Kövértől ne kérj semmit – úgyse ad

Most, hogy elmúltak az ünnepek, és a férgek is fába szorultak, lehull rólam az a béklyó, amelyet egy-két-sok honfitársunk aggatott reám, amikor szende szűzként sóhajtotta bele a kibertérbe, hogy legalább a karácsony szentségét nézegesse a magamfajta álnok bértollnok, és ne bántsa az ő egyetlenét és folyományait, akiket kollégistáknak, ezen kívül meg kádéenpének neveznek, mert az nem komilfó.

Velem lehet egyezkedni, bennem még zubog – velük ellentétben – a keresztényi vér, így történt, hogy két csillagszórós napon át nem folytattam áldatlan tevékenységemet, ami nem áll egyébből, minthogy éjre-éj leföstöm a helyet, ahol élünk, s amelyet Magyarhonnak hívnak. Sokat keresgélnem ehhez nem igazán kell, minden huszonnégy órára jut valami ganajság ugyanis, sőt, több, az ember csak mazsolázgat a delíriumból.

szeretet-600x400Ám hogy a halleluja ne legyen teljes, be köll vallanom, hogy az én szívem sem ennyire irgalmas, egy csöppet sem lakozik bennem a megváltó szelleme, egyszerűen csak a nagy zabálás nem tette lehetővé, hogy folytassam szubjektív hírlapírói tevékenységemet. Az összes vér a gyomrom körül összpontosult az eltelt időben, így történt, hogy csak ültem bambán a gép előtt, és még a kezemet sem tudtam fölemelni, hogy szórjam az átkokat. Tehetségtelen egy Ézsaiás – esetleg Jesajá – vagyok.

Örömmel jelentem azonban az osztályfőnök uraknak, hogy máma már – ha nem is száz százalékosan, de azért mégis – képes vagyok kicsit elmélkedni, ezért lehet, hogy elővettem Kövér Laca karácsonyi gondolatait, amelyet az ünnep szellemében osztott meg velünk, halandókkal. Sok baromságot elmesélt ebben, amelyet a nálam kevésbé kábult bértollnokok már kiveséztek, úgymint, hogy ő – szegény – rosszul érzi magát, meghogy a migráncsok valójában hermafroditák.

Meg köll vallanunk, önmagukban is megállnak a sziporkák, nem volt ok nélkül való ráröpülni, már ezek is kifejezik sajátos elmeállapotát. Egy dolog azonban kimaradt, amire most fölhívnám becses mindnyájunk figyelmét. Ízlelgessük csak ezt: „Aki azt gondolja, hogy a gyermekvállalás fontosságának hangsúlyozása már önmagában elfogadhatatlan beavatkozás az intim szférájába, az idősen, betegen se kérjen semmit olyan emberektől, akik adófizető, a társadalmat fenntartani képes gyermekeket neveltek fel tisztességben, szeretetben.”

korcsolyaKitetszik ebből, hogy ‘lacitegyeridének elfogyott a kötele, következésképp nem direktbe óhajtja a teremtő által rámért tisztogatás nemes feladatát elvégezni, hanem majd ha megöregszünk, mi állatlan farkúak, a kiéheztetés taktikáját óhajtja velünk szemben alkalmazni, akárha a képeslapfestő Szentpétervár esetében. Azok is komcsik voltak ott a Néva partján, meg mi is. Ne kérjünk tehát semmit az ő fajtájuktól, ezt mondja ez a jóember. (Bár eddig sem szoktunk, tudjuk, úgyse ad.)

Mindezen meg sem lepődik már senki, sőt, föl sem tűnik igazán, miket gondol a palotaőrség húgymeleg biztonságában, magam azonban halkan merengenék, miszerint oda való-e ő, ahová jóvátételként pártja és ormánya ültette vagy sem. Ez egy egyszerű eldöntendő kérdés, gusztus és józanság dolga a válasz. Viszont, hogy a fajtájabéliek mit gondolnak arról a jelenségről, amelyet a ‘mitcsináltlementakúthoz képvisel, az már látszik.

Hírlik, hogy a zöldségekbe belekábult Áder netán ENSZ funkciót kapna, s akkor ez a nő-, és emberbarát ülne a helyébe. Szép kilátások, viszont be kell látnunk, hogy aviktor azért következetes. Abba a világba, amelyet generált itt nekünk, és amelyet lefösteni nem igazán kell, mert vele ver bennünket az Isten naponta, úgy passzol államelnökként Kövér bácsi, mint a Lego-ember a Lego-házba. Tökéletesen. A hagymáz is hibátlan a maga módján, és a kiteljesedésnek vagyunk épp kéretlen tanúi. Mindez azonban már régen elkezdődött, és sohasem ér véget, karácsony ide vagy oda.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!