Tavaszi túra bennem

dada 3Gondoltam egyet déli nyolckor. Mivel elmulasztottam a szokásos reggeli öt órás miniboltba menést, mert lusta egy alak vagyok – nem evilágra való -, meg különben is, a hosszú éjszaka után épp akkor csúcsosodott a munka, amely nem az, csak írás. Tehát gondoltam nyolckor, hogy kimerítő túrára indulok az ötszáz méterre lévő SPAR-ba. Épp nyitva tartott, mert nem volt vasárnap, sem más megszentelt nap, a harangok pedig nem zúgtak. Semjén sem, galagonyás-pitypalattyos egy reggel volt. Meg a tavasz.

Megvan a módja ennek a bevásárló turizmusnak, felépített, akár egy szimfónia. Félútnál van egy buszálló, ahol mindig megpihenek a betonfödél alatt, és nem is csak azért, hogy ne omoljanak össze a lábaim – vagy tán épp az okból, ez nem tudható -, hanem mert jólesik, és érdemes körülnézni ilyen távol az otthontól, hogy mire is jutott már megint a világ, miféle forradalmak zajlanak, miközben én a negyediken a fellegek között egyre csak bámulom a villódzó képernyőt.

Lakmusz ez a hely, mindenféle alakokkal találkozhatni, amint arra várnak, hogy szertespricceljenek az Univerzumban, mint elszabadult magányos csillagok. A telep csomópontja ez úgymond, a Derkovits „Grand Central Terminal”-ja városom szigetén. Most, hogy így leföstöttem alkalmi szemlélődéseim helyének vitathatatlan jelentőségét, ugorgyunk, mint Pósalaki bácsi mondaná. Szóval az alakok. Többnyire nyugdíjasok ők, rezgő-nyikorgó hangú öregasszonyok.

Nékik megvan az a kéretlen tulajdonságuk, hogy mondják szakadatlan, és még csak egyetértően hümmögni sem kell. Beülnek a beton gyóntatószékbe, és árad belőlük a végetérhetetlen szó, csak úgy a beszéd öröme kedvéért. Látszik rajtuk, hogy ők nem az a fajta, akik taszigálódnának a vezér üdvéért, és kezet sem csókolnának neki. Csak úgy vannak a létezés peremén arra a röpke időre, ami még hátra van. Ehhez képest mostani túrám maga volt a felüdülés, a zsenge ifjúság maga.

Dundi lány állott ott, amint lerogytam, füle teletömve zenehallgatással, kezében tablet, és fontosságának teljes tudata. Látszott rajta, hogy az egészségügyi főiskolára megy – innen visz a busz -, szoktam én találkozni ezzel a siserehaddal. Ismerem a fajtájukat, árad belőlük a bizalom az élet felé, amíg az szembe nem megy velük az utcán, de addig béke van. Most is az honolt benne jól kivehetően. Majdhogynem dudorászott. Elvoltunk ott, ki-ki magának, míg be nem tolakodott ebbe az idillbe a zavaró körülmény, a lét maga.

Kacskalábú lány közelített, arcon csókolta ezt az optimistát, látszott, hogy régóta ismeri, mégis messze van az időben az a pillanat, amikor utoljára látta. Fölnőttesen beszélgettek, ez az utóbbi szerencsétlen forma meg panaszkodott. Olyan keservesen, mintha a saját anyja lenne, olyan húsz éves forma volt pedig. Munkátlanságról, az élet nehézségeiről, ilyenekről folyt belőle a betű, mígnem ez a másik, aki ápolónak készült, mint jól sejtettem én, segítő szavakat nem vetett elébe.

kép 3Menjél be holnap a kórházba, valami hely biztosan van ebben a mai helyzetben, alig van ember, mindenkit fölvesznek. Így osztotta az állást a maga tabletes huszonegy évével, és jól láthatóan annak tudatában, hogy ő maga ugyan oda nem menne, de ennek a szerencsétlennek jó lesz. A kacskalábú visongva volt boldog, csókkal búcsúzott, és elimbolygott. A busz szuszogott, megjött, a dundi pedig elindult az ő iskolájába. Azt a rohadt-büdös-mocskos életbe – gondoltam, akárha Brendon -, amint megláttam honunk ez újabb felemelő szeletét. Fogtam a kosárkámat idomított Piroskaként, és indultam új kalandok felé. Káromkodtam meg fütyörésztem, egyúttal hálát adtam a teremtőnek, hogy momentán még nem köll kórházban heverésznem, ahová mindenkit fölvesznek ápolgatni a népeket, és nem csak a lelküket. De előbb-utóbb meglesz ez is, fogok én még dagonyázni a kacsában, tehát és ergo: Isten legyen irgalmas árva lelkeimnek. Ekképp folyt az imám a zúgó tavaszban.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum