Buddha, Djokovics – nyugalom

„A vallás szükséglete onnan ered, hogy az anyagi fejlődés, bármily számottevő is, önmagától sohasem idéz elő tartós és kielégítő boldogságot. Minél többet érünk el anyagilag, annál inkább hatalmába kerít az aggódás és a félelem…A technikák nem teremtenek végső és maradandó boldogságot az emberi lények számára. Ezek a módszerek legfeljebb külső, fizikai örömöt okozhatnak, s ha netán mégis kiváltanak olykor-olykor valamiféle szellemi élvezetet, az múlékonynak fog bizonyulni.

Másfelől viszont azt is tudjuk, ha az ember csupán szellemi szempontok alapján keresi a boldogságot, akkor a fizikai megpróbáltatásokat is könnyebben elviseli…Egyébiránt még a mostani életünkben felbukkanó örömök is összekapcsolódnak a vallási gyakorlattal. Az élvezet és a fájdalom akár intenzív, akár enyhe, nem származik csupán felszínes külső tényezőkből; mindig van valamiféle belső okuk. Ezek pedig a szellem morális vagy amorális akcióinak többé-kevésbé lappangó lehetőségei. Most még szunnyadó állapotban vannak, akkor válnak elevenné, amikor az ember a külvilág bizonyos elemeivel találkozik, s akkor megjelenik a gyönyör vagy a fájdalom érzete. Ha nincsenek bennünk ilyen potencialitások, akkor mindegy, hányfajta és milyen külső tényező van jelen egyidejűleg, élvezet vagy fájdalom nem bukkan föl és el se tűnik.

Függetlenül tehát attól, hogy az adott következmények konkrétan milyen szenvedések formáját öltik, bizonyos, hogy a fegyelmezetlen szellemből fakadó negatív cselekedeteknek, illetőleg egyfajta felhalmozásának köszönhetik a létrejöttüket. A tett hatása lerakódik a szellemben, s ha ezután az ember erre alkalmas körülmények közé kerül, kialakul maga a szenvedés. Azt lehet tehát mondani, hogy alapjában véve mindenfajta gyönyör vagy fájdalom a szellemből ered. A szellem nem regulázható meg vallási gyakorlatok nélkül, fegyelmezetlensége pedig újabb káros tettek felhalmozásához vezet, amelyek megint csak nyomokat hagynak az ember szellemi kontinuumában, s ebből újfent szenvedés fakad és így tovább.”
(Tenzin Gyatso: Kulcs a középső úthoz)

Novak Djokovics szombaton könnyedén, 6:3, 6:2, 6:2-re verte a francia Jeremy Chardyt. Nyugodt menetelésében az is szerepet játszhat, hogy Djokovics a tornához közeli buddhista központot szokott felkeresni a meccsek között. „Nagy nyomás és stressz nehezedik ránk, ezért kell egy hely, ahol ki tudsz kapcsolni, és feltöltődni” – magyarázta a szerb, aki általában egy órát szokott meditálni.

Sokan már rég kiestek Barcelonában, ők nem meditáltak, csak vívták a maguk harcát gépiesen. Ebből fakad a következtetés, amely talán segít elviselni a körülöttünk tomboló őrületet: néha nem árt megállni, befelé figyelni kicsit, és derűs Buddha módján sub speci aeternitatis szemlélni a világ folyását. Mindez persze a mai Magyarországon veszélyes cselekedet, mert gondolkodást tételez, s ez a tevékenység nem komilfó Mária országában, ahol egyébként a buddhizmus a törvényhozók szerint nem vallás, mert ők úgy látták jónak, holott teljesen bizonyos vagyok abban, fogalmuk sincs arról, mit takar ez a világszemlélet.

Milyen érdekes egyébként, hogy boldogult úrfikoromban (még az ántivilágban) egy kocsmában elmélkedtem a buddhizmusról, mint olyan vallásról, amely számomra leginkább elfogadható, mert ebben a legkevesebb a transzcendencia, no, ekkor telepedett mellém egy III/III-as forma alak, aki sunyi szemmel megkért, hogy fejtsem ki neki rebellis nézeteimet bővebben. Én ezt nagy örömmel meg is tettem, látszott, hogy fingja sincs arról, mit hadoválok, de bizonyosan szép jelentést írt az ifjúságot fenyegető újabb szellemi fertőről.

Az az ember se értette, a jelenlegiek pláne. Körbeértünk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!