Valamennyi bejegyzés

Mackó kománk

A szomszéd Józsit is már számtalanszor hajítottam ki, amikor úgy tett különbséget a két nem között, hogy vannak az emberek meg a nők, vagy a dakoták meg ő, a teremtés koronája. Az ilyenekkel nem lehet mit kezdeni, pláne kormányon és még inkább teljhatalommal rendelkezve. Megüli tőlük a sötétség az egész országot, hogy most is már az MTA kutatói valamint diákok, több mint ezren írtak nyílt levelet Manfred Webernek, hogy állítsa meg Arturo Uit, mert saját erőből nem megy. Itt tartunk, majd kiderül, képes-e rá vagy akarja-e.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Külügy

Viszont, hogy ne legyenek illúzióink, van utánpótlás. Schmidt Mária fia mesélt a héten Fidelitas-béli tapasztalatairól nyilatkozva. Azt mondta: „Sokkoltak ezek a pufidzsekis srácok, akik tizen-huszonévesen gondolatban már felügyelőbizottsági tagságokat osztogattak maguknak.”, és csalódást okozott neki a közegben tapasztalt gondolattalanság is. Ez az. A számból vette ki a szót. Gondolattalanság, mint a mai hatalom attribútuma. Erről akartam mesélni, csak kicsit elkalandoztam.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , , ,

Anyukám világa

Visszatolatunk, és elkapjuk a haverját is. Ezt a gyilkolászó mondatot Csiszár Jenő mondta nekem a Sopron és Szombathely közötti aszfaltcsíkon, miután elütött egy fácánt. A művelet nem sikerült, de az elsőfokú áldozat hazakerült Sopronba, a Csengery utca kettőbe.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum