Gáz van

Szijjártó futsalos, ez a mi külügyesünk az EU külügyminisztereinek luxemburgi tanácskozásán hőbörgött, és jelentette be, Magyarország (illetve ebben az olvasatban kizárólag a Fidesz) immár kétmilliárd eurót blokkol abból a közös uniós forrásból, amely az Ukrajnának juttatott fegyverszállítások refinanszírozására szolgál. Még csak nem is a békére hivatkozva tette s teszi ezt, hogy ne tudjanak az ukránok (mint a mi kedves vezetőnk) lőni mindenre, ami mozog, hanem pár szem gyógyszer miatt (szimbolikusan természetesen).

Ukrajna valamilyen ok miatt a Richter gyógyszergyár tizennégy készítményének akarja visszavonni az ottani forgalmazási engedélyét, amihez józan megfontolással joguk van, a többit pedig engedik. Illetve attól, hogy tizennégy gyógyszert nem vihet Ukrajnába a magyar gyártó, semmilyen különösebb hátrány nem éri. Szijjártó olvasatában azonban ez a magyar vállalattal szembeni boszorkányüldözés, aminek az a büntetése, hogy Putyin az ilyen országot törölje el a föld színéről. Olybá tűnik, hogy az ukránokon már megint nem volt sapka.

Nem is olyan rég, amikor a világ normálisabb fele megállapította, hogy Orbán, Szijjártó, így a Fidesz és sajnálatosan akkor már kies hazánk is Putyin valagából kandikál kifelé, akkor olyan lármát csaptak a fiúk, ami a Holdról is hallatszott, de képtelenek úgy viselkedni mégis, mintha ez nem lenne igaz. Szőrmentén említsük meg a Lavrovval való kvaterkázást, a kitüntetést, amit Szijjártó oly boldogan vett át, de ezek csak a felszín, ugyanakkor bizonyíték mégis, hogy a fiúk képtelenek úgy viselkedni, mint az a klub várná, amelynek a tagjai.

Hogy Bayer ezt a klubot a Sátánnal teszi egylényegűvé, az is egy jelzés, és szégyenfolt országunkon, mert immár tizennégy éve választjuk meg őket folyamatosan, ha ezeknek a választásoknak a módja nem is felel meg a klub szabályainak. Ennek ellenére vagy éppen ezért tette fel a kérdést Bayer, hogy akarunk-e a nyugathoz tartozni egyáltalán, és olybá tűnik, nem igazán. A fiúk gyártják erre a folyamatos bizonyítékokat, egyszerűen ezen a téren képtelenek hibázni, ahogyan az oroszokat engedik be már nem is a spájzba, hanem a hálószobába.

A magyar futball kivételezett helyzetében szinte állam az államban (közpénztenger, adókedvezmények, stadionok meg a többi), de még itt is kivételezett helyzetben van a Ferencváros, amelynek Kubatov az elnöke, és a klubnak juttatott közpénzadományokért cserébe rendelkezésre állnak az ottani kopaszok, akiket néhányszor már be is vetettek. A futballra az isten pénze sem elég, a Ferencvárosnak meg pláne, amely alakulatnak azt a sorsot szánja a rezsim, hogy kerüljön legalábbis Európa élvonalába. (Édes álom.)

Ehhez még a mostaninál is több pénz kell, de sajnálatosan maga a csapat még nincsen azon a szinten, hogy bármely tőkeerős nyugati cég érdeklődését felkeltené, meg különben is, ők a Sátán birodalmából érkeznének, megteszi hát helyettük egy olyan orosz cég, amelyik amúgy bevételeivel nagyban hozzájárul Putyin háborújához, és ez a Gazprom. Az a hír járja, hogy ők lesznek a Ferencváros új mecénásai, ami elég erős morális aggályokat vet fel, ugyanakkor azt a szégyenfoltot, ami rajtunk ég ezek miatt, egyenesen lángolóvá teszi.

A Ferencváros ugyanis majd Európa pályáin mezén öles Gazprom felirattal fog szaladgálni ezután, ami megmutatja boldog-boldogtalannak, ki ez a csapat és honnan jött. Ez lesz a kirakat, az aknamunka meg a Szijjártó vétói és blokkolásai, a külügy pedig (Szijjártó birodalma) egyenesen örömét fejezte ki, hogy egy nemzetközi nagyvállalat befektet a magyar sportba. Nagy valószínűséggel azonban ez a befektetés nem Kubatov két szép szeméért történik, és túl nagy haszon sem remélhető tőle orosz részről, ha ez lenne a fedősztori.

Mert és ugyanis, ha bárki-akárki meglátja majd a Ferencváros mezén a szponzor nevét, ettől majd nem fog szaladni gázt – vagy több gázt – venni tőlük, kies hazánk és annak kirakatcsapata tehát csak arra szolgál, hogy szalonképessé tegye ezt a céget, és rajta keresztül Putyin rezsimjét. Ez azonban nem fog menni, de ennél sokkal fontosabb, hogy valamit az ingyenpénzért cserébe adni is kell. Ezek a vétók voltak eddig, kíváncsian várjuk, hogy lesz-e több vagy valami más, amivel végképp lejáratnak minket.

Nem szerettem sohasem, ha a Fidesz dollárbaloldalazására rubeljobboldalazás volt a válasz, mert a helyzet ennél bonyolultabb és alávalóbb, de ezek után kénytelen vagyok elismerni ennek jogosságát. Egyébiránt semmi különös nem történt. Azt látjuk, amit eddig is sejtettünk vagy tudtunk, hogy a történelemben megint a gonosz oldalára állva árusítják ki és árulják el az országot annak urai, akik képtelenek tanulni, de nem is akarnak. De eszünkbe jut Josef K., a kafkai A per hőse, aki midőn kivégezték, arra gondolt, hogy szégyene túléli őt.     

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
4 hozzászólás “Gáz van
  1. kovacs_ugynok szerint:

    Gyanítom, ez a nagy ruszkiszerelem, simán belefér a hazaárulás fogalmába is…

    Miközben olyanokat dollárbaloldalaznak, akiknek semmi közük nem volt semmilyen illegális külföldi támogatáshoz. Mert ha az lett volna, illegális, akkor az érintettek már régen börtönben ülnének. Ellentétben a hatalomba furakodott bűnözőkkel. Az meg nem ér, hogy az illegitim kormány, a parlamentet megkerülve bármire is hoz illegitim törvényeket. Miután rájuk még a saját illegitim törvényeik se érvényesek. Mondjuk akkor másra se. :/

  2. Ultron szerint:

    Az orosz Nikita Mazepinnek anno azért kellett távoznia a Formula 1-ből, mert a hazai szponzoraiból nem kért az autósport szövetség (az állampolgárságával nem volt baj). Jót röhögnék, ha az UEFA és a FIFA is beintenének, és közölnék, hogy (Európán)kívül tágasabb. Bár lehet, az egész csak egy újabb provokáció, hogy legyen még egy ok toporzékolni meg „bántjákaszegénymagyart”-ozni.

  3. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Magáról az orosz – ukrán háborúról csak annyit, hogy azért én megkérdezném a szerb, a horvát családokat is az ertelmetlenül elesett halottaikról, az elveszített apákról, fiukról. Szerintetek mit mondanának ??
    Nem a politikusokat, akik milliárdokat küldenek a gyilkolához… És nem is azokat akik vágóhídra küldik honfitársaikat…
    Nem kell velem egytérteni, csak gondoljuk már végig könyörgöm !

    Nálunk is minden városunkban, minden falunkban százával – ezrével a háborúkban elesettek nevei az emlékműveken. Hősök ? Hát persze, de én szerencsétlen áldozatok neveit látom, ahol még gyerekkoromban is sirdogáltak az özvegyeik, az árváik..
    Bocsánat, nem akartam ennyire messzire menni..

    Ui.: szerintem a Gazprom szponzorálás meg egyértelműen provokáció mind Putyin tömegmészáros, mind a honi gazember csürhe részéről..

  4. lovey szerint:

    A Gazprom azelőtt a Schalke04 szponzora volt. Le is csúsztak a másodosztályba …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum