„A szar már a nyakunkig ér, nem szeretnénk megvárni míg átcsap felettünk, ezért ameddig nem rendeződik a helyzet a labdarúgás körül, nem kívánunk részt venni az NB/I mérkőzésein. Névre szóló jegyek, regisztráció, szkenner, rendezői túlkapások, drapériák pecsételése, sorolhatnánk még. Európa évek óta rajtunk röhög, a focink hanyatlásának igazi felelősei pedig csak pogácsát zabálnak. Azért olyan a közlemény stílusa amilyen, mert ez a hazai labdarúgás a jelenlegi formájában nem ér többet.” Ezzel a szöveggel jelentette be az „Ultras Debrecen 1994”, hogy a jövőben nem kíván jelen lenni a DVSC mérkőzésein.
Úgy tűnhetik, hogy én szórakozom a magyar labdarúgás kárára, és nem tagadom, így is van. De nem azért, mert született gonosz volnék, aki el kívánja pusztítani a NER által nemzetmentőnek kikiáltott sportágat, ugyan. Csak nézgelődöm a haldoklását, amint azt kívánja bizonyítani a plebsnek, hogy jól van ez így, mivelhogy Magyarország jobban teljesít. De a köz nem tökhülye, látja a valót, így iramlanak örök éjben kivilágított nappalok. Debrecenben is túlfolyt a gáton a gané, előtte már a kilencedik kerületben is, ellep lassan mindent a bélsár.
Most épp Felcsúton röhög a nemzet, a fórumozók szórakoznak azon, hogy a csilli ferencvárosi stadionban csak alig néhány elvakult tette jelenését, íme a kedvenceim: „Kint várt egy egész békemenet, de nem tudták megugrani a beléptetési szintet, pedig kedvükért minimalizálták a követelményeket kivételesen 30-as iq-ig…Szerintem nagyon berúgott a múlt héten, és most ébredt, de nem tudta hol van, azt hitte, a válogatott meccset látja, gondolta, az észak-írek nyomják zöld mezben…Volt már ilyen, tizenöt évvel ezelőtt, a néni, aki a Dunaferrnek szurkolt, ő is hősies volt, lehetett egy fazeka meg egy kanala, körülbelül…Lehet, hogy egy új Nemzeti Italbolt-tulajdonost láthattunk…Lehet, hogy két hét múlva már azért fognak neki fizetni, hogy ne menjen…De mi lesz ha ő is kiad egy közleményt, hogy a felcsúti keménymag is csatlakozik a sztrájkhoz?…Négyszáz milliót neki, mint Fábrinak, megérdemli…Vihetett volna magával még egy embert.”
A jónép tehát egy felcsúti szurkolón élcelődik, aki egymaga próbálta győzelembe hajszolni csapatát az Üllői úton, kevés sikerrel. De hogy félre ne értsük teljesen egymást, én nem öncélúan reszelem a fogam a magyar labdarúgáson, így most azt sem teszem közzé, hogy a nyolc meccset húszezren, vagy huszonegyezren látták összesen, mert tökmindegy. Felcsút, Debrecen vagy Ferencváros, az is. Jelenségről, kor-, és kórtünetről van szó, amelyet bánatunkra Magyarországnak neveznek. Jobban teljesít, ugye. Kivikszoljuk a budit, átadjuk sokszor, mint Hende az utakat, aztán hátradőlünk a körmünket reszelgetve, ez a mostani Fidesz-módi. De a népnek olykor van szeme, ha ez még most a futball kapcsán kaparja ki is a csipáit. Bár érthetetlen ez az egész. Arra van érkezésük, hogy észrevegyék: egy hétvégi szórakozásukat tönkreteszi a rendszer, azt meg nem látják, hogy amúgy az életükre megy ki a játék, ami amúgy elcseszett egy dolog. És ez nem tűnik fel milliónyi manusnak, ezt a rejtélyt az Istennek se tudom felfejteni, így hát marad az egyetlen tétel, amelyet szintén egy kommentelő virított a világra: sok néző széknek öltözik, azaz a látszat csal. Sokan vagyunk, csak kevesen.
Vélemény, hozzászólás?