Konjunktúraérzékelés

Önnek jó, csak nem tud róla. Mindenféle borongásokkal van tele a feje, és azért nem mannával tömi magát, mert rosszul érzékeli a világot. – Ha azt mondom, Nagy Márton, ön rávághatja, Ryanair, vagy „Közgazdaságtan hülyéknek” (Economics for Dummies), ami egy könyv, s amelyet a mi nemzetgazdasági miniszterünk a repcsis cég vezérétől, Michael O’Learytől kapott, hogy ne beszéljen annyi zöldséget, s legfőképp ne is csináljon. Nem segített.

Nagy Márton azért hasznos számunkra mégis, mert egy új, mókás szemüvegen keresztül mutatja meg nekünk a kajla világot. Ha úgy tetszik, Örkény módján a lába között hátranézve, ami a groteszk alapállapota volna, de Nagynál inkább már a téboly előszobája. Jó, ha tudjuk ugyanis – így ez a mi miniszterünk még régebben -, hogy nem azért zuhant be a fogyasztás, mert nem volnánk képesek megvenni a mannát, hanem, mert spórolunk.

Félretesszük azt a pénzt, amit amúgy kacarászva elkölthetnénk. Így direkt kicseszésből, hogy ne legyen meg kormányunk tervezett áfabevétele, inkább éhezünk, erre jutott miniszter elvtárs, amikor képtelen volt megérteni, miért nem ömlik az ÁFA a büdzsébe, és miért recseg-ropog a költségvetés. Ezen rajta kívül még a Varga-Matolcsy duó is karatézik, de minket az ő nyomoruk nem érdekel, csak ezé a Nagyé, mert ő foglalkozik a lelkünkkel.

Most is kiderült az ő előadásában, hogy ez a világ a lehetők legjobbika, csak a mi szemüvegünk rossz, és erre megint született egy új fogalom, illetve magyarázat, miszerint (muszáj idéznem): „a lakosságnál megfigyelhető, hogy az inflációs kérdések miatt az erősebb konjunktúra érzékelése gyengébben érvényesül.” Azaz, dübörgünk, csak nem látjuk, jó nekünk, csak nem tudjuk, illetve nem merjük tudni, azaz, óbégatunk a gyönyörök kertjében.

Nagynak egyébként ez volt a magyarázata arra, miért avatkoznak be megint a benzinárakba, s mint kitetszik, nem azért, mert mi ne tudnánk vígan megfizetni. Hanem leegyszerűsítve, csak ránézünk a rohadt drága benzinre, ezért nem vesszük meg a kiflit, inkább a malacperselybe rakjuk az erre szánt összeget, míg, ha újra hatósági ára lesz a benzinnek, akkor szaladunk a boltba az emlegetett mannáért tucatjával. Plusz tejszínhab.

Már ebből is kitetszik, ráfért az a könyv miniszterelvtársra, ha az a megoldás a bajainkra – és az összeomlóban lévő gazdaságéra -, hogy a konjunktúraérzékelésünket javítja. Ha valami kellemetlen jelzővel illetnék Márton gazdát, kérem, egyelőre még ne tegyék meg, adok muníciót még a megfelelő díszítő vagy minősítő elem kiválasztásához. Csak az a kérésem, hogy aztán halkan tessenek mondani, hogy ne jöjjön el önökért a nagy, fekete autó.

Az elmúlt hetek, hónapok történései közé tartozik az a lehangoló tény is, hogy az általunk régebben oly erőteljesen lenézett Románia, odavert nekünk a kanyarban GDP-ben, bérekben, nyugdíjakban, mindenben. Még az a szerencse, hogy ezt nem tagadják le előttünk, de talán még az is jobb lenne, mint az a magyarázat, amit Nagy miniszterelvtárs rittyentett nekünk a rossz konjunktúraérzékelésünk mellé. Kérem, tessenek megfogózkodni.

Romániában azért keresnek többet az emberek a Nagy-féle álomvilágban, mert ott kevesebben dolgoznak, mint nálunk. Ha most elsőre nem érti, nem baj, tovább is van, mondom még. Illetve mondja nekünk Nagy elvtárs, mindent megtéve széles jókedvünkért. Íme: „sokkal kevesebb ember dolgozik ott, és ha így nézzük, a bértömeg, amit képes a gazdaság előállítani, Romániában sokkal kisebb, mint Magyarországon”. – De lefordítom.

Románia szarabbul áll, gazdasága összeomlóban, és csak azért élnek ott jobban, mert kevesebb felé osztják el a pénzt, míg viszont minálunk a szárnyaló gazdaság jótéteményeit mindenki élvezheti. Csak, mint kitetszik, nem veszi észre, mert a benzinárral van elfoglalva. Mielőtt előkerülne a jelző, még egy mondat, mintegy slusszpoén ettől a Nagytól: „Kérdezzék meg az embereket, hogy hol szeretnének élni: Magyarországon vagy Romániában?”  

Azt nem tudjuk, ki kérdezze meg őket és milyen módon, talán kellene tartani egy nemzeti konzultációt a témában, ami lehet, meglepő eredményt hozna. Viszont lesz ez még rosszabb is a választások után, amikor jönnek a nem is megszorítások. Mert a kedves vezető ezt egy másik fórumon így készítette elő tegnap: „amit ma az európai gazdaságban tapasztalunk, az csak a háborús vihar előszele… elég csak az inflációra gondolni”.

Gondolunk erősen, és látjuk is. Itt is, ott is, hol mennyi, azt. De folytatta Orbán elvtárs is, mégpedig így: „de, ha Európa maga is fegyvert fog, akkor a vihar kellős közepében találjuk majd magunkat”. Jó, ha tudjuk, Európa akkor fog fegyvert, ha Orbán ott nem győz. (Nem fog.) Viszont máris kész a magyarázat. A mutogatás és a hárítás. De nem baj, addigra rendbe tesszük a konjunktúraérzékelésünket, és minden a legnagyobb rendben lesz. Vagy épp nem.