Valamennyi bejegyzés

Komoly, kézzel írt (3.)

Így az lenne a kérésem a tisztelt szerkesztőség felé, küldjenek nekem valami lehallgató készséget, magnót, hogy dokumentálni tudjam azt a fertőt, ami ezekben tombol. Ezen túl azt is kérném, hogy mivel nem merek már kilépni a lakásból, mert ezek fölfalnak, a technikai készségek mellett valami ételt is küldjenek, s ne a postán. Futár hozhatná, s ha ideér, konspiratívan az ablakon kopogjon, három rövid, három hosszú, három rövid, mint az SOS jele. Nagyon várom, fogytán az élelmem.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Rosszkedvem tele

Így állunk hát, ezt üzente nekem a köldököm mindnyájunk okulására. S ha most azt kérdezed, most jobb, azt felelem, nem, egyáltalán nem. Csak, hogy ezen a héten átlépett egy olyan határt a rezsim, amely a legsötétebb történelmi korokat idézi, jó volt tisztázni tehát, hogy ezek után mit várhatok magamtól, és mit várhat a közönség. Ezt, amit föntebb elmeséltem, s mindezek után elégedetten rágyújtok.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Pelenkán át a világ

És még csak ez sem ingerelt volna irkálásra, ha éppen nem most ünnepelné kilencvenedik születésnapját mindannyiunk közkedvelt hóbaglya, azaz Boros Péter, a drága, aki méltatlanul hosszú életének eszenciáját abban adta meg ez ünnepi alkalommal, hogy ő akkor is horthysta volt, amikor kommunista, és ez már döfi. Nem kevesebbet állított ezzel, mint, hogy szaralak, de ez úgyis tudható volt róla, másképpen nem készített volna vele interjút a magyaridők.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Átjáróház

Ha már ünnep, akkor más jeles nagyjaink is kifejtették nézeteiket erről az átjáróház dologról, amely fogalom azt is jelenti, hogy zavaros hely.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum