Orbán, mint eufemizmus

„Orbáni értékeket vallanak magukénak a szavazók” – mondja egy pártszimpátia mérés következtetése, amitől én fölhorkantam, akár egy versenyló. Sánta versenyló, de versenyló, mert felidéződött bennem miniszterügynök elvtárs köpcös alakja, trottyos gatyája, kappanhangja, s amit azzal mond. Illetve véreres szemei, ajkainak kényszeres nyalogatása, oldalra billentett feje, a keze a zsebében: csináltam belőle egy egyenletet, de nem jött ki belőle semmiféle érték.

Orbán Viktor Mihálynak ilyen kellékei és készségei nincsenek. Hiába próbálta ez a pártszimpátia mérés belemagyarázni, hogy a szavazók, mint Orbán, szeretik a rendet, családot és a hintalovat, a vallást és a szenteltvizet. A szavazók lehet, imádottjuk viszont nem, s nem elsősorban azért, mert érzelmekre – mint akármely gonosztevő – képtelen, hanem, mert neki kialakult és kiforrott értékrendje nincs. Nem is volt, nem is lesz soha, s így akármit is az ő értékének tartani még eufemizmusnak is túlzás, de legyünk nagyvonalúak.

Ez az egész szituáció arra emlékeztetett erősen, amikor Sheldon a személyiségén esett változások fölött kesergett, és Leonard lehűtötte a bánatát és egyben lelkesedését, mondván, Sheldon, neked nincsen személyiséged, neked kedvenc sorozataid vannak. Hasonképp vagyunk mi Orbán Viktor Mihállyal, akiben értékeket nem lehet felfedezni. Két állandó található benne, a futball imádata és a hatalom végtelen akarása. Ez utóbbi nem a nietzschei spirituális, hanem orbáni tajparaszt értelemben.

Minden más csak cafrang körülötte, álca és jelmez az aktuális színházhoz, amit úgy érzékel a nagyközönség, mint elveinek folyamatos feladását és cseréjét liberálistól konzervatívon át keresztény fasisztáig, holott nem az. Mert elvei soha nem is voltak, csak szerepek és technikák a hatalom megszerzésére és megtartására. Ekképp, aki értékeket képzel ebbe a romlott primadonnába, és ez alapján rajong érte meg szavaz rá, voltaképp a semmit követi, de tulajdonképpen ez minden vallás lényege is.

Orbán nem szereti a rendet, ha az érdeke úgy kívánja, fölgyújtatja és szétvereti a várost, ha meg úgy, migránsokat ereszt rá. Nem hisz Istenben sem más teremtő és rendező erőben. Embertársait nem szereti, ha nem hasznosak számára, kapcarongyként dobja el őket, barátai nincsenek, érdektársai vannak, szépet nem ismer, szívében melegséget pláne. Ha végignézünk rajta, általában hiányzik belőle az emberi, nincs ehhez méltó szava, tette, még hallgatása sem. Értéket tulajdonítani neki nem tévedés, hanem hiba.

Tudjuk mi ezt nagyon jól, akik ismerjük, kies hazánk gondolkodása azonban még mindig ott tart, hogy köznapi értelemben próbálja értelmezni őt, az ellenzék ellenfélként kezeli, holott csak eltaposni való büdösbogár. Ideje volna túllépni a rózsaszínű óvodabudoár nyelvezeten, néven nevezni a dolgokat: a krumplileves legyen krumplileves, a szaralak szaralak. Nem kell egyebet tenni, mint használni a Kövér László által kialakított nyelvezetet, a sopánkodás itt mit sem ér.

A virágnyelv nagyon káros bír lenni, ha azzal áltatjuk magunkat, hogy a hívek valami értékek miatt követik bálványukat, nagyot tévedünk. Értékek nincsenek, csak megbabonázva, elhülyítve és leszedálva mennek valami kolomp után, fölösleges udvariasság bármi mást is képzelni ebbe. De amíg valami rosszul értelmezett udvariasság miatt értelmes magyarázatot keresünk a totális tébolyra, semmire nem megyünk. Amíg azt mondjuk, a hívek értékeket követnek, hazudunk.

Bár ez, amit itt viselkedési ideaként fölvázoltam, a kérlelhetetlen következetességet jelenti a szétfolyó egyrészt-másrészttel szemben, és idealista volnék, ha azt hinném, meg is valósítható. Mindenkinek van félteni valója, család, barátok, munkahely, lakás és kocsi, ide gyökértelen és rettenthetetlen magányos cowboyok kellenek, de olyanok csak a mesében és kifestőkönyvekben vannak, meg a kamaszok álmaiban. Addig is követik, amit Orbán értékeinek hisznek, és ebből él ez a gonosztevő. Mégpedig jól.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,
4 hozzászólás “Orbán, mint eufemizmus
  1. Yeti szerint:

    Nem kellenek magányos tehenészek!
    Ellenben kellenének következetesen nem beszari alakok, méghozzá tömegesen.
    Akik tudják, hogy nem csak a főnökük jóindulatából élhetnek meg.
    Viszont ezek az emberek nagyrészt elmentek ebből a nemzethy szarkupacból. Azok a kevesek akik kalandvágyból maradtak, már nem számítanak tényezőnek.Egyenként el lehet lehetetleníteni a megélhetésüket.
    Talán majd egy pár generációval később másképp lehet.
    Ha kihal az is, akik erre a szarnépre még emlékezhetnek.

  2. Czirbus Csaba szerint:

    …. kötelező olvasmánnyá tenném .Kár , hogy nem lehet megosztani . Igény lenne rá .

  3. miki1950 szerint:

    Ez a “szarnép ” megpróbál fordítani a sorsán.
    ’56- ból tanulva úgy döntött, hogy nem rebellióval, hanem a demokrácia szűk keretei között teszi ezt meg.
    Mint ahogy tette ezt tavaly az uniós és önkormányzati választásokon. És, ha a pártok nem bénázzák el, ezt fogja tenni 2022-ben is. És az addig megtartandó tiltakozó megmozdulásokon is.
    Nagyon sok ember dolgozik ezért, arcát, nevét adva hozzá!
    Elismerést érdemelnek, nem fikázást, “szarnépezést “!
    Czirbus Csaba kommenttársamnak jelzem, meg lehet osztani az írásokat a jobb felső sarokban található pontokra kattintva ott van a megosztás lehetősége!
    Rezeda mondandója lényegével egyetértek!

    • Yeti szerint:

      “Azok a kevesek akik kalandvágyból maradtak, már nem számítanak tényezőnek.Egyenként el lehet lehetetleníteni a megélhetésüket.”

      Tekintheted őket nagyon soknak, de attól még sajnos rettenetesen kevesen maradtak.
      Ez itt rég nem demokrácia, szűk keret mindig annyira szűkíthető amennyire a jelenlegi rablóbandának kénye kedve tartja.

      56-ból tanulva? Ugyan mit? Hogy lapuljon, kussoljon?
      Akkor pedig felesleges sértődni a jelzőn.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!