Hosszas és alapos tűnődés után arra az elhatározásra jutottam, hogy elébe megyek ártunk és ormányunk mindent elborító rezsicsökkentési buzgalmának, és magam végzem el azt, amit ők szeretnének velem: jöhet a szeppuku. (Vagy nevezzük közismertebb nevén harakirinek, a végeredmény ugyanaz, igaz úgy döntöttem, hogy azért mindezt vér nélkül viszem végbe, hogy azért 12-es karikával lehessen sugározni ebédidőben.)
Tehát mindjárt itt az ebéd, sőt, kiterjesztve a dolgot az evés maga. Erről viszonylag könnyű lemondani, tapasztalatból tudom – hajdanvolt fogyókúra -, hogy a második nap után erősen csökken az éhség-érzet, ami az idő teltével csak fokozódik, és végül garantáltan végérvényesen el is múlik. Éhezés közben azért némi folyadék szükséges, mert különben túlságosan hamar célhoz vezetne, de szerencsére jön az ősz, az esős évszak, így a mennyekből érkező folyadék elégséges lesz egy ideig. Ugyanez vonatkozik a mosdásra, az eső megoldja azt is. Igaz, hogy ettől meg büdös lesz az ember, mert kit érdekel, ha az utcán él, mert a hidegebb idő beálltával ott ugyanannyi fok lesz, mintha lakásban tengetné magát, mert a fűtést is mellőzni kell.
Ilyen előzmények után könnyen arra riadhat az ember, hogy kukázik, de ennek is megvan a maga előnye, a szerv egy idő után óhatatlanul elviszi, bepaterolja kis időre, amikor is a teljes rezsicsökkentés állapotában találja magát a delikvens, és elégedetten dőlhet hátra, hogy célját elérte.
De ez az idill nem tarthat örökké, így újra könnyen az utcán találhatjuk magunkat, amikor is mást nem kell tennünk, mint kivárni a lomtalanítás idejét, beszerezni valami lepukkant szekrényt, amelyek ilyenkor nagy számban hömbölögnek az utcán, és nekilátni barkácsolni, mégpedig nem egyebet, mint egy snájdig koporsót. Ha ezzel készen van az Isten báránya, akkor be kell szereznie egy darab ásót, meg egy kullót, hogy új, és végső bútorát valami módon kijuttassa a temetőbe.
Itten már csak annyi van hátra, hogy erőnkhöz mérten – s mivel ilyenkor már eléggé harmatos állapotban vagyunk, ezért a művelet elég hosszú ideig is eltarthat – egy megfelelő méretű gödröt kell készíteni, elhelyezni belé az általunk fabrikált alkalmatosságot, beléfeküdni, magunkra húzni a fedelét, és arcunkon széles mosollyal konstatálni, hogy szinte tökéletesen sikerült lenullázni a rezsinket, ily módon eleget téve a legújabb kor kihívásának, mert megfeleltünk az elvárásnak, öngondoskodtunk, és semmire sem számítunk immár, csak a tetteinkért járó elismerést kell várnunk, mert önerőből valósítottuk meg a tökéletes állampolgár mintapéldányát.
Ez a jövő útja.
Vélemény, hozzászólás?