Az ács fia

a perÚgy tetszik, elmehetek már én a jó kurva anyámba. Legalábbis, ha ártunk és ormányunk útmutatásait követem, akkor sürgősen fölhagyok az ilyen irkáló életmóddal, mert ez egyáltalán nem komilfó a munkaalapú társadalomban. Megvallom, szégyellem is magam nagyon, hogy nem felelek meg az új idők embereszményének, akinek pedig keze olajtól iszamos, szekerce töri, de legalább és minimum egy kolbásztöltő lafog ki belőle. Ezt vizionálja egyre gyorsuló iramban ez az egész cirkuszi alakulat, amelyet valami félreértés okán kormánynak neveznek, amely kommunista brigádnak tagja Balog teológus is, aki épp újra tegnap basztatta a merengő bölcsészeket, és ezzel megint zavart terelt az erőbe.

Nagyapám tanító volt, a nemzet napszámosa úgymond, akit egy falu imádott, aztán siratott, amikor nyugdíjba ment. Sógornője, a család Nennéje úgyszintén, és ők ketten valami elementáris erővel voltak igen boldogok, amikor én magam – már kurva régen – megkaptam az igazolásomat arról, hogy jogosult vagyok embereket irodalomra és a magyar nyelv izgalmaira oktatni. Csillogott a szemük, hogy a famíliából nem vész ki ez a népnevelő irány, és most mindketten buzgón forgolódnak a sírjukban szegények. Mindez, ahogyan így végiggondolom, érdekes fönnforgásokat fog okozni hamarosan, amikor eljő a pedagógusok nagyszerű napja, hogy akkor nekik mit fognak mondani, milyen szép hazugakat.

Mellesleg persze a csillogó szemekkel előadott valótlanságok nem tartoznak az általuk elvetett eszközök közé – hogy virágba borultan fogalmazzak -, ámde mégsem erről óhajtanék épp mesélni. Hanem, hogy mi a tököm bajuk van ezeknek a bölcsészekkel, ez, ami izgat. És éppen ez, a kérdezés igyekvése zavarja őket, mert még a prágai német ajkú zsidót sem ismerik, aki pedig oly igen találóan fejtette ki Josef K. fő-, és egyetlen bűnét, jelesül, hogy nem kérdezett. De beszélek itt. Egyre inkább kitetszik, mit is akarnak ezek a rossztét lelkek. Egy méretes falansztert, és építik is hangyaszorgalommal. Visszatérve a nemzet napszámosaira: ők ma sokkal inkább a mi vezérünk napszámosai volnának, ugye.

könyvMint ahogyan nincs már egyetlen apró szelete sem elbaszott életünknek, ahol ne ilyen mókuskáderek ülnének, s ha a kurzus bűneit súlyozni lehetne, akkor tán ez kerülne az első helyre. Azért valamire fölhívnám a becses fijúk figyelmét. Az általuk minden dolgok eredőjének tartott Jézus is egy romkocsmában merengő bölcsész volt. Mert igaz ugyan, hogy az apja – jogilag ugye és nem spirituálisan – ács lett volna, de a rohadt kölök cseszett az egészre, sarut viselt, loboncos szőrzetet, tisztára deviáns volt a csávó. És még pláne baszott a szekercére, helyette inkább szónokolt, és a haverokkal vacsorált, borozott bizonytalan helyeken. Egy darab kolbász nem sok, de annyit sem töltött meg saját kezűleg, így lett belőle felforgató alak, ez meg nem illik a képbe sehogyan sem. Bonyolult egy dolog ez, csiszolni köll a részleteken még a mi teológusunknak is. Akinek szőrmentén azt is jelzem: Kassák Lalira sem azért emlékezünk, mert Győrben kalapálta a vagonokat. Sokkal inkább az üvegszamovárja miatt. De ezeknek beszélhet az ember.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!