Fekete lukunk

Hovatovább kezd úgy kinézni önmagából a honi közélet, mint egy méretes fekete lyuk – amely Cseh Tamás és Bereményi óta tudvalévőleg egy nemlétező égitest -, és mindent fölfal, ami a közelébe merészkedik. Tényleg itt tartunk, sőt, tovább haladok gondolataim foszlányai között, és megmerészelem kijelenteni, ez már nem is luk, egyenest tovuhabohu, az őskáosz maga. Mert rendszert benne felfedezni immár nagyon nehéz, ugyanis éppenséggel nincsen benne. Valamikor tavaly ősszel, amikor Bajnai kiállt a népek elé, és elkezdett beszélni a nagyszerű összefogásról, akkor volt még valami az ájerben, ami az eltelt egy év alatt koszlott a semmibe. Kezdve ugye a mértéktartó egyezkedéstől a mértéktelen ágybaszarásig. A nagy népi összefogás mára nagy népi ótvarozásig húzódott, és lassan mindenki mindenkinek a kurvaannya.

Szomorú ez. Nem azért, mert O.V.győzött, hanem velünk van nagyon kibaszva efftássak – ezt csak úgy barátilag, ugye -, de nagyon. Ugyanis kénytelenek leszünk ép elmével megélni, hogy igyekszik majd fölzabálni az agyunkat. Pénzről nem beszélek, azt már elvette. Mégis, nem az ifjú – pocakos – cézárról ejtenék itt szót, hanem magunkról, akik nem akarjuk őt, és mégis, minden tettünkkel csakis őérte dolgozunk, ha mi magunkat ellenzéknek bírjuk nevezni. Mondjam, vagy mutassam: röhej. Mert itt tartunk:

„Kövér László szerint a mostani kormány idején kezd „tiszta víz kerülni a cigánygyilkosságok mocskos poharába”. A házelnök erről a Heti Válaszban megjelent interjúban beszélt, amelyben szólt arról, hogy a kormányzás csak rendeleti lehet.”

Ezt a népszavából smitteltem, és ami ebben benne van, az nem játék, persze már oda-vissza nézegették, elemezték, megbeszélték és körbepofázták, miközben a prime minister labdarúg, közben megsérül, és címlapon vigyorog a kötözött lábával. Aztán az állítólagos többség, aki szeretné leváltani a futballkirályt, egymás tökeinek fölzabálásával foglalatoskodik épp. Tényleg nevetséges az egész. Most nem veszem szó és név szerint sorra, hogy az összefogás közepette ki, és miképpen rúgott a másikba bele, mert teljesen fölösleges. Most reggel is folyik a szájtépés a médiában, azok meg ott, a túloldalon, zsírtól cafatos képük mellett tömik a bankókat a zsebükbe.
Ez van. Ez a világ van, ellenzékemberek, nem a szófosásé. Mert ha minden így alakul, ahogyan most éppen kinéz, vár a fekete luk, ami nem látható, csak megzabál.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum