De mi lesz a korcsokkal?

Van itt a szomszédban egy kutya, aki nagyon jó fej, csak egy kicsit rekedt, de hát nem is éneklési céllal szaladgál a világban. Viszont nem „Magyarország természetföldrajzi környezetében” alakult ki, ergo nem szittya kuvasz, komondor, puli, pumi, mudi, erdélyi kopó, rövid szőrű magyar vizsla, drótszőrű magyar vizsla és még csak nem is magyar agár.

Csutkarozi-kutya-szepsegverseny(4)És pláne nem ilyen liberális ivadék golden retriever, vagy főként ír szetter, aki már a nevében is hordozza, hogy idegen egy alak a Kárpátok alatt. Meg még német juhász, vérlázító. Ő pedig itt, aki oly bizalommal rohangál a kertjében meg az utcán, valamint nyaldossa az ember tenyerét, egy nap majd arra ébred, hogy kitaszított lesz, még csak egy szaros törvény sem foglalkozik vele, mert még azt sem lehet tudni, hogy ki volt az apja neki.

Az a rohadék élvhajhász anyja csak kefélt orrba-szájba, aztán ez lett belőle, egy semmire sem jó korcs, nem is tudható, mit is tegyen vele az ember. A tacskót, és a többi százötvenet, akiben nem az ősi magyar vér buzog, még meg lehet különböztetni egy sárga csillaggal esetleg, de az ilyen ágrólszakadt még arra sem méltó. Ő a kutyák cigánya. És most okádom el magam, ha meglátom, hol is élek.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum