Átváltozás

Egy nap M. Lőrinc arra ébredt, hogy milliárdossá változott. Nem értette, hiszen semmit sem tett érte, és nem is akarta igazán. Volt egy barátja a falujában, egy pocakos ember. Különös egy alak. Hóbortos, a labda rugdosása volt a mindene, és valahogyan tehetsége volt ahhoz, hogy vonzza a pénzt. Még valamikor régen egy székházat einstandolt, eladta, és azóta semmi sem állíthatta meg gazdagodását, amelyet oly művészi szintre emelt, hogy már egy stadiont is fölhúzatott a budija mellé, mert így tartotta a jó kedve.

Ezidőtájt ismerkedett meg vele M. Lőrinc, aki addig a konvektorokat, meg a bojlereket szerelgette a faluban meg a környékén, és jól elvolt. Megböcsült polgár, akit arra is méltónak tartottak a helyiek, hogy legyen az ő elöljárójuk, polgármester úgymond, és ez lehetett a baj. Ez az aktus irányította a pocakos figyelmét M. Lőrincre, akit valami érthetetlen módon kiszemelt magának, hogy a barátja lesz neki, és még harcostársa is az országot sújtó kommunista vérzivatarban. Be is cserkészte annak rendje, s módja szerint.

azazelloNem rekonstruálható most már, hogyan is történt az egész. A falu kocsmájában nem lehetett, hiszen oda ők nem jártak, máshová se nagyon. Ilyenkor a krónikás elbizonytalanodik, honnan is eredeztesse az életre szóló barátságot – mármint amíg valaki nem lesz geci -, de az szárba szökken valahogy mégis. És a futball, hát persze. Megsárgult fotókon láthatjuk, amint a gázszerelő, és cimborája – a stadionos – együtt köpködik a szotyi héját valami láblabda eseményen. Ezidőtájt már elválaszthatatlanok voltak, és innen indult el minden, amit most M. Lőrinc nem értett.

Olyan hirtelen, váratlan zúdult rá a pénz a barátja oldalán, hogy ezt Istennek tulajdonította be, valami elbaszott csodának, holott dehogy volt az. Majd kérünk magától valamit Pelikán. Ezt mindenképp figyelembe vehette volna, de hát ő csak gázszerelő volt, nem filmtudor. És útra kelt a történet. Malacai lettek hirtelen, meg ásványvizei, útépítő cége, meg minden rosseb, amiből szivattyúzni lehet. A pocakos elveszítette az ő gecijét, így hát minduntalan, és egyre gyakrabban fordult a gázszerelőhöz kérelmeivel. Megtörtént a csoda, eggyé váltak, és uralkodnának rajtunk örökkön, és örökké.

Ezt álmodta M. Lőrinc, és felriadt. Rájött, hogy már rég benne van a pakliban, amely előbb-utóbb ledarálja őt is. Ahogy kívánja a helyzet. Kiviláglott, hogy szempillantás alatt vált milliárdossá, olyannyira, hogy már azt is megteheti, hogy egyről – mármint milliárdról megfeledkezik – mert nem tétel. A pocakos gépezete engedi, amíg úgy jó neki. És megint fölriadt álmai gőzei alól. Úristen, milliárdos vagyok. Ekkor a pocakos csattintott egyet. Azazello tette a dolgát, és a táncterem föltárult. Csupa hasonszőrű alak ringott a parketten, mindenféle államtitkárok, az ő bónuszaik, egyszóval egyben volt a slepp. M. Lőrinc most jött rá, hogy közéjük tartozik már egy egész életre. Megvidámult, ásványvizet ajánlott be a vasútnak. Ez is bejött. Víg kedve kerekedett, belemerült a csasztuskába, amiből soha nem jön ki. És még nem tudja.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum