Kitiltás, bezárás

Kilenc évvel ezelőtt Balog Zoltán még miniszter volt, és a csudálatos nevű Emmit vezette. Annak idején épp a közepén voltunk az utóbbi száz év legsikeresebb tíz esztendejének, de annyira, hogy Balog minisztériuma kiadott egy szótárat dolgozói számára azokról a lexikákról, amelyeket nem ajánlatos használniuk. Ezek között szerepelt többek között a mélyszegénység is, ami helyett a rászorult szót ajánlották, holott a kettő egyáltalán nem ugyanaz.

Mint emlékezhetünk, ekkor lett tilos a stadion szavunk is, amely helyett a fedett sportlétesítmény volt az előírt, ami is azt mutatja, hogy a Fidesz szómágiát igyekezett alkalmazni, miszerint, ha valaminek nem ejtjük ki a nevét, az nincsen is. Egyszerű, atavisztikus módja ez a valóság eltüntetésének, voltaképp közel áll a totemista vallásokhoz a tabuk felsorolásával, ehhez csak háncsszoknyában kell elképzelnünk Balogot, és készen is van.

De hol van már Balog, hol a tavalyi hó és az Emmi. Ez egy teljesen új világ azóta régi ösztönökkel, a Fidesz semmit nem tanult és nem is fejlődött, a módszer ma is az, hogy amiről nem beszélünk az nincsen is. Egy sajátos buborék képződik így, amelyben permanens a boldogság, a kerítés kolbászból van, voltaképp a tökéletes társadalom mindjárt készen is volna, ha nem zavarnák meg oda nem illő elemek, mint mondjuk a hajléktalanok például.

Igaz, hogy a párhuzamos univerzumok egyikében, amelyben éppen Rétvári Bence él, nincsenek ilyenek, ellenben viszont Szentkirályi Alexandráéban meg igen, úgyhogy ennek a kettőnek minimum meg kellene egyezni az igazságról. Mert amíg Rétvári horizontját valóban nem érik el ezek a szerencsétlenek, a hadügyminiszternéét meg igen, ő azonban ki akarja pucolni őket a világból, hogy, miként fogalmazott, ne kelljen ugróiskoláznia.

Mégpedig a szerencsétlenek vizelete miatt állítólag, amivel a hozzá hasonlóan lelketlen és érzéketlen organizmusokat lehet, hogy maga mellé tudja állítani, a probléma megoldása azonban nem ez. Nem az, hogy télen kizavarjuk őket a mínuszokba, a Fidesz azonban ennyit tud. Egyrészt kriminalizálja őket, másfelől pedig el akarja tüntetni a társadalom szeme elől, hogy megmaradjon a rózsaszínű buborékja vaníliaillattal.

Amúgy nem tudjuk, a hadügyminiszterné látott-e már közelről hajléktalant, és ezzel párhuzamosan afelől is kétségeink vannak, hogy valóban ugróiskolázott-e aluljáróban, ahogyan állítja. S amikor ilyen kétségeink támadnak, akkor annak a meggyőződésünknek adunk hangot, nem akart ő mást csinálni, csak uszítani ellenük a keresztényi szeretet nevében a kaszinós milliárdjai bűvöletében. Hogy szaralak, az egyértelmű, de most a módszertan az érdekes.

A letagadás és eltüntetés, ahogyan Magyar Pétert is ki akarják tiltani például a gyermekotthonokból, mert olyan képeket mutat, amiről amúgy a többségnek nincsen tudomása, de annak bizonyítékai, hogy nem olyan körülmények között vannak ott a gyerekek, ami megfelelne egy civilizált társadalomnak. Ám nem a körülmények a baj, hanem az, hogy kiderültek, s nem a Fidesz a bűnös ezért, hanem, aki megmutatta, azaz, Magyar.

Olybá tűnhet egyébként, hogy sok gondunk közt ezek tán a legkisebbek, de valljuk azt a nem is tudom, kitől származó gondolatot, hogy egy társadalom minőségét az mutatja meg, ahogyan az elesettjeivel bánik. Ebből a szempontból – is – Magyarország tehát megbukott, illetve a kontroll nélkül másfél évtizede uralkodó Fidesz, de voltaképp ezzel sem mondtunk sok újat, csak árnyaltabbá tettük az aljasság képét. (Vö.: Iványi).

Lehetne még nagyon hosszan sorolni az annyit is érésről kialakult elméleteket, nem vagyunk azonban kellően szép lelkek a dráma leföstéséhez. Ezért folyamodunk J. A. polgártárshoz szépségeiben, miszerint „aki szegény, az a legszegényebb”. De társadalmunknak az a része, amelyik éppen csúszik le az aluljárók színvonalára, még ők is megvetik a náluknál szerencsétlenebbeket, míg ott nem találják magukat, de akkor már késő lesz.

Várj a sorodra, előbb-utóbb meghalsz te is – zárjuk a mai evangéliumot emlékeink szerint Schopenhauerrel (bár nem biztos), ám, ha már szóba került, Szentkirályi figyelmébe ajánlanák a filozófus gondolatait arról is, hogy nincsen joga ürücombot zabálva a szegények fölött ítélkezni, így nagyon hasznos volna az ugróiskolás álmait másnak előadni, mert meg fogunk haragudni rá. Bár, ha belegondol az ember, ezen már rég túlvagyunk.