Mottó: „De jó a kedvem, ha kifolyik a nedvem.”
(AE Bizottság)
A félreértések elkerülése végett ez nem szexista megállapítás. Csak úgy jelzem, mielőtt az egész magyar nemzetmentő hevület mennyboltként szakadna rám, és elkoboznák a kotonomat. Mindez a szöveg a mottóbéli zenekar Jégkrémbalett névre hallgató örökbecsű albumának borítóján olvasható egy hóttfekete koporsó mellett, s mint ilyen, hű tükre a kornak, amelyben született. 1984-et írtunk akkor, és nem kell áthallani semmit sem, a véletlen műve volt csupán.
OV ekkor alighogy leszerelt a katonaságtól, és ebben a nedvkifolyatós időben épp kollégistázott, hogy megalapozza a mai haveri kör láncolatát. Nem sokkal később, amikor többek által is hasonlatos módon ábrázoltatott az akkori magyar valóság, azaz el lett hajtva az anyukájába, a mi hősünk épp Budapesten dolgozott a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Vezetőképző Intézetében. Itt Váncsa Jenő volt a főnöke, aki 1954-től a Magyar Dolgozók Pártja, majd a Magyar Szocialista Munkáspárt tagja, 1985. március 28-án pedig az MSZMP Központi Bizottság tagjává választották meg.
Csak úgy, miheztartás végett mesélem el ezt. Hogy miből születnek az istenek máma minálunk. Az ilyenekből, mint ő. Az olyanokat meg, akik másképp is el tudják képzelni ezt az elcseszett világot, mint aki a minisztérium sűrű falai közt érlelte magát, ily módon üdvözlik szolgái:
„Minden igaz Fideszes Magyar csoporttársamnak békés, szeretettel és örömmel teli karácsonyt kívánok! Velünk van a Jóisten szeretete, ez amit a metéltek, meg az áruló liberálbolsevikok soha nem fognak megérteni. Ezért gyűlölnek annyira minket. De mi kitartunk minden körülmények között Orbán Viktor mellet, Ő az Igaz Magyarság egyetlen Reménye. Imádkozzunk Érte és Drága Családjáért, kapjanak sok erőt a nemes harchoz!!”
Ez egy karácsonyi üdvözlet az egyik elsőáldozótól. Amúgy leszarom, de. Figyelmezzünk csak a verzálokra – hogy csillogtassam múlhatatlan nyomdaipari tudásomat -, tehát, hogy a szerző mit is ír nagy bötűvel, azaz és tehát sorolom. Magyar, Orbán, Viktor, Remény, Érte, Drága, Család. Íme hölgyeim és uraim, tisztelt barátaim, egy vallás születése.
Mint az tudvalévő, a hit nem kíván túlzott gondolatiságot, emiatt lehet, hogy a haza kicsi – a fenti szellemben regnáló – katonáiból egész hadsereg képződik idővel, akik meg elnevezik magukat mondjuk Honfoglalás 2000 Egyesületnek, és ilyesmiket bírnak összehozni a lehengerlő szellemi erejükkel:
„Merkel kancellár migránsok százezreit hívta Európába, ám köztük megbújhatnak terroristák is, akik fenyegetik országuk biztonságát. Tegyük hozzá: nemcsak Németország, hanem Magyarország is veszélyeztetett hasonló okok miatt. Ezért, a Honfoglalás 2000 Egyesület, a V. Putyin Baráti Kör és a Nemzeti Szociáldemokraták közös kérelemmel fordultak az Országos Rendőr-főkapitányhoz, hogy adjanak ki nemzetközi elfogató parancsot Angéla Merkel német állampolgár ellen.”
És ez nem vicc, itt tartunk épp. Amikor évtizede azt találtam mondani egy televíziós műsorban, hogy OV a csőcselék vezére, tényleg rámszakadt a mennybolt, még a fénykorát élő Hír TV is megkeresett, hogy kedvére visíthasson, nos, akkor tévedtem. Módosítom az éccát: OV a degeneráltak vezére. Így árnyaltabb a kép, a végkövetkeztetés azonban ugyanaz: nincsen remény.
Hogy meglegyen a bevezetés, tárgyalás, befejezés tanító néni által megkövetelt egysége, fejezzük be Bizottsággal, miheztartás végett:
„Esti Hírlap!/ Megjelent az Esti Hírlap!/ Szenzáció!/ Ki ölte meg Napoleont?/ Arzén volt a tapétában …/ köszönöm, csókolom, két forint lesz …/ Ki ölte meg Napoleont?/ Arzén … – köszönöm … volt a tapétában …/ és a jó meleg puha ágyban./ Használtak lettünk drágám,/ Használt a szerelmünk./ Használt a bánatunk és/ Használt lett mindenünk./ Használt a házunk, a kertünk,/ Meg az idegrendszerünk./ Használt a szemünk, Használt a szánk,/ Használt az orrunk és fülünk./ Használtan érzünk és/ Elhasznált hangokat adunk és veszünk./ Használt a lábunk között a tér, és a remény./ Pedig valamikor vadonat/ újak voltunk mindannyian./ Begörcsölünk lassan/ és ezt nem tudjuk kiheverni.”
Vélemény, hozzászólás?