Már aggódnak miattunk

Két történet tegnapról, tessék választani!

A történelem átírására irányuló magyarországi és nemzetközi törekvéseket vetette egybe összehasonlító elemzésében a Financial Times. A londoni gazdasági napilap vezető politikai szemleírója a „Hogyan vezethetnek háborúkhoz a történelemkönyvek” című írásában megállapítja, hogy „ha a politikusok elkezdik átírni a múltat, félni kell a jövőtől”.

Januárban Vlagyimir Putyin orosz államfő elnökölt egy értekezleten, amelynek célja az egységesített iskolai történelemkönyv kidolgozása volt. Putyin „ideológiai hulladéknak” minősített számos jelenlegi történelemkönyvet, amelyek szerinte befeketítik a szovjet nép szerepét a fasizmus elleni küzdelemben, és nem szereti azt sem, ha azt mondják, hogy a Szovjetunió 1945-ben megszállta a kelet-európai országokat. A orosz elnök azt a történelmi nézetet részesíti előnyben, amely szerint a Szovjetunió a fasizmustól mentette meg ezeket az országokat.

(Hej, de ismerős.)

Ironikus módon Putyin Oroszországa jó kapcsolatokat ápol Magyarországgal, az egykori szovjet tömb azon országával, amelyet jogosan érhet a vád, hogy „veszélyesen kétértelmű” módon áll hozzá a szélsőjobb történetéhez. Az Orbán Viktor vezette magyar kormány a jelek szerint ösztönzi Horthy Miklósnak, Magyarország egykori autoriter, antiszemita vezetőjének rehabilitációját. Országszerte több Horthy-szobrot emeltek, Budapesten emléktáblája is van, és erőfeszítések történnek az iskolai történelemkönyvek átírására, annak érdekében, hogy „hazafiasabb” alaphangot kapjanak – olvasható a Financial Times írásában.

A szerző szerint – csakúgy, mint Oroszország esetében – Magyarország szomszédainak is van okuk az aggodalomra a történelmi revizionizmus e járványa miatt. Horthyt egyebek mellett azért kedvelik a magyarországi jobbosok, mert a kormányzó hitt „Nagy-Magyarországban”, amely egy nap visszaszerzi elvesztett területeit. Ez a modernkori magyar nacionalistáknak is szívügyük – írta a brit lap.

És ez hölgyeim és uraim, kedves barátaim, szégyen, a rohadt életbe is. Ezért volt igaza tegnap Gyurcsánynak, aki ezt mondta: Nem vagyok én egy Orbán, hogy hazudjak. Meg ezeket is:

Ha az augsburgi csatában nyerünk, ma valahol Lotaringiában lennénk. Magyarországon nemcsak a meteorológiai hanem a történelmi szél is nyugatról fújt. Magyarországnak pedig rossz meteorológusa van, aki a szelet nem nyugatról, hanem keletről várja: Orbánnak hívják ezt a szélhámost, őt kell elküldenünk.

A magyar demokrácia 24 éves. Nem kellene felnőni drága barátaim? Szembe nézni, hogy nincs más lehetőségünk, mint beteljesíteni István óta tartó nagy küldetésünket, lehorgonyozni ezt a kompországot végre a nyugat partjainál.

Nem akarunk magyarság-igazolványt kapni Orbántól, és senki mástól. Magyarok vagyunk, magyarnak születtünk, tökéletlenül, csetlő-botlóan, de csodálatosan. Nem szeretem, ha abajgatják a gyerekeimet. Aki abajgatja, azt pedofilnak gondolom. Aki úgy gondolja, hogy ezzel az erkölcsiséggel megmondhatja, hogy és mit tanuljon a gyerekem, aki így ezzel a szemlélettel tanít erkölcstant és hittant neki azt politikai pedofilnak mondom. Nem szeretném, ha ezek mondanák meg a gyerekeimnek hogy mi erkölcsös és mi nem.

Mecsoda különbségek, ugye? Mindjárt itt van április 6, és dönteni kell.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum