Egy nap M. Lőrinc arra ébredt, hogy milliárdossá változott. Nem értette, hiszen semmit sem tett érte, és nem is akarta igazán. Volt egy barátja a falujában, egy pocakos ember. Különös egy alak. Hóbortos, a labda rugdosása volt a mindene, és valahogyan tehetsége volt ahhoz, hogy vonzza a pénzt. Még valamikor régen egy székházat einstandolt, eladta, és azóta semmi sem állíthatta meg gazdagodását, amelyet oly művészi szintre emelt, hogy már egy stadiont is fölhúzatott a budija mellé, mert így tartotta a jó kedve.
Ezidőtájt ismerkedett meg vele M. Lőrinc, aki addig a konvektorokat, meg a bojlereket szerelgette a faluban meg a környékén, és jól elvolt. Megböcsült polgár, akit arra is méltónak tartottak a helyiek, hogy legyen az ő elöljárójuk, polgármester úgymond, és ez lehetett a baj. Ez az aktus irányította a pocakos figyelmét M. Lőrincre, akit valami érthetetlen módon kiszemelt magának, hogy a barátja lesz neki, és még harcostársa is az országot sújtó kommunista vérzivatarban. Be is cserkészte annak rendje, s módja szerint.
Nem rekonstruálható most már, hogyan is történt az egész. A falu kocsmájában nem lehetett, hiszen oda ők nem jártak, máshová se nagyon. Ilyenkor a krónikás elbizonytalanodik, honnan is eredeztesse az életre szóló barátságot – mármint amíg valaki nem lesz geci -, de az szárba szökken valahogy mégis. És a futball, hát persze. Megsárgult fotókon láthatjuk, amint a gázszerelő, és cimborája – a stadionos – együtt köpködik a szotyi héját valami láblabda eseményen. Ezidőtájt már elválaszthatatlanok voltak, és innen indult el minden, amit most M. Lőrinc nem értett.
Olyan hirtelen, váratlan zúdult rá a pénz a barátja oldalán, hogy ezt Istennek tulajdonította be, valami elbaszott csodának, holott dehogy volt az. Majd kérünk magától valamit Pelikán. Ezt mindenképp figyelembe vehette volna, de hát ő csak gázszerelő volt, nem filmtudor. És útra kelt a történet. Malacai lettek hirtelen, meg ásványvizei, útépítő cége, meg minden rosseb, amiből szivattyúzni lehet. A pocakos elveszítette az ő gecijét, így hát minduntalan, és egyre gyakrabban fordult a gázszerelőhöz kérelmeivel. Megtörtént a csoda, eggyé váltak, és uralkodnának rajtunk örökkön, és örökké.
Ezt álmodta M. Lőrinc, és felriadt. Rájött, hogy már rég benne van a pakliban, amely előbb-utóbb ledarálja őt is. Ahogy kívánja a helyzet. Kiviláglott, hogy szempillantás alatt vált milliárdossá, olyannyira, hogy már azt is megteheti, hogy egyről – mármint milliárdról megfeledkezik – mert nem tétel. A pocakos gépezete engedi, amíg úgy jó neki. És megint fölriadt álmai gőzei alól. Úristen, milliárdos vagyok. Ekkor a pocakos csattintott egyet. Azazello tette a dolgát, és a táncterem föltárult. Csupa hasonszőrű alak ringott a parketten, mindenféle államtitkárok, az ő bónuszaik, egyszóval egyben volt a slepp. M. Lőrinc most jött rá, hogy közéjük tartozik már egy egész életre. Megvidámult, ásványvizet ajánlott be a vasútnak. Ez is bejött. Víg kedve kerekedett, belemerült a csasztuskába, amiből soha nem jön ki. És még nem tudja.
Vélemény, hozzászólás?