Hiába minden törekvés, teljesen elment ennek az embernek az esze. Naphosszat kint áll a ganéjban, és mondogatja magában, hogy milyen jó. Nem tudom, miféle ábrándokban leledzik, de be kellene hozni a pajtából, még letapossa őt a Bandi. Ő amúgy szerény, kezes jószág, de sohase lehessen tudni, kiismerhetetlenek ezek, nem mackók a málnásban, na. Az a baj, hogy megszavaztuk, hogy éljen fölöttünk ez az emberforma, és nem lehet elmozdítani a vályú mellől, azóta mondja, amit delirál. De mi itt már nem szeretjük ezt, a csipogó kiscsibék sem, de ők nem tudják, amúgy sem tudnak semmit sem, azt kóricálják, amit tyúkanyó oltott beléjük egy egész hosszú életre szólón. Így megy ez.
Olvasgatom épp a bibliát. Mr. Jones, a Major gazdája, bezárta éjszakára a tyúkólakat, de már olyan részeg volt, hogy a szellőzőlyukakat nem jutott eszébe elzárni. Lámpájának táncoló fénykörében végigtántorgott az udvaron, a hátsó ajtónál lerúgta csizmáját, a mosogatókonyhában a hordóból csapolt magának még egy pohár sört, aztán elindult az ágy felé, ahol Mrs. Jones már javában horkolt. Mihelyt a hálószobában kialudt a fény, a tanya gazdasági épületében heves mocorgás és fészkelődés támadt. Napközben ugyanis híre ment, hogy az öreg Őrnagy, a díjnyertes fehér kandisznó, előző éjjel különös álmot látott, és szeretné elmondani a többi állatnak. Megbeszélték hát, hogy összegyűlnek a nagy pajtában, mihelyt Jones gazda eltakarodik, és biztonságban lesznek. Az öreg Őrnagyot (mindig így nevezték, bár a kiállításon Willingdon Szépe néven szerepelt) olyan nagyra becsülték a farmon, hogy mindenki kész volt lemondani egyórai alvásról, hogy meghallgathassa, mit akar mondani.
Aztán nézgelődöm a mi Mr. Jonesunkat. Nem látok kábító tényeket, se fényeket, de ilyeneket igen: Jézus Krisztus, vezető edzőként már több mint kétezer éve dolgozik azon, hogy egy nemzetközi csapatot hozzon össze belőlünk. A cél az volna, hogy együtt nyerjünk vele az univerzumkupán. Az ellenfél kemény, úgyhogy nem mindegy hogy hogyan játszunk! Tehát az edzőnknek sok a dolga. Alkalmassá teszi az edző a csapatkapitányt, hogy segíteni tudja a játékosokat, a felkészülés és a játék során, akik még nem tudnak olyan jól együttműködni a többekkel. A jó vezető edző (Jézi tata) mindig a szívén viseli az utánpótlás-nevelést. Minden egyes csapattag ott van a társa sírjánál, nem csak a közeli barátok. Ez a jó csapat tudja, hogy az élet legnehezebb meccseit egyedül megvívni nagyon nehéz, talán nem is lehet. Ezért különösen nagy figyelmet fordít arra a jó csapat, hogy egyetlen csapattagnak se kelljen egyedül se megszületnie, sem pedig meghalnia! Gondoltál- e már arra, hogy Krisztus felcsúti csapatában, velünk focizz?
Itt tartunk a tükörben. Ezt az embertípust az ilyen rendszerek termelik ki. Ahol a tehetséget leváltja a “tehetség” (azaz mi mondjuk meg, ki a tehetséges), ott a szervilizmus életképes stratégia. Ez különösen igaz olyan embereknél, akiknek nincs énképük, így nem probléma ezek után a tükörbe nézni. Ott úgyis alapvetően senki sem nézne vissza, így mindig van hely a “példaképnek”, hogy ezt az űrt betöltse. Kíváncsian várom és figyelem, hogy a csúcsra járatott pátosz gyakorlatilag már a határokig kitolt és kihasznált (nemzeti) giccsfaktor elegendő lesz-e a következő négy évben is a kormányzatot támogató választók ilyen széles rétegének meggyőzésére. De áll a ganajban a vitéz, és semmi sem tántoríthatja abbéli meggyőződéséből, hogy jól van ez így.
Vélemény, hozzászólás?