsút a világ közepe, efölött vitát nyitni teljesen fölösleges. Azonban az olyan peremkerületekben is, mint az Unió, zajlik azért az élet. Ezek a mocsadékok belengették, hogy ha nekünk – illetve a Viktornak – büdösek a migráncsok, és nem akaródzik befogadni azt az ezerhétszázat, akkor darabonként fizessünk kétszázötvener ajrót.
Hú, hogy visongott a Viktor a Kossuth-béli szeánszon. Elővette a számológépét, és rövid nyomkodás után arra jutott, és ezt bele is mondta az éterbe, hogy ez egy jómunkásember magyarnak negyven évi bére. Mi is elővettük az osztótáblát, és kihüvelyeztük, ezek szerint a jobbanteljesít országban olyan négyszázötven ajró a vidám alattvaló havi apanázsa.
Nem én mondtam, hanem a főnök. Nem gondolta meg eléggé, mint ahogyan azt sem, hogy ki mindenkit hagy az út szélén. Olyan négymillió embert, akik a létminimum alatt laváznak. Erre a KSH azt mondja, szállítsuk le a limitet, mindjárt nem lesznek annyian. Indoka tündérmesébe illő: ekkora tömeget nem lehet kezelni szakpolitikailag. Édes, nem?
Szépül a vár, Fischer Iván hisztizik. Mészáros úrnak, a gázszerelőnek egy év alatt tizenöt milliárddal gyarapodott a pénzesládája tartalma, ha csak ki nem felejtett valamit. Körmenden betört egy ablak, a reformok meg működnek. Elmesélem, mennyire.
Most, hogy megjött a tavasz, az emberek az utcán fagylaltért állnak sorban. Egy nem túl rosszul öltözött, olyan jó hatvanas nő is beáll, és várja a csodát. Amikor mindenki elfogy előle, akkor nem mutat remegő ujjakkal a pisztáciára, hanem lebukik. Bemászik a fagyis pult alá, és kaparászik. Kis idő után feláll, és egy csillogó pénzérme van a kezében. Sarkon fordul, elmegy, nem kér hűsit. A pultos lány hülyén néz. Ismerkedik a világgal. A hellyel, ahol él.
Vélemény, hozzászólás?