Pelenkán át a világ

Orbán Ráhel eldobott szaros pelenkája akkora hullámokat kavart, mintha nem egy horvát országút tövébe, a kiégett fűre esett volna, hanem a faluszéli budi fedetlen derítőjébe, és most a fölcsapott massza mindent betakar, aztán folyik, csöpög lefelé a népek csodálkozó orcáján. Volt itt már minden, olyan is, hogy nem is úgy volt, meg az ellentettje, a migráncsok szarának szedegetése, mintha Ráhel valami Irgalmas Szent Zsófia volna. Holott az egyértelmű, ilyen veszély nem fenyegeti őtet egyáltalán.

Az érzelmek és indulatok ilyen túláradása mutatja, hogy kies hazánkban pattanásig feszültek az idegek, és talán nem sok kell, hogy el is pattanjanak. Ám ez nem igazán fog bekövetkezni, mert a közvélemény túlnyomó része ilyen szaros pelenkák miatt hörög ugyan, de az életbe lépett bevándorlási különadó miatt, aminek következtében már most lehúzta a rolót pár civil szervezet, meg egyáltalán nem. Pedig ez a fekáliás történet is messzebb mutat, mint hihettük volna, és ez akkor derült ki, amikor Bayer et. is beszállt a budiba.

Az ötös számú tagkönyv bőséges teret szentelt a szarnak, megállapítva, hogy a sajtó nyilvános kivégzést rendezett a védtelen anya kárára. Itt mindenki, még a Janus arcú TGM is az anyasággal, annak szentségével van elfoglalva, s jogosan, elfeledve azt, hogy ez a Ráhel már régóta nem anya és feleség a történetben, hanem az elnyomás, kivagyiság és minden elszenvedett megaláztatások szimbóluma az apja – és saját – ténykedése miatt. A megvetés tehát nem az anyának szól, hanem a gonosznak.

De ha már az anyaság miszticizálásánál tartunk, arra varrjon gombot nekem valaki, és magyarázza el, hogy amikor Dobrev Klárát ugyane minőségében sokkal aljasabbul támadták, és azzal is foglalkozott a sajtó (képem is van róla, rendelésre prezentálom), mért kussolt mindenki, mint akárha a szar a fűben. Ugyanis ilyen föliratok jelentek meg a romlott Budapest utcáin: “Bukott Gyurcsány kurvája kiszarta a fattyút” – ilyen keresztényi jóságok, viszont nem is erről akarok beszélni igazán, csak elragadott a közlés ellenállhatatlan kényszere.

Az ötös számú tagkönyv ugyanis – tőle megszokottan – új szintre emelte a szarozást, a fény felé tartotta a teli pelenkát, és megtalálta benne a tutit. Aki, illetve akik a szentté avatni óhajtott nagyasszonyt szarozás közben lefényképezték, az ő megközelítésében “nyilas-ávós házmester párocska”, amely jellemzéssel a lovagkeresztes szövegszerkesztő több legyet is óhajtott agyoncsapni egyszerre lehengerlő módon. A feljelentgetés aljasságára utalt, mintha a szaros pelenka ügye akkora súllyal bírna, mint amikor keresztény középosztálybéli cimborái zsidókat dobtak oda a magyar náciknak fölfalásra.

Sajátos egy árukapcsolás ez, de az asszociáció lehetőségei végtelenek, mint tudjuk. Másrészt viszont, s ez az érdekesebb, ezzel a kötőjeles megoldással egyszerre le is kommunistázta őket, hogy azért csereszabatos legyen a NER eszmeiségével. És még csak ez sem ingerelt volna irkálásra, ha éppen nem most ünnepelné kilencvenedik születésnapját mindannyiunk közkedvelt hóbaglya, azaz Boros Péter, a drága, aki méltatlanul hosszú életének eszenciáját abban adta meg ez ünnepi alkalommal, hogy ő akkor is horthysta volt, amikor kommunista, és ez már döfi.

Nem kevesebbet állított ezzel, mint, hogy szaralak, de ez úgyis tudható volt róla, másképpen nem készített volna vele interjút a magyaridők. Az érdekes ebben csak annyi, drága Hóbaglyunk éppen a saját szájával adja elő, hogy ő a nyilas-ávós mókus, mint ahogyan a fideszbagázs éltesebb tagjai általában. Lájtosabb formában pedig maga a fővezér, de ezzel sem mondtam semmi szenzációsat, csak azt élvezem, ahogyan önként és dalolva lődözik ezek tökön magukat. Ez gonosz dolog a részemről, de feloldozom magam Semjén helyett.

Ez pedig, ez a gyönyörökkel terhes igazságom akkor ért a csúcsra, amikor a másik csodában, a porstisrácokban bizonyos Máté T. nevezetű bárcás adta tanúbizonyságát annak, hogy nemcsak aljas, hanem ostoba is de rohadtul, amikor így sóhajtozik:“…Csuhások! Térdre, imához! Remélem, a Kereszténydemokraták tapsolnak. Jézus Krisztus nevében tapsot kérek!” Ezt Vadai Ágnes DK-s valaminek sikerült elmondania. Mit lehet erre reagálni? Én nem találok ilyesmire szavakat. Azt gondolom, erre nincsenek…”

Így sóhajtozik ez a Mátékurva, mert még az iróniát sem érzékeli. Igaz, ehhöz összetettebb agyi folyamatok szükségesek, s ha az Isten ilyet nem adott, akkor nincsen mit tenni. De kiegészíti őt az olvasója komment formájában, így: “…A vezényszó akkor elhangzott, emlékszem én is. De! Helyezzük a kiszólást a korba! Az akkori komenista ateista agymosott, KISZ-képzős fiatalok milyen ismeretekkel rendelkeztek és ugyan kitől kaphattak felvilágosítást és vallási ismereteket?…” – értetlenkedik a prostik okosa.

Én pedig hátradőlök, és megvakarom a fülem tövét. Köszönjük, Emese, vagy még kárörvendőbben, mint a diadalittas ügyész, nincs több kérdésem. A rend helyreállott.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!