Most már, hogy a naptár szerint tavasz van, végleg le lehet szarni a magyar társadalom döntő részét kitevő szegénysorú embereket, akiket persze, hogy nem hagy az út szélén vezérlő csillagunk. Egyébként eddig is magasról tett Pártunk és az ő kormánya erre a népes rétegre, hacsak azt nem számítjuk törődésnek, hogy minden eszközzel kriminalizálni óhajtja az elesetteket, és ez némely esetekben meglehetős jól sikerül is neki, amitől boldog, nagyon.
És mivel hiába kapnának sms-t, hogy üljenek át másik autóba, rajtuk kívülálló okok miatt ezt öléggé nehezen tehetnék meg, így ebben az aktusban a társadalmi szolidaritás összes formája kimerül, amelyet ez a rezsim biztosítani tud, ergo másik aluljáróba ülnek át, és ottan várják a TEK-et, hogy jöjjön már, ha jönnie kell, mert annyit is érnek – lézeres szóhasználattal – azok, akiknek még egy koszlott Audira se futja, élhetetlen banda.
Viszont és azért még csípősek a hajnalok, így a magunk részéről nem vagyunk igazán biztosak abban, hogy amíg az igazi kikelet megérkezik, nem hűlnek ki, vs. fagynak meg még többen. Október óta e magyaros szerencsében részesült százhúsz honfitársunk, akik odavoltak a téli sportokért, de nem utaztak el Ausztriába élvezkedni, úgy döntöttek, hogy az itthoni welnesst választják a hidak alatt. Mivelhogy a szegénység látványosan csökken, sőt EMMI szóhasználatban nincsen is, ez valami fatális véletlen lehet csupán, esetleg liberális felforgató és egyben hazaáruló elemek magánakciója.
Érkeznek a gólyák, néhány helyen fészkeket építenek nekik a gondos emberek, hogy otthon érezzék magukat ezen a világon. Ezzel párhuzamosan pedig megszűnik a kilakoltatási moratórium, így a jósorsukba belekábult magyarok is elvonulhatnak a kémények tetejére társbérletbe, de amíg egynéhány szerencsésebb kelepes csirkezúzát kap a gondoskodó emberektől, hogy ne maradjon éhes – mint olvashatni erről -, a lakásokból elűzendő polgárok a farhátról szőnek omladozó álmokat. Mivelhogy arra sem futja nekik, de szegénység az nem létezik itt minálunk.
Másképp látják ezt némely emberek a lakótelepen, akik a fölösleges kiflit, kenyeret a kuka szélére akasztják egy nejlonban, és nem a madaraknak teszik ki. Ezek a szeretetcsomagok rendszerint el is tűnnek, mire a kukásautó szuszogva megérkezik, és akkor vagy néhány jól szituált honfitársunk csap le rá, mert nincsen kedve éhen dögölni, vagy az EMMI beépített embere tünteti el, és hordja a száraz serclit valami fedett sportlétesítménybe futballistát etetni a gyöpön. Más épeszű magyarázat nincsen.
S mivel minden azt mutatja, hogy a szegénységet – oder mélyrászorultságot – mint olyat végképp eltüntette a rezsivel együtt ez a bagázs, ezt megüneplendő a Frühling eljövetelével a segélyek nagy része is megy a lecsóba. Örvendezzünk tehát, és menjünk misére. Lehetőleg abba a templomba, amelyik a tél derekán rendőrt hívott valamely elvetemült alakra, mert az az Istennek a rohadt házában óhajtott volna melegedni. És most, hogy elérkeztünk ebbe a szép, új világba, énekeljük el együtt a nemzeti összetartozás dalát.
Vélemény, hozzászólás?