A szoba, mint egy füstölgő csatatér, és a romok alatt valahol csörög a telefon hosszan és kitartóan. Jönni akar befelé a világ. Az ember fölveszi, és beleszólna, hogy halló, ahogyan illik, és meglepve tapasztalja, hogy nem megy. Nem jön ki belőle hang, beszélni akar, elmondani, hogy él itt, a vonal túlfelén, de csak egy szamár ordítása jön ki belőle, néhány rekedt á meg í, meg valami sípolás és zakatolás. Hát, ez kurvajó, gondolja magában, és afeletti örömében, hogy nem szédül le a székről, megírja ezt a beszámolót, ami azt mutatja, mintha jól lenne, pedig nincs. És mégis. Írni fontosabb, mint beszélni ugyanis.
Valamennyi bejegyzés
Burek
És ez azért alakult így, mert a véletlenek különös játéka folytán ez a kép és ez a hír amellett szerepelt a monitoron, hogy miniszterügynök elvtárs tevékenysége nyomán hányan éheznek kies hazánkban. Sokan. Apám örökbecsűjével kell élnem, aki, amikor unta már, hogy állandóan cseresznyét kell szednie az anyósának, azaz nagyanyámnak, egyszer csak felordított, mint egy fogatlan oroszlán: „Ó, hogy szakannának bele a cseresnyeevésbe.” Mi is hasonló jókat kívánunk a Burekhez.
Legutóbbi hozzászólások