Valamennyi bejegyzés

Operatív törzs

Bakondi migráncsozik, Soros Gyöngyöspatával akarja anyagi romlásba dönteni a rezsimet, és ehhez ezeknek erős felhatalmazásuk van, amit az eljövendő nemzeti konzultáció újólag igazolni is fog. Irigylem a mongolokat, hogy nekik csak az a gondjuk, hitetlenek lába ne tapodja a szent hegyet. Ám ők sem maguktól hülyék, kazah ágon van bennük kipcsak vér, így Dzsingisz kán magyar volt, ebből fakadólag pedig a tatárjárás történelmünk fényes napja. Ez lesz a vége az egésznek, csak előbb csöndben fölfordulunk.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Én kicsi dínóm

Mindez egyébként, hogy a gondolkodás ilyen restségére alapozva akarjuk megszilárdítani a hatalmunkat, nem új keletű. De úgy véltük, az a kor, amit például a Gyalog galopp is mutat nekünk, rég elmúlt már, aztán rájövünk, hogy á, dehogy. Ki gondolta volna akár csak tíz évvel ezelőtt is, hogy Magyarországon visszatér a középkor. Voltak rá utaló jelek, de az elhülyülés ilyen töménységét senki sem várta, és mégis itt van. Ott tartunk immár, azért kell szorgoskodnunk bensőnkben, hogy ne menjen el az eszünk, ilyen közegben viszont ez megterhelő feladat.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Zombitangó

Bár mit is várhatnánk egy olyan brancstól, amelyiknek annyi volt a programja: folytatjuk, és ezzel is fölényesen nyert. Mondjuk ilyen zombikkal, akik, mint a felmérésből kiderül, attól tartanak leginkább, hogy szegényen fognak megdögleni, ez nem teljesítmény, de, ha belegondolunk, a cél éppen ez volt. Vegetatív, agytörzsi létbe lökni az országot. – Sikerült.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Rogán nyolcszáz milliója és Trianon

Orbán egyébként a trottyos gatyájában még azt is mondta a messzi Portugáliában – ahová fehér lovas elődje elhúzódott a bitófa elől –, az is bizonyítja, hogy az Unión kívül is van élet, hogy lám, még nem pusztultak ki az angolok. Ez érdekes megközelítés, csak azt kellene hozzá tenni, leginkább azért léptek ki, mert az ottani hülyék megmutatták a helyi traktoristáknak, hogy Orbán ellopja a pénzüket. És nem Orbánt cseszték ki, inkább kiléptek. És ez maga a trianoni csoda és Szűz Mária térde kalácsa egyben. – Itt tartunk.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Na, ki a hülye?

A cikk írója, aki „Népi Figyelő” aláírással jegyezte a dörgedelemet, feltette, hogy az ilyen alakok a „Nélküled” alatt is ülve maradnak, sőt, nevetgélnek, Trianont semmibe veszik. Befejezésül a sorkatonaság és a halálbüntetés visszaállítását szorgalmazta, és Szűz Mária figyelmébe ajánlotta a bűnöst, arra kérve, bocsásson meg neki. Ebből látszott, hogy a szerző nincs otthon a dogmatikában, de azért rázta a füstölőt, mint valami rumbatököt.

Posted in Egyéb
Tags: ,

Látod, ez már pont az

Például a közvetlen környezete, az akla egészségügyi állapotának vizsgálata is indokolt volna, mert mégis csak valamiképp közülük kiválónak tartják, ha már odaültették a magas székbe. De elég csak ránéznünk például Kásler miniszterre, hogy belássuk, az az őrület, ami Kövér szemében csillog, az értelem tiszta sugara ahhoz képest, amit a sámándobos próféta pogózik össze nekünk.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Ennek oly jó része lenni

Hogy lopnak, az is baj, hogy letérkövezik az országot az is, hogy kivágnak minden fát, nemkülönben, hogy fasiszták, leginkább, de, hogy valami bávatag szellemi sötétségbe akarják taszítani az országot, arra már tényleg nincsen mentség. Énnekem semmim nincsen, de jól vagyok mégis, ha az ember feje szabad, akkor tehetetlenek vele szemben. A kérdés csupán annyi, nem kellene-e végre fölrúgni az asztalt.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Nemzeti tanévnyitó

Te pedig, én nyájasom, most épp vajazod a zsömlét a gyereknek, faragod a ceruzáját, és elindul az újabb tíz hónapos túra, ami közben az a szülő feladata, hogy helyre hozza a csemetéjében azt a rombolást, amit az iskola folyamatosan végez benne. Ehhez erőt, kitartást és jó idegeket kívánok, mást nem tehetek. Ide jutottunk.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Alaptörvény és Tízparancsolat (Múkoggy!)

Orbán Viktor volt az is, aki hat évvel ezelőtt megölte az anyámat, aki a kórházban összeszedett szepszisbe halt bele. S lehet, még jól is járt, mert hiába írták volna már akkor a kórtermének falára, hogy köteles vagyok őt eltartani alaptörvényileg, képtelen lettem volna, lévén, hogy a rendszer többediziglen tett tönkre, elvéve nem egy munkahelyemet. Innentől ez személyes ügy is, nekem az ilyenek ne utasítgassanak a kórház falán. S nem azért hozom fel az egészet, hogy panaszkodjak, hanem, hogy okulj, nyájas olvasó.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Kövér intelligens torokharapása

„Nem a mesterséges intelligencia térhódítása aggasztó, hanem ezzel párhuzamosan az emberi intelligencia csökkenése.” Ezt láthatta borotválkozás közben. És zárásként azért arra is utaljunk, itt, minálunk nem a szabadság miatt harapják át egymás torkát az emberek, hanem a falkából való kiűzetés miatt – lásd Simicska -, s amit Kövér pedellus rendszeresen delirál, az arra való, hogy ne történjen vele is ugyanez. Ezért beszél zöldségeket, vagy meggyőződésből. Viszont ez a veszélyesebb.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum