Az ő kis stadionja

Megvan, ezt is megcsinálta, már ott van a kapujában egy stadion, mindenféle ellenszéllel szemben. A tokaji dűlők, a kavicsbányák, a székházak, a belvárosi lakások, a földek, etc. után ez is. Még nem teljes a kör, de már kanyarodik. Amúgy, hogy bár kövezzenek meg, tetszik nekem az, ami megszületett, mármint építészetileg, de az ítéletem nem mérvadó, hiszen a szemeimmel gondolkozom. Ez itten kőkemény Makovecz, és az indázó fák jól mutatnak, csak az a baj, hogy Orbán nem stadiont építtetett a sufnija mellé, hanem templomot.

És akkor a tények. Schmittpali volt a hunyó, hogy mért, azt nem tudom, de ő beszélt. Részesei lehetünk egy álom megvalósulásának, Makovecz Imre álmának, aki szerint nemcsak templom és iskola lehet szentély, hanem egy stadion is – mondta a Pancho Aréna megnyitása alkalmából elmondott avatóbeszédében Schmitt Pál.

Szerinte a sport arra szolgál, hogy felkészítse a testet „a lélek virtusaira”, ezért aki stadiont épít, „a lélek felkészítésének is teret kínál”. Úgy vélte, hogy akaraterő, önbizalom, lelkesedés, szorgalom, alázat, fegyelem és hit nélkül nem lehet sportolni, ezért „a sportért országszerte tett tisztes erőfeszítés” ezeket is szolgálja.

(Ilyen baromságokat egy halmazban már rég hallgattam, de mindegy, beleillett a képbe.)

A volt köztársasági elnök köszönetét fejezte ki a felcsútiaknak és a környékbelieknek, akiknek türelemre volt szükségük az építkezés alatt, de „tudták, hogy az Alcsúti Arborétum mellett új, országos és világhírű alkotással gazdagodnak”. Emellett köszönetet mondott a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítóinak is, akik „mindig hittek benne, hogy Felcsútnak és az akadémiának kell egy méltó küzdőtér, amely a sport mellett kulturális színhely lehet”.

Nem folytatnám, a magamfélének ennyi elég a hányáshoz.

De azért a mintegy egyórás nyitóünnepség keretében fellépett Szász Kitty és Kovács Péter freestyle világbajnok labdazsonglőr, Mága Zoltán hegedűművész, Vastag Csaba, Mészáros János Elek és Tabáni István énekes is a magyarság nevében ’úgymond..

Innentől MTI: „A két év alatt, mintegy 3,8 milliárd forintból épített stadion a TAO-pályázatnak köszönhetően valósult meg. Az építés során 2400 köbméter ragasztott fát és ugyanennyi hagyományos faácsolatot, illetve 24 ezer köbméter betont használtak fel. A pálya 16 ezer négyzetméteren helyezkedik el, a tetőszerkezet teljes felülete 13 ezer négyzetméter. A létesítmény megfelel az Európai labdarúgó Szövetség (UEFA) 2-es besorolásának, vagyis a Bajnokok Ligája utolsó selejtező köréig, valamint az Európa Liga úgynevezett “playoff köréig” használható, de akár felnőtt válogatott mérkőzésnek is otthont adhat. Az aréna aulájában Puskás Ferenc serlegei, érmei, oklevelei és kitüntetései is megtekinthetők, az épület főbejárata előtt egész alakos szobra áll.”

Jó estét, jó szurkolást.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Legutóbbi bejegyzések