Álmaidban a vizitdíj visszainteget

Mint az ismeretes a múlt ködéből, kies hazánkban 2007. február 15-től 2008. március 31-ig kellett vizitdíjat fizetni az orvosi rendelőkben. Háromszáz forintot, de nem mindenkinek és nem minden esetben. A különféle mentesítések miatt a lakosságnak uszkve kétharmadát érintette igen csekély mértékben, azokat, akik nem tartoztak a legrosszabb egészségi és anyagi helyzetben lévők közé. De nekik ez akkor elviselhetetlenül fájt.

Ehhöz képest, mint emlékezhetünk, az ellenzékben lévő Fidesz szerint ez maga volt a végveszedelem. Egy bizonyos Éger István – akit már belepett az idő pora – azzal érvelt, hogy ez megalázó annak is, aki adja, annak is, aki kapja. Igaz, hogy senki nem számolt be arról, hogy meg lett volna alázva – Európa azon részéből sem, ahol volt, van és lesz ilyen -, ennek ellenére kikényszerítették az úgynevezett „szociális népszavazást”, ahol a vizitdíj elbukott.

Mint minden múltbéli történés esetében, innen sem árt megidézni Orbán Viktort, akinek ellenzékben tán még nagyobb volt a pofája, mint most, de az az érdekes, hogy akármit is mondott a múltban, az soha nem hull vissza a fejére. Mintha burokban lenne a manus. Nos, a Fidesz számára győzelemmel felérő népszavazás után is megnyilatkozott az akkor még nem vezér, de már nagyon bölcs hatalommániás, és ezt bírta mondani:

„Az egészségügyi miniszter régi kommunista reflexeket követve megnövelte az egészségbiztosítási törvény propagandaköltségeit, ez Goebbelstől Sztálinig jól ismert nemzetközi know-how”. – Amúgy nem tudjuk, ezzel mit akart mondani a költő, de még azt is hozzá tette, hogy a reform „pusztán a lakosság kifosztásának fedőneve”. Nos, ezt akadályozta meg a Fidesz, hogy hatalomra jutva elhozza nekünk a Kánaánt.

Ebben héderezünk éppen. De ebben a kontextusban nem állunk neki részletezni az egészségügy kiábrándító és lesújtó állapotát, hanem a fentiek tükrében, vagy mintegy azok fénytörésében rakjuk ide a most már méltán elhíresült Takács Péter államtitkár szavait. Ő az az organizmus, mint emlékezhetünk, aki szerint „hőmérővel hergelik” őket, a várólistákért pedig az ellenzéki önkormányzatok, sőt, maguk a betegek a felelősek.

Mára az is kiderült, hogy a betegekkel más baj is van – hovatovább csak az van velük, mert nagy részben ők maguk az okai, hogy a rendszer nem működik -, nos tehát, a betegek (mint általános alany) csak szórakoznak, mert harminc százalékuk nem jelenik meg az előjegyzett szakrendelésen. Hogy miért nem, mert esetleg már meghaltak, vagy más ok miatt, arról ma még elmélkedünk, viszont elhangzott egy megoldási javaslat is erre a bajra.

Ez pedig nem volna más, mint ez: „Be kellene vezetni az ezer forintos foglalási díjat, és ha megérkezik a beteg a lefoglalt időpontjára, akkor visszakapja a pénzt. Ha nem, bukta az összeget”. Ezt nem épp Takács államtitkár, csak egy kihelyezett hangja javasolta, viszont ő sem látott benne kivetnivalót, csak annyit jegyzett meg, hogy ez politikailag – értsd szavazatmaximálás – érzékeny kérdés. De meggondolandó.

Mindezt olvasva a híradásokban, hallottuk, hogy Gyurcsány valahol a távolban csendesen felsír De nem volt ott egy ember sem, aki emlékeztett volna – mint tizenhét éve -, hogy ez a „lakosság kifosztása”, mennyire „megalázó”, illetve „Goebbelstől Sztálinig jól ismert nemzetközi know-how”. Azért talán, mert Orbán et. most már ilyen piszlicsáré ügyekkel nem foglalkozik, így azzal sem, hogyan is működne ez az ezer forintos biznisz.

Viszont azt látjuk, hogy megint képen vagyunk csapva, és csak tátogunk, de csak az a kérdés, mennyien a sarc miatt. Mert és ugyanis a betegek hogy, hogynem, tűnnek el a rendszerből. Illetve a nem is betegek, hanem a biztosítottak, ugyanis 2023-ban 5,23 millió beteg járt a járóbeteg-ellátásban, ez többszöri vizsgálatot is jelenhet, de 1,3 millió betegről nem tud semmit az egészségbiztosító, 2019-hez képest. Ennyien pedig nem haltak meg.

Annyit tudnak róluk, hogy 2023-ban nem jártak abban az államilag finanszírozott rendelőben, ahol 2019-ben gyakran megfordultak, vagyis nagyon furcsa, hová lettek. Nagy valószínűséggel az árokparton pihennek, ahová a rendszer szolidan odarúgta őket, erről az adatról azonban Takács államtitkár nem beszél, csak azon morfondírozik, milyen érzékeny – politikailag – ha a patás Gyurcsány vizitdíját háromszoros áron bevezetik.

Mindemellett azon sem ártana elmélkedni, hogyan omlana össze azonnal és még a jelenleginél is jobban ez az egész egészségügyi kóceráj, ha hirtelen megjelennének a most eltűntnek nyilvánított biztosítottak. Beláthatatlan következményekkel járna, mert így, hogy már alig is vagyunk, akikkel törődni kell, meg még ezt a keveset is még jobban ki akarják fosztani, úgy-ahogy fenntartható a látszat, hogy valami azért van. Holott ez már majdnem a semmi.