Megdögölesszem? – Tette fel az obligát kérdést az igen nagyhatalmú Első Magyar Közbeszerzési Tanácsadó Zrt. muftija a jóisten földi helytartójának, aki annak idején a Viktor nevet kapta a keresztségben a párttitkár atyától, aki ma már bányatulajdonos igazmagyar elsőáldozó kisinas. (Azidőtájt fordult meg a világ kereke vele, hogy elsőszültöttje székházban kezdett el utazni, valahogyan azóta jobban mennek a család dolgai, de nagyon.) – Dögöleszd meg! – Válaszolta néki a volt KISZ titkár, ma már sámándobot feszülettel ütlegelő szittyamagyar jópolgár, minden magyar múlt, jelen és jövendő hordozója, a nemzet méhe és gyümölcse egyben, a szent korona őre és úsztatója, a hit bajnoka.
Mert azt a gecit, azt nem tudja feledni. Ilyképp jogot formál arra, hogy a kollégiumi szobatársat ha még épp nem is Kalasnyikovval, és még egyelőre osztrák nyugdíjas száguldozó képében sem – mert a Lajos mégse egy mezei juhász ugye -, de mindenképpen eltörölje a föld színéről, amely törekvéshez egy egész állam apparátusa áll néki rendelkezésére, amióta az ő országa beleámította a kétharmadba egyre zavartabbá váló tudatát. Jelen helyzetben elégnek látszik a gazdasági megtorlás, aztán majd kiderül, ez mire lesz elég. Magunk azonban jogot formálunk arra, hogy illetlen szavakkal illessük a prime ministert, és az egész általa irányított bagázst, amely alakulat ma már – sajnos – Magyarország névre hallgat.
Mi tagadás, meglehetős jó érzékkel radírozták ki a kilencvenháromezer négyzetkilométeres földdarab elnevezéséből a köztársaság utótagot, ez ugyanis megcsúfolása volna e nemes fogalomnak. Köze sincs már ehhez annak, ami itt van, ilyképp az egész névvel való cirkusz bölcs előrelátásnak is mutatkozhatna, ha nem okozna az emberben élénk öklendezéssel járó hányingert mindaz, amiben élni kénytelen. Pedig de. Félreértés azért mégse essék, ezek a zaklatott szavak még véletlenül sem a mi jó Lajosunkért való imádságként értelmezhetők. Magunkat siratjuk elsősorban, meg persze szerencsétlen hazánkat is, amely élénken kezd Dagesztánra emlékeztetni, ha Phenjanra még nem is igazán, de csak várjuk ki a végét, minden lehet már.
Hogy mi a bajom? Egyszerű a történet. Az igen nagyhatalmú Első Magyar Közbeszerzési Tanácsadó Zrt. három évre kizárta – mit kizárta, egyenesen eltiltotta – a közbeszerzésekből(től) azt a Közgépet, amely a gecizős sztoriig mindent vitt. De nem is ez a baj, mert ki nem szarja le magunk közt szólván az eleddig dédelgetett Lajost csakúgy, mint az ő cégét. Hanem a módszer, az indok. Egy kis citátum: „Az elmarasztalásra az adott apropót, hogy a Közgép pályázatában a Sasa II néven szerb lajstromba vett komp mint 507 négyzetméter zárt fedélzettel rendelkező hajó szerepelt. A hiánypótlások során azonban kiderült, hogy a vízi jármű üzemeltetőjének hivatalos közlésével ellentétben a hajó zárt fedélzete kisebb: a számítások szerint módszertantól függetlenül húsz-harminc négyzetméter hiány van. (A pályázat kiírói legalább ötszáz négyzetmétert írtak elő.)”
Ergo: nem volt rajta sapka. Úgy nagyjából ilyen szint ez az indok. Csöndben fölsóhajtok azért: nem lenne egyszerűbb a dolog, ha kijelentenék, te szemétmocsok Lajos, akkor se kapsz megrendelést, ha ingyé’ vállalod. Már a frissen fölsíró csecsemő is tudja, hogy mi a dolgok eredője, tehát mi a búbánatos lófasznak ámítgatjuk itt egymást. Viktor megmondta, hogy mi az écca, az apparátus meg dolgozik. Végrehajt. Ha más nem is, ez az egy apróság mutatja, hová züllött ez az ember, és vele együtt az egész ország. Az állam ő, csak még nem jelentette ki. A hét végén – hosszú, fárasztó szabadsága után – újra nekiláthat nemes küldetésének, amelyen oly igen erős hévvel buzgólkodik: a nemzetrontásnak. Tusványosra utazik, ott még kijelentheti az új rendet, mivelhogy szokásában van, hogy atájt baromságokat pofázik, persze hol nem. Mindegy, hallgassuk hát erős figyelemmel az igét.
Vélemény, hozzászólás?