Nem mentek be, mert nem mentek be. Ezt az örökbecsű mondatot Hajós András citálta bizonyos Edit nénitől a múlton merengve. Felidézte, amint a kövér, szemüveges Bandika az iskola ebédlőjének ajtajában állt társaival, az önmagáért csak a szigorért szigorú tanár néni pedig nem engedte be őket, mert csak. Nem mentek be, mert nem mentek be.
Valami hasonló megfontolással működik a Fidesz garnitúra úgy egyébként, de az internetadó esetében mindenképp, mert mi más indokolná e nagyszerű idea rövid életének oly igen kalandos történetét, attól fogva, hogy a basi kitalálta. Onnan indult, hogy – miközben kacagányosan dübörög a gazdaság, és az ország ugye jobban teljesít – ebből a lóvéból óhajtották volna az úgynevezett rendvédelmi dolgozók béremelését fedezni. Ez a gondolat azonban már beleveszett a mostanság egyre gyakoribb ködökbe.
Az egyik alhülye azon mélázott, hogy ez nem is internetadó, hanem a távközlési adó kiterjesztése, így nem érti, mire a nagy ordítás, különben is a magasságos kormány százmilliárdokat (sic!) költ arra, hogy az országban még a tanyasi budiban is legyen net. Aztán kiderült, hogy ez az alakulat tényleg sokfejű sárkány, és emellett süsü (de nem olyan jóindulatú mint a jámbor hős), mert az egyik fej nem tudja, mit okád a másik. Még egy nap sem telt el, amikor egy újabb udvari bolond azt böfögte be az éterbe, hogy a beszedni kívánt lóvéból a magyar internetezés fog a csillagokig emelkedni, mert ők azt fejlesztésre kívánják fordítani.
Innentől merül fel az emberben, hogy akkor minek? Csak. (Nem mentek be, mert nem mentek be) Viszont ennél csöppet összetettebb a dolog. Erről az internet nevű csodáról az ENSZ azt találta mondani, hogy alapvető jog. Ezt az alapvető jogot sok országban sokféleképpen kezelik, jobb helyeken csípőből ingyenes, ez ugye nem a turulok földje. Kevésbé paradicsomi állapotok között fizetni kell érte, mint nálunk (plusz huszonhét százalék ÁFA), de legalább nem csesztetik az embert. Ebből a körből vezetnek ki most épp minket a harmadik kategóriába, ahol vagy politikai vagy pénzügyi eszközökkel vegzálják a polgárt, ha a gépet használni óhajtja. Ártunk és ormányunk a második lehetőséget választotta az információ-fogyasztás visszafogására.
Mert mi más is volna a célja, amikor kiderült, hogy fingja sincs arról, mennyi lóvét akar beszedni az új adó révén. Húszmilliárdról álmodoztak, de kiderült, hogy a benyújtott eredeti törvényjavaslat szerint kétszáz is befolyna. Látszik tehát, hogy elsődlegesen nem a pénzről szólt ez a történet, hanem az fájt nagyon nekik, hogy ezt a területet nem tudják kontrollálni, ezért valami pénzügyi eszközzel próbálják használatát visszaszorítani, ergo, a hatalom szeretné hülyeként tartani polgárait, de ezt eddig is tudtuk. Megy a rizsa. Arról, hogy hétszáz forintban maximalizálnák a havi adót, de mint a hvg.hu témával foglalkozó cikkének címe találóan mondja: a hétszáz forint az pont hétszáz forinttal több, mint kellene. Nincs mese, kiviláglik, hogy a lelkünket akarják, de nagyon. Mindazonáltal ez a dili arra is jó, hogy a többi bevezetni kívánt adóról elterelje a figyelmet.
Ezek közül a legfrappánsabb, hogy aszondja: a környezetvédelmi termékdíj hatálya alá kerülnek az egyéb műanyag termékek, például a művirág, az egyéb vegyipari termékek, például borotvahab, mosógél, tusfürdő. Nem elég tehát, hogy hülyének kell lennünk, a végén még meg is büdösödünk, és a férfiak hanyagolhatják a borotválkozást. Olyan kőkorszaki zamata van az egésznek. Mégis, legjobban a művirág sorsa aggaszt, mert egy kilogramm „valósághű, de örökéletű növény” után ezerkilencszáz forint termékdíj fizetendő. Mi lesz velünk nélküle?
Vélemény, hozzászólás?