Most már, hogy Kész Zoltán a tegnapi bizonyítvány-osztáson rommá verte Némedi Lajost, sok mindennek ki kell derülnie időnek előtte. Bármennyire kacagányos is, hogy mindenféle fondorlatok ellenére oda a misztikus kétharmad, mégsem ez jelenti a mérföldkövet, bár ennek folyományai sem teljesen elvetendőek. Mert azért magunk közt szólván az sem utolsó szempont, hogy amikor eljő a végleges bukás, ami innentől fogva csupán rövidebb vagy egy csöppet hosszabb idő kérdése, a vezérürüt királyként kell elkergetni, vagy megteszi egy sima pá aranyom is. Nem lennénk most Orbán Viktor helyében, a megerősített köztársasági elnöki posztról szőtt omló álmai ezzel odavesztek, hiába járt tanulmányúton Putyinnál. Megrázták a csöngőt az oltár előtt, a misebor pedig elfogyott.
És mégsem ez az igazán érdekes. Eljönnek ugyanis a violaszín hétköznapok, amelyek megmutatják minekünk ennek az egész rendszernek a képtelen természetrajzát. Én magam az elkövetkező napokban, hetekben, hónapokban az apró rezdülésekre koncentrálok elsősorban. Jelesül mondjuk arra, hogy ha már nem lehet elnökistenkirály a futballistából, mi lesz a Budavári Palota sorsa. Ennek tervbe vett felújítása nem elsősorban szépészeti-építészeti kérdés volt, a színfalak mögül jól áttetszően kormányzó emberünk oda való benyomulását – ha nem is éppen fehér lovon, de páncélozott fekete autóban – készítették volna elő. Meglehetős kíváncsisággal várakozok tehát arra a pillanatra, amikor megtörténik a nagy bejelentés, hogy mégsem mennek arrafelé a kőművesek, mert a pénznek más, nemesebb helyet találtak, és mindezt úgy adják majd elő: azé’, hogy a ‘zembereknek jobb legyen.
Nem vagyok vátesz, de eljön ez az idő. Fogós, ravasz kérdés még az is, hogy akkor most megáll-e az élet a belügyben. Nem vagyunk még teljesen szenilisek ugyanis, és rémlik – ha haloványan is – egy lakossági fórum. Ezen, mint már volt szerencsénk megénekelni, Pintér „Olajos” Sándor és népi zenekara érkezett vendégfellépésre, hogy meglegyen a további ámokfutás lehetősége. A szeánszon azt pöndítette meg a prímás, hogy aszondja, a BM működése múlik a varázslatos kétharmadon. Minderről akkor is tudtuk, hogy baromság, ámde ha most ebben az operett-országban nem áll le az élet, mert oda a nyolc/tizenketted (ügyes vagy rezeda, matek pirospont bemegy, mert az EMMI ezek után nem javasolja használni a kétharmad kifejezést), ott fog állani az örökös Orbán-belügyér és őrző-védő mogul ellenőrzőjében: kedves szülők, Sándor fiuk megint hazudott, kérem keressenek fel fogadóórámon. De mi jó szülők módján ezen egy csöppet sem lepődünk meg, mert tudjuk, hogy a vásott kölök kóros hazudozásban szenved, ami ellen tenni lehetetlen, ez csoportszintű kór, és nincsen rá orvosság, csak a feledés.
Meg az a rohadt uszoda, hogy azzal mi lesz, azt is repesve várjuk. Ez a Fidesz nevű bizniszegyház (copyright by: Para Kovács Imre) ugyanis arra szocializálódott, hogy csak akkor ad, ha nyalják a valagát. A kampány finisében ‘ormányunk négymilliárdnyi aprót rakott félre, hogy a veszprémieknek a régóta oly nagyon óhajtott uszodát megépítse úgymond. Ciki, hogy ezt nagy hangon be is jelentették, nehéz lesz megmagyarázni, miért kapnak az itteniek lószerszámot a valagukba mindezek után, nemhogy uszodát. Aki ellenünk van, az ne úszkáljon, örüljön, hogy luk van a seggén. Bizony, a kollégistáknak így működik a kaptafás agya, amit mutat Simicska mesebeli esete, aki hiába építene Közgépével már akár féláron is – torkos közbeszerzés, ugye -, amióta geciben úsztatta a vezérkart, semmit se nyer. Ez pedig jelzi erősen, hogy a lóvé csak csókosoknak jár, így félő, hogy röpül a veszprémi uszodaálom. Úgyhogy feleim, ilyen apróságokra figyelmezzetek az elkövetkezendőkben, a keresztapa szindróma így – is – fog ki-, és lebukni. Mindenesetre: Veszprém előtt Kappe ab!
Vélemény, hozzászólás?