Anyukám világa

Visszatolatunk, és elkapjuk a haverját is. Ezt a gyilkolászó mondatot Csiszár Jenő mondta nekem a Sopron és Szombathely közötti aszfaltcsíkon, miután elütött egy fácánt. A tolató művelet nem sikerült, de az elsőfokú áldozat hazakerült Sopronba, a Csengery utca kettőbe. Ott lakott a manus a kommunizmusban kurva jól élő szülei ölén. Szombathelyen találkoztunk egy ifjúsági kosárlabda tornán, illetve nem egészen ott. A pályán föl sem tűntünk egymásnak, sokkal inkább az utána prezentált bulin a Fészekben, amely valami feledhetetlen dorbézolásba ájult egy üres pecón, és barátság szövődött belőle, soproni meghívással és látogatással.
csiszar_jeno2
Tizennyolc éves korában az ember jó eséllyel vadbarom, ennek jó példája voltunk magunk, amikor viszonoztuk a szombathelyi bulit ott, Sopronban. Kiderült, hogy ez az ember olyan ifjú-féle, aki a szülői szorításból úgy szabadult, hogy DJ-nek állt. A Lokomotív szálló volt, illetve annak közönsége, akinek el kellett viselnie a sziporkákat, amelyek közül számomra az egyik már szállóigévé vált, és így szólt, amikor az osztrákok megjelentek a palettán: Üdvözöljük a burgenlandi traktoros-legényeket! Ettől ők láthatóan boldogok voltak, mi meg röhögtünk, hogy legalább itt, és így győztünk. Talmi siker, de mégis valami.

S ha már a Lokomotív, ide kell plajbászolni, bár évekkel később történt, de legyalázó élmény. Sopronban játszottam akkor baszketbáliát, és a reggeli dobóedzéseket a szálloda tornatermében tartottuk. Egy ilyen után mentünk fel a presszóba Jenővel, és amint ücsörögtünk a kávénk mellett, a szomszéd asztaloknál dal hangzott fel, idegen nyelven, amelyből csak a Polska volt érthető. Kiderült, hogy a lengyelek ott siratták a hazájukat, amelyet épp elhagytak, ez volt a forradalmuk ideje. Ekkor már soproni őslakos voltam kacagányos Szentlélek utcai lakással, de nem erről, hanem az emberemről kéne beszélni a kezdeti delírium után, mert amint Sopronba költöztem, mindig együtt voltunk.
sopron-lokomotiv-szallo-etterem-1974
Elárulok egy titkot, és nagyon remélem, hogy Sárossy Elemér úr, aki az edző volt akkor, ezt nem olvassa. Amikor a fácánt elütöttük, hajnal volt, és egy átunikumozott éjszaka után tértünk vissza a pokolba, amely az alapozás nevű kínvallatást jelenti. Aki csapatsportolt, tudja, mit jelent ez augusztusban, a többieknek nem részletezem. Az viszont nem maradhat ki a történetből, hogyan óhajtottuk szívatni gyermeki módon az edző-embert. Ő Daciaval járt, az én Jenőm meg a szülői ezerötös Ladával, és arra is képesek voltunk, hogy fél órával a megadott idő előtt beálltunk az egyetem csarnokának parkolójába. Fiatalabbaknak: akkor ott játszódtak az NB-I-es meccsek, és ott vertük a Körmendet, a Falco meg csak ábránd volt a kék égen, de mindegy. Szóval ültünk az autóban, hogy mikor gurul be a mester, s hogy mi épp akkor szálljunk ki a Ladából bizonyítva nagyságunkat, ami hülyeség, de mondtam már, hogy mire képes a fiatal tanulatlan elme. És tán mindegy is. A lényeg az, hogy barátságunk oly fokig ment, hogy ez a jóember lett az esküvői tanúm. A nem lagzin, csak vacsorán sem tagadta meg önmagát, akkor még Jenő volt, és amikor szétitta magát, akkor józanul kijelentette, hogy én most elveszítem az önkontrollom, és egy mukkanás nélkül esett be az asztal alá.

Aztán eljöttem Sopronból, és elveszett a lendület. Nem az enyém, az övé, már nem voltak traktoros legények, szinte nem volt semmi sem. Azért még egyszer találkoztunk Szigligeten, de akkor már más volt, a helyi stúdióját mutogatta, és „Apukám világa” CD-t adott ajándékba, nem vigyorgott annyit, jenőtlenült, most meg ez: Csiszár Jenő öt év után távozott a Class FM rádiótól, amit a nyilvánosság előtt így indokolt: „Szakmai életem csúcs öt évén vagyok túl, de az elmúlt időszakban azt éreztem, hogy már fogy a motiváció, ezért úgy döntöttem, hogy váltok, és új kihívást keresek. Az egész eddigi életemet az mozgatta, hogy egy feladatot csak addig szabad csinálni, amíg száz százalékban leköt, motivál, mert így tudom a legtöbbet adni!” Mint az MTVA Kommunikációs Igazgatósága közleményéből kiderül, az új kihívás Csiszár számára október elsejétől az lesz, hogy az MTVA vezérigazgatói kabinetjének munkáját segíti program-főtanácsadóként. Nem fűzhető hozzá semmi, a rendszer darál, delirál.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,
2 hozzászólás “Anyukám világa
  1. fletkany szerint:

    Miért haragszol rá rozoga?
    Undort kapott tőled?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!