Dübörgő egér, avagy hadgyakorlat a drótnál

Most, hogy az oroszok és az ukránok készülnek átharapni egymás torkát, meg különben is, az egész rohadt világ tele van plátói háborúkkal, nehogy már a magyar jódógos kisember maradjon ki a gyönyörökből egyrészt. Másrészt pedig annyira nem történik semmi a drótoknál – még ezt a Gruevszkit is úgy cipelték autóval -, szóval, valami kis feszkó kell a parasztnak, hogy lássa, a Viktor megvédi őtet és babusgatja most, hogy jönnek az ünnepek.

Szóval hadgyakorlat kezdődött tegnap a déli határnál, amely egészen december egyig tart majd, így döntött ormányunk, ergo, a köpcös. Kicsi kis hadgyakorlat, sárga is, savanyú is, de a miénk. Mimagyarok, Magyarország, a magyar emberek meg még a magyarok, sőt, a magyarok biztonsága érdekében ellenőrzik a permanens készenlétben tartott katonai egységek reagáló képességét – így mondja kormányunk -, s emiatt napokig vonulgatnak majd a konvojok, a katonai menetoszlopok a határ körzetében, hogy tudjuk, hol is élünk.

Ha már migráncs nincs, mutogassuk a magyar parasztnak a feszkót, ahogyan rendeljünk majd tankokat a karácsonyi vásárba is, mert félni kell és félni jó. Egyébként is, mint azt a rezsiembertől tudhatjuk, az ötven év alatti férfiak egyenesen boldogtalanok a népi bölcsesség szerint, ha nem lődözhetnek ágyúval, a hetvenesek pedig a katéterükkel kardozva védenék a hazát szívük – és Németh Szilárd esze – szerint, tehát sehogyan sem.

Olyan gyönyörűen beszél nerkatonául ez a pacalszakács, hogy kénytelen vagyok ideidézni szellemét: “Már bebizonyosodott, hogy az illegális migráció a jogi és műszaki határzár mellett az élőerős védelemmel, a határvadászok mellett a hadra fogható honvédjeink határra vezénylésével állítható csak meg.” Most vezényelnek hát, és a magyar paraszt mégsem sóhajt toldiul, hogy “Hej! ha én is, én is köztetek mehetnék, szép magyar vitézek, aranyos leventék!”

Ilyet ő nem tesz egyáltalán, hanem azon gondolkozik, hogy mi hozza ki a militáns állatot az emberből, a karrier, a szolgalélek, vagy pediglen a hülyeség. És az utóbbi mellett teszi le a garast, főleg, amikor azt is hallja, hogy ez a pacalos teli pofával azt is ordibálja, hogy a magyar fegyvergyártás nem áll meg a kézi gyilkoló gépeknél, a határ a csillagos ég. Én atom tengeralattjárót óhajtok a Csele patakra, hogy újraírjuk Mohácsot.

Még nem tudható, mikor hirdetjük meg a totális háborút és térünk át a hadigazdaságra, de, ha a rezsisen múlik, hamarosan. Ez tolja túl a biciklit balogzoltánosan, s ha a NER gépezetében olyan posztra kerülne, dalokat szerezne, operát írna meg eposzokat. Most azonban a hadgyakorlatnál tartunk, a látens háborúzásnál csupán, és lehet, hogy én hülye vagyok, de nehezen tudom elképzelni, hogy felnőtt emberek ezt röhögés nélkül végig tudják csinálni. Ha viszont igen, akkor nagy a baj.

Akkor az is lesz, ha tüzet vezényelnek nekik, gondolkodás nélkül lőnek majd a tömegbe, de ezt majd meglátjuk. Most ott tartunk, hogy hadseregünk így demonstrálja a kurva nagy erejét, amiről nekem a hülye vicc jut eszembe, hogy “Az egér és az elefánt együtt siet át az új hídon. Az egér büszkén néz fel az elefántra, és azt mondja neki: Dumbó, hallod, hogy dübörgünk?” Így valahogy, ilyen képzetek jönnek elő, bár én nem értek a katonásdihoz.

Igaz, a rezsiember sem túl sokat, de, mint látjuk, megvan a hivatal, és az ész is hozzá. Azt tudjuk, hogy mi az üzenete ennek a vonulósdinak a polgár felé. Szavazz rám, ennyi. No de, hogy kívülről, globális, sorosista liberálmocsok szemszögből mire jutnak, ha hírül veszik a szeánszot, azt sem tudni, de fölösleges is. Rontani már sokat nem tudnak a képen, momentán épp úgy tűnik, mi vagyunk Európa Gerébjei, akit innen is meg onnan is utálnak.

De mindegy is. Mi tudjuk, hogy szépek vagyunk meg okosak, s pláne olyan erősek, hogy csak reng az a híd. És dübörög is, ezt el ne feledjük. Röhej. Borzalom.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,
1 hozzászólás “Dübörgő egér, avagy hadgyakorlat a drótnál
  1. Yeti szerint:

    Keleti határ felkészül.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!