Útszűkület

Gyertek velem kedves gyerekek mesebéli honomba, amely a tiétek is egyben, így az abban megszületett csodák – mert vannak bizony – mindannyiunk közös boldogságának visszavonhatatlan forrásai. Az utak országa itten ez, mint az közkeletű nem is húsz, de legalább negyven – ha nem több – éve már. Engedjünk teret a mese folyásának tehát! Tudjátok, minden gyönyörűség az M7-sel kezdődött, mivelhogy az oda szánt betonból elvtársaknak épült nyaraló a legendárium szerint, de az a világ kutyafasza volt úgymond ahhoz képest, ami most itt folyik.

Akkor a betont lopták, most a pénzt, és nem csupán nyaralóra, hanem abból a célból, hogy bekerüljenek a száz leggazdagabb magyar közé, és évről-évre egyre előkelőbb helyen. De nem is cél ez, nevezzük inkább folyománynak, járulékos elemnek. A lopás, mint kellemes időtöltés következménye csupán a listára kerülés. Így megy ez. Akkor azért elkészült az a kurva autópálya, ha hamar szétrohadt is, de legalább olyan szélesre készült, ahogyan az a nagykönyvben meg volt írva, de ma már erre is szarnak. Például a gázszerelő cége. Az egyik a sok közül, ezt tegyük hozzá gyorsan.

világvégeAz, amelyik az útépítéshez ért, ha nem kolbászt tölt éppen. Az történt kedves gyerekek, hogy mesém folyása meg ne szakadjon, szóval az történt, hogy gyönyörűséges fővárosunk egyik elcseszett kerületében utat köllött építeni. Pályázatot hirdettek, meghívásosasat, egyszemélyeset, és hopp, nyert is a gázszerelő, már mér ne nyert volna, ha már országos cimbora, ugye, meg még nem is gecizik, mert azt nem szabad. Neki is veselkedtek a sok-sok milliárdos ténykedésnek, és a nagy munka annak rendje, s módja szerint el is készült. Ment is a sok autós boldogan a csimbummos avatás után, hogy közlekedne, aztán meg nem tudott, a francba is.

Meglepődve tapasztalták, hogy nem férnek el egymás mellett. Próbálták így is, úgy is, mint a kecskék a hídon, de sehogyan se sikerült. Nosza, elővették a colstokot, és mit ád Isten, kiderült, hogy az út szűkebb, mint volt a nagy munka előtt, de még az előírtnál is keskenyebb egy méterrel, szerte az egész nagy kerületben. Kivétel persze akad, a helyi kiskirály, a fiatal demokratátlan frakcióvezető választókörzetében véletlenül minden jól sikerült. Hogy lehet ez? Fene se tudja. Említettem ugye, hogy az utak országa ez itten, ahol véletlenül, a semmiből előtűnve a negyvennyolcezres ember háza elé is flasztert varázsolt a jótündér.

Meg a Récsöl lagzijához is került hirtelen bitumen, hogy az ellopott mobillal gyorsabban tudjon eliszkolni a tolvaj, biztosan azért. Summa summárum, most kicsit áll a bál a gyönyörűséges kerületben, mindenki tanakodik, hogyan történhetett a skandalum. A fiatal demokratátlanok azt mondják, baj, az nincsen. Azért szűkebb, hogy hosszabb lehessen. Mivelhogy mindent meg tudnak magyarázni, ha nem megy, akkor meg a Gyurcsány. Végül is mindegy is. Majd jön a gyarmatosító únijó, jól visszaszedi a lóvét, amit erre adott, oszt jónapot. Azt hiszitek gyerekek, érdekel ez valakit is? Lófaszt, egyetleneim. Jóccakát.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!