Lászi meg a stadion

kubala-barcaSzívem soha el nem múló szomorúságával értesültem arról a minap, hogy Pécs becses városa kívül esik kormányunk egyre jobban nyíló pénztárcájának hatáskörén, és a helyi láblabda alakulatnak be kell érnie szaros egymilliárd forinttal, hogy az ottani oroszlánbarlangot – amelybe alkalom adtán még kétezer fanatikus is kilátogat, hogy csodálja a helyi Messik varázslatát – a nemzet elvárásainak megfelelőn újjáépítse.

Tényleg szűkmarkúan bánnak a magyar mediterrán fellegvárával ezzel az aprópénzzel, hiába, oda még nem tette be a lábát az új nemzeti kapitalista osztály, amely kettőt Mészárosnak és Tiborcznak hívnak, de ennek részletezésébe most inkább ne menjünk bele. Megvan azoknak a maguk baja, hogy mi a lófaszt kezdjenek a súlyos milliárdokkal, amelyek számolatlanul és ellenőrizetlenül hullanak a zsebükbe, mint az égi manna.

540kubala_plakatPécs, illetve az ő futball alakulata gyanús egy banda, beléje két évvel ezelőttig bizonyos Matyi Dezső dűtötte a lóvét, amely manus borban és könyvben utazott, de nem volt igaz magyar ember, olyannyira nem, hogy a sajátos hungaricus verseny nélküli kapitalizmus majdnem becsődöltette a cégeit. Nem osztottak neki közbeszerzést semilyet se, és egyre nehezebben állt meg a saját lábán, nem mint nála évszázadokkal tehetségesebb honfitársai, de ebbe se menjünk bele igazán.

Azt mondta hát, hogy egy lófaszt fog ezeknek a futballba fektetni, és a pécsi csapat azóta sem mosta le magáról ezt a nemzetietlen kapcsolatot. Így lehet, hogy annyit kap szinte csak, mint a mezőkövesdi aranylábúak, akik a Fidesz kebeléhez közel állanak, s bár a magyar posványnak csak a második vonalában kápráztatják el az egész Univerzumot, építhetik a saját helyi kacsalábjukat. Meg még hány más hely van ilyen szerte a honban, de ez most nem az a mise.

kubala_szobor_barcelona-1024x765Most, hogy mindez így egy szuszra kiszakadt belőlem, elmesélek egy történetet elsősorban is arról, hogyan kell stadiont építeni. Kubala László nevét ismerjük, ugye. Persze hogy, sőt még a magyar futball atyaúristenei is hallottak már felőle, mégis, illetve mégsem esik rohadt szó sem erről a zseniről. Hiába, háládatlan és hazafiatlan alaknak született, képes volt a labdát rúgni a magyar, aztán a csehszlovák, végül meg a spanyol válogatottban. Végül is, ez utóbbi országban tette meg a maga csodáját, pedig még hófehér szárnyai sem voltak.

Ő a Barcelona nevezetű gittegyletben kergette a bőrt, és tette ezt oly igen sikeresen, hogy a klub alapításának századik évfordulóján, 1999-ben a szurkolók a csapat történetének legjobb játékosává választották. Emellett sportújságírók a második legjobb spanyol játékosnak jelölték, aki a huszadik században játszott, végül a spanyol kormány a sport Nagykeresztjét adományozta neki. Ő volt a Barcelona Lászija, a töketlen katalánok csak így tudták kiejteni a nevét. Kétségtelen, hogy nem nekünk nőtt nagyra a szentem, de ez a mese most nem erről szól.

Ez az útszéli alakulat a negyvenes évek végén egy húszezres stadionban játszott, és a Lásziról szóló legendák szerint olyan hatása volt saját korában a labdarúgásra, mint mostanság Beckhamnek, egyszóval a fehérnépek állva hugyoztak érte. Így a női szurkolók száma feltűnően megnőtt abban az időben, ezért kellett a húszezres stadiont a többszörösére bővíteni. Ekképp született meg a Nou Camp (Új Mező). És mindebben az építés maga az érdekfeszítő, ha a mi mostani ámokunkat hasonlítjuk vele.

nou campA klub – nem az állam és nem a kormány – az INGAR SA céget bízta meg a kivitelezéssel, akik 66,5 millió pezetáért vállalták el a létesítmény felépítését másfél éven belül. Azonban a végső költségek tetemesen meghaladták az ajánlatban szereplőt, elérték a 288 millió pezetát. Az összeget folyamatos bankkölcsönök segítségével előteremtették, így felépülhetett a stadion, de a klubnak ezután éveken át törlesztenie kellett az adósságát. És törlesztette is, olyannyira, hogy már megint egy újat akarnak.

Holott ez sem piskóta, ezt első kézből tanúsíthatom. Meg különben is, egészen pontosan 98.787 ülőhely van benne, és ezek a hülye katalánok rendre tele is rakják magukkal. Olyannyira, hogy bérlethez csak kihalás útján lehet jutni, és más ilyen cukiságok. Ja, és Lászinak van ottan egy marha nagy szobra, és egynéhány elvakultak még mindig azt akarják, hogy az ő nevét viselje ez a csoda. Na, majd az új. S hogy mindezt miért meséltem el? Magam sem tudom. Tán okulásul, hogy van ilyen út is, illetve csak ilyen út van. Bár ott az Omega egészen biztosan nem lép föl, viszont az is ziher, hogy tíz év múlva nem fog szarrá rohadni ez az egész. Ezt ugye Lászinak köszönhetően húztak fel, és nem azért, mert a Franco nevű bácsinak ez volt a heppje, hanem mert a régiben már nem fértek el a népek. Ilyen egyszerű a dolog, és meg ja: nem a spanyol keményen dolgozó kisemberek pénzéből. Ez volna a lényege az egésznek. Tisztára ortodox módon csinálták, és mint kitetszik, annyit is érnek.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum