Pálinka, szerelmem

Az Európai Bíróság ítélete miatt rendezni kell az otthoni pálinkafőzés adómentességét, ergo: meg kell szüntetni. 2010-óta, amióta a NER, illetve annak ihletett vezetői előálltak a sifonérból előhúzott nemzetmentő gazdasági programjukkal, amelynek egyik sarokköve volt a cefre otthoni zabrálása, ötven literes mennyiségig adómentesen kotyvaszthatott bárki pálinkát szerte e honban. Brüsszel szerint azonban Magyarország a csatlakozási tárgyalások során csak arra kapott engedélyt, hogy a bérfőzési szeszadónál alkalmazzon adókedvezményt. 2011-ben kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Unió Magyarországgal szemben, az Európai Bíróság pedig nekik adott igazat, úgyhogy megint bántják a magyart.
20140629palinka
Tényleg lépni kellene már valamit, levelet kéne intézni Obama után ennek a sóhivatalnak is, mi, magyarok ezt javasoljuk a CÖF-nek, amely gyülekezet köztudomásúlag minden szittya közös lelkiismerete. Mert hogyan néz ki már, hogy megvonják az ezer éves jogunkat arra vonatkozóan, hogy a pajtában kedvünkre robbogathassuk az üstöket, amely vicces tevékenység az otthoni párlás eredményeként hovatovább echte ungarische sporttá vált, a kataklizmák során elszenvedett égési sérülések pedig a férfiasság bizonyító jelképeivé emelkedtek.

De az se járja, hogy a Magna Cum Laude hiába foglalta imába a hungaricumot: „Álmaim kéklő egén, / Gyümölcsfáim tetején, / Pálinka, szerelmem, légy az enyém! / Nyújtsd hát a karod felém, / Nélküled meghalok én, / Pálinka, szerelmem,légy az enyém! / Ha egyszer elindulunk lefelé, / Mert előttünk a lejtő. / Folyékony királynő, kérlek, / Te légy a búfelejtő! / Tölts hát a poharamba még egy kortyot angyalom, / Ma éjjel mindenemet elmulatooom!”

Ezt az opuszt egyébként javasolnánk a frissen elszenvedett veszteség miatt nemzeti himnusznak a Kölcsey-féle helyett, mert annak már lejáróban van a szavatossága. Milyen szép is lenne, ha a kétségkívül felemelő, de mégis letargikus, a kezeket a szívtájékon nyugtató elemelkedés helyett erre ropná a nemzeti futballválogatott a csűrdöngölőst, mindjárt jönnének az eredmények. Olyan kuriózummá válnánk, mint a mostani kosárlabda VB-n az Új-zélandiak, akik minden meccs előtt bemutatták a parketten a hakát, ezt az ősi, tradicionális harci táncot. A mi fiaink esetleg öltözhetnének sámánnak a hatás kedvéért.
14_o_new_zealand_kosarlabda
Mindezt azért tartanám előre vivőnek, mert ami egyedül betölthette volna e szerepet, a Nemzeti Összetartozás Dala a maga barackfájával mostanra méltatlanul elfelejtődött. Pedig az a kincs tényleg pálinkába ájult tudatról árulkodott, de mára kiveszett a kötelező irodalomból, magam sem tudom mért: „Álmodtam egy barackfáról / Ami alatt mindenki táncol / Veled álltam egy hatalmas körben / A puha fűben egy harmatos réten / Kezeink összeérnek / Talpaink egymásra lépnek / Szemünkben a boldogság fénye ég..” A mellőzés valóban nehezen értelmezhető, holott a talpaink egymásra lépnek szókapcsolat hűen fösti föl szinte fizikailag érezhetően a pálinkás állapotot, amitől most megfoszt minket Brüsszel. Már ettől is. Mindegy, van nekünk helyette Tormay Cécile, ugye.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!