Ej, ezek a mai fiatalok, siránkozott Rózsika néni a B/3-ból. Kint ült a padon. Most, hogy beszökött a nyár a telepre, jobbára ott múlatta az időt, és el kellett viselnie a szomszédban lévő óvoda zajának minden kínját, amin még a pad hűvöse sem enyhített.
Egy fa alatt leledzett a koszlott alkalmatosság. A friss lomb jó búvó-, és élőhelye volt a beton élővilágának, mókus is akadt, hajnalban kalapáló fakopácsok, meg rigó. Annyi, mint a szemét. Ezek szartak össze mindent a pad körül olyannyira, hogy Rózsika néni egyik nap fölmosta az utcát.
Most épp az óvodásoktól szenvedett igen látványosan, aki népek nem néztek se Istent, se embert, és olyan zajjal hajtották műanyag dömperjeiket meg motorjaikat, mintha az apokalipszis lovasai volnának. A házak, amelyek mindent körülöleltek, oda-vissza verték az iszonyatos hangokat.
Valljuk be férfiasan, Rózsika néninek minden baja akadt a megszentelt világgal. Kialvatlan volt, ezért mostani nyöszörgése elsősorban nem a liberóból frissen kikelt népségnek szólt, hanem az éjszaka zajainak. Az elmúlt napnyugta után, amikor már az összes atlétatrikós közmunkás elcsöndesedett, kamaszok cseszték szét a megszokást.
Ez a korosztály az, aki úgy véli két sör után, hogy az összes hasmenéses rigó neki fütyöl, és ennek tudatában éli az életét. A saját megzavarhatatlan ritmusában. Az elmúlt éjjel is volt pörformansz a B/3 előtt, erről okádások szivárványos tócsái tanúskodtak, de Rózsika néninek nem volt ereje máma, hogy megint fölmossa az utcát, helyette a dömperesekre haragudott. Jobb híján.
És jött a pofon. Bicikli keltette szél kerekedett hirtelen, anyuka tekert. Hátul, az ülésen pöffeszkedett egy pufók pofa. Szinte még a szája sarkán volt az ozsonna. De nem is ez volt az érdekes a földöntúli jelenésben. Zászlaja volt ennek a liberósnak a járgányba tűzve, amely csattogott a szélben, és az állott rajta: Sára. A kölök büszkén ült, amint elzúgtak Rózsika néni előtt. Van remény, összegeztem a negyedikről. A távolból felzúgott egy műanyag dömper hangja.
Vélemény, hozzászólás?