Ütöm a bádogdobomat. Jó ideje teszem ezt, kalimpálok, aztán oda se baszik senki a telepen. Néha orgenyálnak éccaka, szidják hangosan a vezért, mintha valamit is érne a kiáltozás, hogy szeretni őtet szilajon nem kéne annyira. Ne má’. Meggebedünk, ezt mutatja a megalkotás jó ideje már. Volt nékem egy isteni tanárom nekem, és elvitte őt a nyolclábú veszedelem. Istenem. Gondjaim elől rejtegetett. Én nagyon szerettem, óvta a sarjat bennem. És most, hogy így elmeséltem az életemet, lépegessünk túl is rajta, hogy mindannyian ellavázzunk a picsába.
Már jó ideje nézem én az emberemet. Úgy már hosszú évek óta. Van neki egy talicskája, azzal közlekedik föl és alá szerte a világban, és mindig vidám, akárha a rosseb. Panaszt én az ő szájából még sohase hallottam. Tolja a taligáját, és az utcán töltött éjszaka után bóbiskol ilyen kocsmákban, ahová italos emberek járnak. Szundít, szuszog. Hogy nem fagyott még szanaszét, azt én sehogyse értem. Fiatal embernek nézem őt, amennyire a kosz engedi. Azaz fiatal lehetett valaha, mígnem az élet legyőzte őt.
Nekem ő a Magyarország. Ezt kapta, hogy fölnőtt neki, és nem vált belőle megmondó ember. Olyan, akit választanak a népek, aztán negyedszázad alatt hordóvá lesznek, meg istenkirállyá, ahogy a böszmék fölfújják őtet. Pedig ugyan. Olykor belegondolok, hogy az én talicskásom születik oda, ahová a mi dagadtunk. Akárha Andersen, és az egész mesehorror. Néki jóságos borvirágos orcája van, nem olyan fából baszott szürke, mint vezérünknek. Van benne, maradt benne valami, ami arról szól, hogy emberformájú tünemény. Mint a talicskája. Ebben száraz kenyereket hordoz többnyire.
Mostan vagy malaca van, vagy épp ő az. Inkább az utóbbi. Nem is tudom, hogy mért mesélem épp ezt. Asszem tán azért, hogy képet rajzoljak a világunkról, amelyet a csúti tett ide nekünk. Ilyen talicskás emberekből annyi van, mint a szemét, látom őket reggel meg este. Nem mindahány vigyorog, nem mindahány élvezi, hogy él. De van, és ez is nagy dolog. Örömmel láttam, hogy a mosolygós talicskásom csökkentette a rezsijét. Levette a nagykabátot, így nap közben, hogy beszökött már a nyár, nem kell annyira izzadnia neki. Tiszta haszon. Máma reggel ötkor indultam a boltba. Ahogy kiléptem a lépcsőházból, a szemben lévő padról pattant fel az ember a talicskájával. Megijedt tőlem, én meg szégyelltem magam. De nem lett jobb.
Vélemény, hozzászólás?