Tévé, hülye tévé

Azt már eddig is tudtuk, hogy diktatúrák – azt hiszem most már minden skrupulus nélkül nevezhetjük így regnáló őrültjeink rendszerét – szeretik meghatározni, hogy alattvalóik mit tegyenek, hogyan éljenek, mit, kit szeressenek, legfőképpen mit gondoljanak az őket körülölelő világról, és korántsem utolsó sorban magáról a rendszerről, amelyet rákényszerítenek a polgárnak nevezett sorszámozott egyedekre.

Így van ezzel a mi fideszkdnp-nk, amely alakulat számos bizonyítékát adta már eddig is, hogy szereti az efféle játékokat. Az utolsó a sorban: törvénnyel érte el, hogy vasárnap ne lehessen parizert venni. Most megint készül életbe lépni egy jogszabály, amely arra való, hogy szétbassza az emberek életét. Az MTVA javaslata és a médiatanács döntése alapján az első csatornahelyekre kerülnek az állami tévécsatornák. Az ajánlás július 1-jétől vezeti be a sorrendet, de a Telekom például már június 30-ától, azaz mától megváltoztatja a csatornakiosztást.
tv
A változás azt jelenti, hogy a jóval nézettebb kereskedelmi csatornák az eddiginél magasabb sorszámú programhelyre kerülnek, mindez a nézők több mint kétharmadát érinti. A sorrend ezután: 1: M1, 2: M2, 3: Duna TV, 4: M4 Sport (július 4-én indul), 5: Duna World, 6: M6 (december 21-én indul), 7: M3, 8: M5 (július 4-én indul, csak Budapesten és környékén). Mindez mire jó? Semmire se. Illetve egyvalamire igen.

Azt épp nem tudom, hogy az egyes szolgáltatók úgynevezett alapcsomagjában hány programhely van. Túl sok nem lehet, így értelemszerűen alig marad hely a nem agymosó csatornák számára, s ezzel sikerül elérni, hogy szegényebb polgártársaink lehetőleg csak a propaganda adókat bámulják, már ha van, illetve lesz hozzá kedvük. Gyönyörű idea. Adolfnak is volt egy rádiója, amelyen teletutulhatta a világot, abban az időben azonban suttyomban, pincék hűvösében, padlások fülledt homályában hallgatták a jó németek a BBC-t.

Minálunk is volt ugye Szabad Európa, a diktátumokat könnyen le lehet győzni, ha félelmek közepette is. Az orbáncsapat nem először bizonyítja, hogy nem ezen a világon él. Hiába, ha a vezér arra büszke, hogy képtelen megírni egy sms-t a huszonegyedik században, akkor így jár. Ez a médiafétis még Antall idejében alakult ki, emlékezzünk csak a nagy csatákra, és azóta is tart.

Elfoglalni most már nincs mit, így megpróbálják az értelmet kirekeszteni a dobozból, s ha ez ideig-óráig menni is fog, győzelem ebből nem lesz. Ugyanis ez megint egy olyan lépés, amely az undort generálja. Pár millió ember megint kurvaanyázik, s hiába jött be pár szavazat a menekült-riogatással, az most megy a lecsóba. A rév, meg a vám, fiúk. De csak sikerül megint néhány szar napot szerezni nekünk, és jól van ez így. Csináljátok csak, és meglátjuk, mi lesz a vége.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum