Átvágták reggelre

Mi lesz velünk, nagymama? – Kérdezheti minden titkok tudója, O. V., akinek fő művét, a GYODA-t folyamatosan basszák szét azok a rohadékok, akik az életükért futnak ezer kilométereken át a smukkjaikban, és az istennek sem akarnak megállni a célfotó előtt. Merő unalomból pedig árja benszülött kisdedeket erőszakolgatnak, mert mint a haza bölcsétől az megtudható, mindez faji kérdés.

Most, hogy így elmeséltem O. V. élete történetét, mosolyogjak azon, hogy lószerszámot sem ér a megálmodott Nagy Fal? Ilyet én nem teszek jólneveltségem okán. Meg azért sem, mert ugyanis némely kultúrák, legfőképp a mi prime ministerünk által oly nagyra tartott dakota indiánok mélységesen tisztelik a szellemileg visszamaradottakat. Mi több, még a kereszten lovaglók is arra tanítanak, hogy a lelki szegényeké a mennyek országa.

Sokan fognak a Paradicsomba jutni, ez már jól kivehető. Visszatérve azonban a történésekre: visong az M-média, hogy óénédesistenem, már megint átvágták a kerítést, s emiatt Armageddont vizionálnak, csakhogynem a jó öreg Bruce Willishöz fohászkodnak segedelemért. Látni lehetett, hogy ez lesz? Hát persze. Viszont a drótsövényre égető szüksége volt vezérünknek némely szavazatok megszerzése céljából.

átvágtákEnnyi az egész. Mint az kitetszik, jól felépített akció volt ez, kezdve a sima uszítással, aztán a plakátokkal, Szerbia biztonságos országnak nyilvánításával. Mindezek megalapozták a végső megoldást, hogy ilyen kaján célzásokat tegyek. Mert mi másra utalhatott az egyik alhülye azon kinyilatkoztatása, miszerint háborúban állunk, mert támadnak minket. Mármint ezek a szerencsétlenek. Így lett kerek a világ.

Indulhatott izomból a nagy építkezés, akárha a piramisoknál, ide is kivezényelték a rabszolgákat, akik manapság közmunkás névre hallgatnak. Ám még ez se megy rendesen. Arról volt szó, hogy novemberre készülne el a műalkotás. De a nagy szavak tudójának ott a szabadegyetemen srófolni kölött a delíren, és lett új határidő: augusztus. Így vált belőle három guriga izé, amely csodán csak az nem jut át, aki nagyon nem akar. De mint kitetszik, ők igazán vágyják ezt.

Ha most kaján volnék, javasolnám a Kőmíves Kelemen lapozgatását. Ebben benne van a megoldás a bajokra, mégpedig, hogy mit köll tenni, ha valamit fölépítünk estére, aztán reggelre elbaszódik úgymond. Lenne elgondolásom, hogy kinek a gyönge hamvát keverjék a drótokba. Ellenben másról van szó. Mindez az egész arra szolgál, hogy fokozni lehessen az agybajt. Határvadász századok már lesznek, még tankok is iramodnának védeni a hont. Hogy nem mennek, egy oka van: Hendének nincsen olyanja.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum