Fejlődünk. Azt mondta tegnap a televízió a ph értékben, hogy mindjárt itt az iskolakezdés, vegyen fel kölcsönt, ha mindez gondot okozna önnek. Most nem viccelek. Többször is hallottam és láttam a mesebeli felhívást, ami énszerintem igazi hungaricum, a tokaji kutyafasza ehhez képest. Ilyen a világon nincs, és mégis van, de egyenes út – sőt kikövezett – vezetett a kabaréig.
Amióta meglebegtették, hogy az kap nyugdíjat – a megengedőbb változatban többet -, akinek sok gyereke van, a magyar veszettül elkezdett üzekedeni. Mondjuk, eddig is áldozott a szerelem oltárán eleget, viszont csak bujálkodott, ezentúl azonban Istennek tetsző módon végzi az aktust. Félretéve minden meggondolást, egyenest gyereket óhajt csinálni, ami felszabadító élményt nyújt. Ha nem köll törődni mindenféle védekezéssel, úgy zuhanhatunk kedvesünk ölébe, mint a forró láva, mindez pedig a magyarság sekélyes nemi életére is felszabadítóan hat. Minimális befektetéssel sokszoros haszon.
Csakhát, a saját jövőnkről való efféle gondoskodás eredménye alsó hangon is kilenc hónap múlva jelentkezik, akkor érik be a termés úgymond. De itt van nekünk a mai nap is, égető gondként az, hogy most kéne a nagyobbacskáknak iskolai ez-megaz. Aki annyit is ér a kasztokat meghatározó szlogen szerint – akárha India, ami ugye Kelet -, most van bajban, mit neki rózsaszín jövőbeli ígéret, hogy krőzus lesz ő nagypapa korában, ha körülzsongják az utódai mindenféle füzeteket, magába fordult, előre fizetett, aztán majdmegkapja tankönyveket követelve, a valóság olykor mellbevágó. Mégis, most is szeretne élni picinyt, ha erre engedélyt kap. Ennek beláthatatlan távlatait nyitja meg ez a banki ajánlat, amelytől a még oly józanul gondolkozó családfő tudata is megbicsaklik, mert fölsejlik előtte a nyárvégi kánaán üzenete és lehetősége. Ha nem vigyáz, bekapja a horgot, hogy aztán alámerüljön.
Abban a bizonyos ótvaros javaslatban, amelyet ősszel tárgyalni is fog a leszedált országgyűlés, azonban ennél több is van. Úgy látszik, az igen nagyhatalmú Népesedési Kerekasztal – amelynek agyament javaslatai nyílegyenesen vezetnek el a parlamenti vitához, vajon mért – nem érte be ennyivel. Azt is delirálta, hogy a nyugdíj meghatározásába számítson bele, mennyire tanult a jövő nemzedéke, amely a honpolgár fészkét elhagyja. Innentől minden – nem a gyerekei, hanem a saját jövőjét szem előtt tartó – polgártárs páros lábbal rugdossa kölkét az egyre inkább bezáruló felsőoktatás felé, ha jót akar magának.
Ördögi kör ez, hitelből vesszük meg ivadékunknak a palatáblát elsőben, és hitelből fizetjük neki a tandíjat, ha annak jön el az ideje. A befektetés megtérülésére azonban semmi garanciát nem kínál a tébolyt az országra szabadító civil – de nem kém, nem idegen hatalmakat kiszolgáló – egyesület. Erre nincs gondja, csak arra, hogy az abszurdot – amely minden józan megfontolásnak masszívan ellenáll – reánk szabadítsa csőstől. Mert lázáros víziói nem csak a Fidesz-nek, de a vele csatolmányos, amúgy nem létező KDNP-nek is olyannyira tetszenek, hogy ebben a megközelítésben maga a kefélés is támogatandó cselekedetté vált. Hiszen csak nemzésről van szó, ugyebár. (Merengve táncolok itt gúzsba kötve, akár maga az ország.)
Ha elszabtuk, hát elszabtuk. Mégis javaslattal élnék a szerelembe újólag belemerülő honfitársaim épülésére és okulására. Tessenek azt a hitelt devizában fölvenni, akkor biztosított a kettős haszon. A kölök megkapja a Barbie-s tolltartót most, az állam pedig megment minden egyes honpolgárt későbben, így önt is kedves buckalakó a végleges éhkopptól, aztán özönvíz, vagy a mennyek. Mert mint tudvalévő, nem hagynak az út szélén senkit sem, a gyurmára költött frankhalmok is csak olyan nyomot hagynak a köz tudatában, ekképp gondoskodásában is, mintha szaros panelbe fektettük volna a jövőnket. A tolltartót leverjük a rohadt bankon, ahogyan ez már efelé szokásos. Nincs itt baj, minden ki van találva úgymond, más föladat nincs immár, mint szerelmeskedni vég nélkül. Úri a muri, csak a boroskancsók hiányzanak a totális boldogsághoz, de majd az is meglesz a jóisten segedelmével.
Vélemény, hozzászólás?