Sávos, arányos

Nagyon nagy a baj egy olyan országban, ahol az aktuális kurzus az egyébként mindenféle machinációval megszerzett hatalmát nem a közjó, hanem saját önös érdekében használja. Magyarország leplezetlenül ilyen ország, Magyarországon igen nagy baj van. A Fidesz és csatolmánya, a KDNP nevű fantom alakulat, amint az már kendőzetlenül kiviláglik, elsősorban saját maga, másodsorban az őt kiszolgáló gazdasági csoport és a talpnyalók jólétéért működik. Ennél sokkal nagyobb gond, hogy az ellenségesnek ítélt, vagy csak egyszerűen a neki nem tetsző, torz világképébe nem megfelelően illeszkedő társadalmi rétegek, gazdasági szereplők ellehetetlenítésén, megfojtásán serénykedik oly igen nagy buzgalommal, hogy már az sem számít, ha ordít a hazugság. Nekik mindegy – gondolják –, megtehetik. És mégsem.

wekerketelep.hu

wekerketelep.hu


Most éppen a dohánygyárakra készülnek kiszabni egy újabb különadót, egészségügyi hozzájárulás címén. A British American Tobacco-nál azt mondták, hogy számításaik szerint hárommilliárd forintot kell kifizetniük, s mivel az elmúlt három évben húszmilliárdos veszteségük volt, így az új adó miatt biztosan emelniük kell az árakat. Várhatóan a Philip Morrisnak kell majd a legtöbbet, hatmilliárd forintot fizetnie, holott bevételeik nyolcvanöt százalékát már így is jövedéki adóra fizetik ki. Kitetszik azonban a ganéság. Ezt az adót – hasonlóan a reklám-sarchoz – sávosan vetnék ki, hogy az ő kutyájuk kölke lehetőleg ne sérüljön, így jól járhat a Lázár János barátjának tulajdonában lévő Continental, az új különadó nekik körülbelül csak ötvenmilliós pluszterhet jelent majd. Ez az a nevezetes cég, amelynek számítógépén íródott a trafikmutyi törvényi szövege, és még arra sem ügyeltek, hogy ne onnan küldjék tovább. Igaz, az internettel nagy problémáik vannak, a kezelésével is, és nem akadt egy ember, akinek megfordult volna a narancslétől iszamos agyában, hogy ennek bizony nyoma marad.

Vagy igen, de erre is szartak hatalmi mámorukban. A haverság már akkor is jól kifizetődött, a Continental érdekeltségi köre több száz trafikhoz jutott hozzá – miközben sokezernyi ős trafikos vesztette el megélhetését -, és ezt fejelik meg a különadó effajta buzerálásával, ami már zsírosabb falat, de még ez sem elég. Most éppen egy nemzeti dohányelosztó létrehozásán fáradoznak, ezt iktatnák a dohánygyárak és a trafikok közé, mert csak, azért. Ezt a felesleges hóbelevancot is ki más, mint a haveri – jól sejtik – Continental kapná, hogy csepegjen még hozzájuk újabb pár milliárd.

Egyébként a különadóról Szatmáry Kristóf fideszes képviselő nyújtott be – milyen más? – egyéni indítványt. Ámde Szatmáry családjának korábban tizenkét trafikja volt, ma már csak az édesanyjának van egy. A különadó őt nem érinti, nem kell aggódnia. Szatmáry az adó bevezetését azzal indokolja, hogy a gyártóknak és a nagykereskedőknek is ki kell venniük a részüket a dohányzás miatti egészségügyi kockázatok anyagi következményeiből. Az RTL Klub megkérdezte, hogyan érvelhet egészségügyi kockázatokkal, ha a családjában is foglalkoznak cigaretta-árusítással. Szatmáry azonban érdemben nem tudott válaszolni, hallhatóan zavarban volt, amikor a következőket mondta:

„Nézze, ez egy másik kérdés, a kettőnek kevés összefüggése van. (…) Én annyit tudok ehhez hozzátenni, hogy a velem közös háztartásban élők tekintetében senki nem bír [trafik-] koncesszióval. Mivel a családom több tagja már 1981 óta foglalkozik élelmiszer-kereskedelemmel és benne dohánykereskedelemmel is, így van, aki ezzel is foglalkozik.” Tegyek hozzá valamit?
rtlhd
Aztán: nem érdekem a boldogulása nekem, meg nem is kedvelem különösebben az RTL Klubot, de közröhej, ami vele történik már régóta, és most újra megint. Régebben kezdődött a Saga. A kormány 2012 óta figyelte az RTL Híradóját és Házon kívül című műsorát, és úgy ítélte meg, hogy számára túl sok negatív hír jelenik meg, ezért panaszt tett a tévétársaság külföldi tulajdonosánál – de édes nem, megmondalak anyunak -, amely kivizsgálta az ügyet, és megalapozatlannak tartotta a kifogásokat. Ennek ellenére, vagy éppen ezért, az arányos közteherviselés okán odacseszték nekik a reklámadót, amit most akarnak még egy kicsit megturbózni, amiből kitetszik a mocsok. Az, hogy itt a törvénykezés, na meg a NAV – mert azt is ráuszították – azért van, hogy a Fidesz a maga javára használja. Egy név nélkül nyilatkozó fideszes szerint ugyanis azért emelik a reklámadó felső kulcsát negyvenről ötven százalékra, mert az RTL Klub Híradója a Fidesz vezetőit vette célba, miközben a párt soha nem kívánt beleszólni a társaság menedzsmentjébe.
00119434
És mondom, mindezt az arányos közteherviselés álcájába burkolva. Azért valami nem nagyon hagy nyugodni. Ha már annyira fontos az a rohadt arányos közteherviselés, akkor a szívatni kívánt cégek esetében oly faszányosan bevált sávos adózást az SZJA-nál mért ódzkodnak bevezetni oly nagyon? Hogy pár százezer szavazat menne a lecsóba tán? Úgy tűnik, viszont a milliós tömeg, amely meg emiatt jár igen-igen rosszul, no, az nagy ívben le van szarva, ők örüljenek a rezsicsökkentésnek, meg hogy luk van a seggükön.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!