Hülyék leszünk, és büdösek

Nem mentek be, mert nem mentek be. Ezt az örökbecsű mondatot Hajós András citálta bizonyos Edit nénitől a múlton merengve. Felidézte, amint a kövér, szemüveges Bandika az iskola ebédlőjének ajtajában állt társaival, az önmagáért csak a szigorért szigorú tanár néni pedig nem engedte be őket, mert csak. Nem mentek be, mert nem mentek be.

Valami hasonló megfontolással működik a Fidesz garnitúra úgy egyébként, de az internetadó esetében mindenképp, mert mi más indokolná e nagyszerű idea rövid életének oly igen kalandos történetét, attól fogva, hogy a basi kitalálta. Onnan indult, hogy – miközben kacagányosan dübörög a gazdaság, és az ország ugye jobban teljesít – ebből a lóvéból óhajtották volna az úgynevezett rendvédelmi dolgozók béremelését fedezni. Ez a gondolat azonban már beleveszett a mostanság egyre gyakoribb ködökbe.
http
Az egyik alhülye azon mélázott, hogy ez nem is internetadó, hanem a távközlési adó kiterjesztése, így nem érti, mire a nagy ordítás, különben is a magasságos kormány százmilliárdokat (sic!) költ arra, hogy az országban még a tanyasi budiban is legyen net. Aztán kiderült, hogy ez az alakulat tényleg sokfejű sárkány, és emellett süsü (de nem olyan jóindulatú mint a jámbor hős), mert az egyik fej nem tudja, mit okád a másik. Még egy nap sem telt el, amikor egy újabb udvari bolond azt böfögte be az éterbe, hogy a beszedni kívánt lóvéból a magyar internetezés fog a csillagokig emelkedni, mert ők azt fejlesztésre kívánják fordítani.

Innentől merül fel az emberben, hogy akkor minek? Csak. (Nem mentek be, mert nem mentek be) Viszont ennél csöppet összetettebb a dolog. Erről az internet nevű csodáról az ENSZ azt találta mondani, hogy alapvető jog. Ezt az alapvető jogot sok országban sokféleképpen kezelik, jobb helyeken csípőből ingyenes, ez ugye nem a turulok földje. Kevésbé paradicsomi állapotok között fizetni kell érte, mint nálunk (plusz huszonhét százalék ÁFA), de legalább nem csesztetik az embert. Ebből a körből vezetnek ki most épp minket a harmadik kategóriába, ahol vagy politikai vagy pénzügyi eszközökkel vegzálják a polgárt, ha a gépet használni óhajtja. Ártunk és ormányunk a második lehetőséget választotta az információ-fogyasztás visszafogására.

Mert mi más is volna a célja, amikor kiderült, hogy fingja sincs arról, mennyi lóvét akar beszedni az új adó révén. Húszmilliárdról álmodoztak, de kiderült, hogy a benyújtott eredeti törvényjavaslat szerint kétszáz is befolyna. Látszik tehát, hogy elsődlegesen nem a pénzről szólt ez a történet, hanem az fájt nagyon nekik, hogy ezt a területet nem tudják kontrollálni, ezért valami pénzügyi eszközzel próbálják használatát visszaszorítani, ergo, a hatalom szeretné hülyeként tartani polgárait, de ezt eddig is tudtuk. Megy a rizsa. Arról, hogy hétszáz forintban maximalizálnák a havi adót, de mint a hvg.hu témával foglalkozó cikkének címe találóan mondja: a hétszáz forint az pont hétszáz forinttal több, mint kellene. Nincs mese, kiviláglik, hogy a lelkünket akarják, de nagyon. Mindazonáltal ez a dili arra is jó, hogy a többi bevezetni kívánt adóról elterelje a figyelmet.
21896_nivea_noi_tusfurdo_citrom_olaj_lemon_oil_250ml
Ezek közül a legfrappánsabb, hogy aszondja: a környezetvédelmi termékdíj hatálya alá kerülnek az egyéb műanyag termékek, például a művirág, az egyéb vegyipari termékek, például borotvahab, mosógél, tusfürdő. Nem elég tehát, hogy hülyének kell lennünk, a végén még meg is büdösödünk, és a férfiak hanyagolhatják a borotválkozást. Olyan kőkorszaki zamata van az egésznek. Mégis, legjobban a művirág sorsa aggaszt, mert egy kilogramm „valósághű, de örökéletű növény” után ezerkilencszáz forint termékdíj fizetendő. Mi lesz velünk nélküle?

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum