A család barátja

Az nem a Feri bácsi a szomszédból, se nem a Pista a 3/B-ből, hanem a kormány. Hírlik, hogy ez lesz az őszi mantra. Legalábbis aszongyák, hogy családvédő óriásplakátok lepik majd el a köztereket, és ha nem vigyázunk, még nemzeti konzultálni is fognak velünk. Az úgyis olyan sikeres tevékenység, egy kurva nagy konzultáció az egész ország, hozzáértő nép okos gyülekezete, meg az Ottó, a TótOttó.

Most épp ezt az utolsó konzultációt nyilvánították oly igen sikeresnek, hogy meghosszabbították a határidőt, immár egészen július tizenötig lehet küldözgetni vissza – ingyen, ugye, na, akkor ki fizeti? – a leveleket, amelyben javaslatokat tehet a vérre szomjazó magyar, hogy mi módon végezzen pártunk és kormányunk az országot ellepő mindenféle népekkel, akik leköpdösik az utak mellett kornyadozó kereszteket.

Ez döntő érv, mert a Kósa mondta benne a szentséges Parlamentben, ahol a fittyedt keresztes koronát is őrzik, a végin még oda is beszabadulnak, és össze-vissza turházzák a mi egyetlen identitásunkat. Ilyképp én magam máglyán való égetést javasolnék, az olyan keresztényi, és sokba se kerül, csak a tüzifa, de azt meg össze lehet szedetni közmunkába’ és mindenki rohadtul jól jár. De ez a Kósa mondott mást is, olyan kupakosat, kezdi visszanyerni a formáját.

Ezek a rohadtak, akik jódógukban ladikokban hányódnak viharos tengereken, meg a gyereket a hátukra kötve dagonyáznak át lápokon, réteken, hogy életben tudjanak maradni, ezek csak azért jönnek ide, hogy elszíjják az igazmagyar elől az éltető levegőt, és a kárára gazdagodjanak meg itt minálunk veszettül. Meg még a saját lábukra is álljanak. Ha nem ez lenne az aljas szándékuk, akkor röpülőn érkeznének, és lehetőleg első osztályon.
ezajó
Ilyeneket delirált ez a Kósa gyerek, és én is kérek a szerből, amivel él, mert az jó lehet nagyon. Ha meg helyből ilyen tehetséges, akkor az bizony nem egy mennyország minekünk, mert ő még az értelmesebb fajtából való. Állítólag. Ilyen a mi garnitúránk, így családbarát, ilyen magasságokban, amiről az azóta már elhunyt vak komondor tudna mesélni, meg a Rózsika, de ő is hallgat a szétvert fejével.

Mindenesetre él egy idea ezeknek az agyában a családról, amely álomban a közmunkában megfáradt férj megtér kies otthonába, ahol várja őtet az asszonka meg a porontyok, elköltik az estebédet, elrebegik az imádságot, és ágyba bújnak, hogy még csináljanak lurkókat. Ez az ára annak, hogy a hites társát ne verje laposra az ura. Ilyet is mondtak ők már, meg más érdekest is a képviselő asszonynak, hogy maga szép lehet, de okos nem, és még sorolhatnám. Családbarát. Óriásplakát. Azt a rohadt, büdös, mocskos életbe, ahogy Brendon mondaná. Én meg csendben rebegem hozzá: na, elmentek ti a picsába!

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!

Archívum