Rezsit csökkentek

Hosszas és alapos tűnődés után arra az elhatározásra jutottam, hogy elébe megyek ártunk és ormányunk mindent elborító rezsicsökkentési buzgalmának, és magam végzem el azt, amit ők szeretnének velem: jöhet a szeppuku. (Vagy nevezzük közismertebb nevén harakirinek, a végeredmény ugyanaz, igaz úgy döntöttem, hogy azért mindezt vér nélkül viszem végbe, hogy azért 12-es karikával lehessen sugározni ebédidőben.)

Tehát mindjárt itt az ebéd, sőt, kiterjesztve a dolgot az evés maga. Erről viszonylag könnyű lemondani, tapasztalatból tudom – hajdanvolt fogyókúra -, hogy a második nap után erősen csökken az éhség-érzet, ami az idő teltével csak fokozódik, és végül garantáltan végérvényesen el is múlik. Éhezés közben azért némi folyadék szükséges, mert különben túlságosan hamar célhoz vezetne, de szerencsére jön az ősz, az esős évszak, így a mennyekből érkező folyadék elégséges lesz egy ideig. Ugyanez vonatkozik a mosdásra, az eső megoldja azt is. Igaz, hogy ettől meg büdös lesz az ember, mert kit érdekel, ha az utcán él, mert a hidegebb idő beálltával ott ugyanannyi fok lesz, mintha lakásban tengetné magát, mert a fűtést is mellőzni kell.
20110427szorakozz4
Ilyen előzmények után könnyen arra riadhat az ember, hogy kukázik, de ennek is megvan a maga előnye, a szerv egy idő után óhatatlanul elviszi, bepaterolja kis időre, amikor is a teljes rezsicsökkentés állapotában találja magát a delikvens, és elégedetten dőlhet hátra, hogy célját elérte.

De ez az idill nem tarthat örökké, így újra könnyen az utcán találhatjuk magunkat, amikor is mást nem kell tennünk, mint kivárni a lomtalanítás idejét, beszerezni valami lepukkant szekrényt, amelyek ilyenkor nagy számban hömbölögnek az utcán, és nekilátni barkácsolni, mégpedig nem egyebet, mint egy snájdig koporsót. Ha ezzel készen van az Isten báránya, akkor be kell szereznie egy darab ásót, meg egy kullót, hogy új, és végső bútorát valami módon kijuttassa a temetőbe.

Itten már csak annyi van hátra, hogy erőnkhöz mérten – s mivel ilyenkor már eléggé harmatos állapotban vagyunk, ezért a művelet elég hosszú ideig is eltarthat – egy megfelelő méretű gödröt kell készíteni, elhelyezni belé az általunk fabrikált alkalmatosságot, beléfeküdni, magunkra húzni a fedelét, és arcunkon széles mosollyal konstatálni, hogy szinte tökéletesen sikerült lenullázni a rezsinket, ily módon eleget téve a legújabb kor kihívásának, mert megfeleltünk az elvárásnak, öngondoskodtunk, és semmire sem számítunk immár, csak a tetteinkért járó elismerést kell várnunk, mert önerőből valósítottuk meg a tökéletes állampolgár mintapéldányát.

Ez a jövő útja.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!