Neveletlenek és cigány hülyék

Aki sokat pofázik, megfagy. Körülbelül és nagyon tömören így lehet összefoglalni nemzetünk egy újabb nagy ideológusának, Víg Szilárdnak tömör filozófiáját. Őneki ugyan kicsi szemétdombja van csupán a hajdúsági Konyáron, ám éppen ezért sokkal hangosabban kukorékol rajta.

Mint a falu Orbánja, hatalmában áll dönteni élet és halál fölött, és ezt a jelek szerint meg is teszi. Tüzelőt is oszthat egy személyben, ennek pedig az a metódusa a bevezetett regula szerint, hogy nem kaphatnak szociális tüzelőt, szenet a „hangosan részegeskedők”, a pénzüket „dohányra és alkoholra” költők, a „tiszteletlenek”, a „neveletlenek”, a szabálysértést és bűncselekményt elkövetők, sőt még azok családtagjai sem.

A mi újabb hősünk arról volt nevezetes, hogy valaha tanított, s ott kifejtette jellegzetes goebbelsi világlátását, miszerint a konyári cigány tanulók többsége „teljesen hülye”, és velük szemben sokszor nem használ más, csak „a fizikai erőszak”.

Aztán megválasztották polgármesternek, mert ez egy ilyen része a világnak.

tuzifa_600Én már semmin nem csodálkozom ebben a szétbombázott országban. Mert az, hogy ilyen alakok buknak föl a mélyből, csupán a rendszer folyománya, az termeli ki magából a böszméket, ítélni élőkön és holtakon. Egy kérdés azonban fölmerül, hogy ki és miért választja meg a láthatóan hátrányos szellemi helyzetű egyedeket – úgy is, mint Érpatak – egy közösség vezetésére, és a lehangoló válasz, hogy persze, a közösség, a mikroklíma önmaga.

Mindez így egyben egészen sajátságos képet fest arról a helyről, ahol élünk. Kitetszik, hogy a bajok sokkal nagyobbak annál, mint amit az összkép országos kitekintésben mutat, azaz, lesz még rosszabb, efelől szemernyi kétségünk ne legyen. Ahogyan egyre szarabbá válik a helyzet, úgy kerülnek majd elő szerte a hazában a vígszilárdok egyre többen.

Így őröl föl bennünket az idő.

És míg a szerencsétlen menekülteken zajlik a rugózás, maga az ország válik menekültté, ahogyan a sajátos módon mindig zsinóros-mentés jelmezbe öltözött degeneráltak diktálják a szén osztását. A legnagyobb baj pedig az, hogy a most regnálók minden egyes elcseszése ezt az utat alapozza, és nem látják, hogy miközben azt hiszik, most nagyon jó nekik, a saját gödrüket is ássák egyúttal. Ennél nagyobb öngól pedig nincsen.

Mi magunkról, a mi megpecsételt sorsunkról már nem is beszélek, szóra sem vagyunk érdemesek.

„Akár egy halom hasított fa, hever egymáson a világ”

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum