A magyar költségvetés a trafikmutyi bevezetése óta eltelt szűk két hónapban – elsődleges adatok szerint – mintegy 30 milliárdot bukott a bagó-bizniszen. Nem várták ezt a dohányzás visszaszorításának indoklásával bevezetett haveri osztogatás után, és már folyik a fejtörés azon, mi okozhatta a brutális visszaesést. Pedig – ha a szándékok igazak lettek volna – most nagyon kellene örülniük. De nem teszik, mert rohadtul hiányzik a lóvé. Ami pedig a legérdekesebb, azt még véletlenül sem gondolják, hogy kevesebbet szív a magyar, mert eleve azt feltételezik – mondjuk joggal -, hogy fellendült a fekete-kereskedelem.
Csodálkoznak, holott nem nagyon kéne, hiszen szinte ösztönszerű reakció ez arra, amikor a természetes piaci folyamatokba hatalmi szóval belenyúlnak. Mivel a pénz határozza meg a tudatot, a népek elindultak a kisebb ellenállás felé, no meg az irányba, hogy igyekeznek minél olcsóbban megúszni a dolgot, mert – mint minden más esetben is – erre kényszeríti őket az élet.
Csak úgy van ez is, mint amikor a brutálisan agyonadóztatott munka világa is a fekete foglalkoztatás irányába húz, mert a törvényeket bötű szerint betartva egyszerűen nem éri meg sem dolgozni, sem pedig foglalkoztatni. Ilyen egyszerű az élet, és ennek belátásához nem kell neves közgazdásznak lenni, elég hozzá a józan paraszti ész, amiből viszont a hatalom jelenlegi birtokosainak nem jutott túl sok. Helyette inkább meghozzák a maguk kedve (és marka) felé mutató törvényeket és szabályokat, aztán, ha nekik nem tetszőn alakulnak a dolgok, akkor jön a NAV, a rendőrség meg a TEK, amely hatóságok egyre gyakrabban csapnak le a legkülönfélébb dolgokra, mert rendnek kell lenni. Így haladunk a rendőrállam felé frissen betonozott úton, akárha világraszóló lagziba vonulnánk (és akkor most csak egy kicsit voltam cinikus).
Mert például: ahogyan minél többen dolgoznak, és annál többen vannak munka nélkül, a minket mostanság elözönlő jólét miatt meg egyre többen kukáznak és válnak hajléktalanná. Velük, ezzel a növekvő réteggel sem tudnak mit kezdeni, ezért az értelmes programok helyett kriminalizálják őket, igyekezve eltüntetni a szégyent a közterekről azt gondolva, hogy ami nem látszik, az nincs is.
Így teremtik meg a látszat-valóságot, amiben élnek – hogy hisznek-e valóban benne azt nem tudom -, de mindebben segítségükre van a szinte totálisan uralt média, amely nyalakodásában azt teszi, mint bármely más szolga: azt szajkózza, amit Ők állítanak a világról, és azt mutatja, amit Ők szeretnének látni, illetve amit Ők szeretnének, hogy lássunk belőle.
De azért – olykor – leomlanak a díszletek, és előbukkan a rögvalóság, a szabályokat kikerülni kényszerített istenadta nép, amely élni akar, még úgy, annak árán is, hogy szabályt szeg, mert erre kényszerítik, és ekképp fityiszt mutat a hatalomnak, ha mást már nem tehet vele.
Vélemény, hozzászólás?