Lehet visszafáradni Ázsiába

Tegnap, avagy szombaton hivatalosan is elkezdődött a kampány itt, minálunk, azaz Neriában. Kinézve a barlangjából azon tűnődött az ember, hogy ettől a hülyeség és a téboly több lett-e vagy csak hangosabb, illetve hallgatózott, hogy a doktorminiszter urunk által beígért gyorstüzelés hangjait hallja-e. Van-e már lőporszag meg a vér édeskés illata, hevernek-e hullák az első napon szerte a térköveken és a lombkoronasétányok töviben. De most még nem.

Mégis, ha már kampány, akkor ki kell rajzolódnia valami fő iránynak, hogy merre megyünk harsonaszóra a ránk váró ötven napban, és egyre inkább látszik, hogy a két éve is bevált háború vagy béke vonulat lesz az. Az első kampányi napon maga a fővezér, O. V. jelölte ki a csapás fő irányát a Facebookon, miszerint „Két út áll előttünk: háború vagy béke”. Hát, a fene se tudja, innen a barlangból más lehetőségek is látszanak O. V. számára, ez egyik a zárt osztály.

Ezt nem csak a hasamra ütve látom számára szinte determinációként, hanem ő maga bizonyítja napra-nap. Akinek a valósághoz egyáltalán semmi köze nincsen, és képzelt démonokkal küzd egyfolytában, arról más nem tételezhető, mint, hogy kiesett a való világból. Így neki is jobb, ha nem közlekedik benne, mert még kárt tesz a környezetében és önmagában is. A háború és béke dichotómiájának emlegetése mellett indokolni is szerette volna a lázait, de rosszul sikerült.

„A baloldal háborúpárti, mert Brüsszelből kapják a pénzüket. Mi a béke pártján állunk.” – Ezzel támasztotta alá, vagy legalábbis szerette volna a tolsztoji vízióit háborúról és békéről. Ám új szint jelent meg a látomásban, miszerint ez a Brüsszel pénzeli az ellenséget, de ezt nagyon őszintén nem tudjuk hová tenni. Amikor az elébb a valóság totális elvesztéséről elmélkedtünk, akkor ilyesmire gondoltunk, és nem tudjuk, mit szólnak hozzá az ápolók.

Viszont ő adja az irányt és az ütemet, amit a brancs úgy-ahogy követni igyekszik. Így például Bayer nem lenne ötös számú tagkönyv, ha már a kampány első napján ne igyekezett volna túlszárnyalni a kreténségben magát a főnökét. S ha már az előbb Tolsztoj, akkor most Marquez, hogy felüdüljünk kicsit, azaz, a recept az, mint amikor Aureliano Buendia ezredes még ki sem adta a parancsait, de a katonái már túlteljesítették azokat. Bayer is ilyen közlegény.

Ő azonban nagy igyekeztében mélyebb vizekre evez, hogy aztán ott süllyedjen el. Nem sorolnánk a biblikus méretű, trágárságba ojtott átkait, csak egy végső következtetést rakunk ide tőle. Aszongya nekünk a tagkönyv, hogy: „Nekünk pedig ideje végképp eldöntenünk, hogy akarunk-e igazi, mai nyugati és európai ország lenni. Vagy szembeszállunk a sátánnal.” Bár ez egy elnyújtott ordítás, de hordozza a lényeget, ami viszont kiábrándító.

Csöndben megjegyzem indításként, hogy ez a nyugat, mint maga a Sátán gondolatmenet ilyen dzsihádista beütést hordoz, efféle bukéja van egy kis putyinista feelinggel, tehát nagyszerű helyen járunk. Bayer tagkönyvet azért arra intenénk, hogy ezek után ne nagyon hivatkozzon Szent Istvánra, ugyanis hülyén venné ki magát ezzel, hogy nem akar mai európai ország lenni, mert a kérdés feltevésének ez az értelme, ha kifordítom, ha be. Mindenképp.

Abban bizonytalan az ember, hogy ez a Bayer mennyire önjáró, vagy a Karmelitából kapja a tematikát, egy dolog azonban egészen világos, hogy a veszélyes tébolyban fölveszi a versenyt a haver-főnökével. De azt azért nem tudtuk eddig ilyen egyértelműen, hogy az a cél, menjünk vissza Ázsiába. Ezt egy uniós választáson meghirdetni legalábbis érdekes, és egy kérdést felvet. Miért indul a Fidesz ezen egyáltalán, ha amúgy az őshazába igyekszik.

Vissza a végtelen sztyeppékre, mert a jelek szerint ott van ő honn, ott az ő világa. A két főember gondolataiból azt kell – mert azt lehet – kiolvasnunk, hogy nekik itt nagyon rossz. Nem találják a helyüket a mai civilizációban és kultúrában Európa közepén, javallatunk tehát az, nyergelj, fordulj, mi pedig az áldott jó szívünkkel még egy kis kumiszt és szárított húst is adunk velük az útra, hogy biztosan oda is érjenek. Mert nem élet ez így itt nekik.

Bayer szavaiból már az inkvizíció tébolyult tüze tetszik ki a Sátán elleni heroikus küzdelemben, viszont azt kell tudni, többen vagyunk – sokkal -, akik nem igényeljük, hogy kiűzze belőlünk a gonoszt. Sőt, örömmel cimborálunk vele, hogy úgy mondjuk, teszünk Bayer tömjénfüstjére meg a főnöke lövöldözésére is. Nem vagyunk egymáshoz valók. Ezt eddig is tudtuk, de most már rá is kell mutatnunk: takarodjanak ezek innen a jó francba. Vagy legalább hallgassanak.   

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
4 hozzászólás “Lehet visszafáradni Ázsiába
  1. Yeti szerint:

    Nem fognak takarodni, van ehhez elegendő tömegtámogatásuk.
    Egyszerűbb félreállni a barmok rohama elől.
    Hallgatni sem fognak, lassan megsüketülhetek az állandó vonyításuktól.

  2. polyvitaplex szerint:

    „Nekünk pedig ideje végképp eldöntenünk”, mondja Bayer, és kiemelném a végképp szót, ami szerintem itt azt jelenti, hogy ez lesz a végső, utolsó megmérettetés, ütközet, és utána minden rendben lesz, nem lesz több ellenségkép.
    Miközben az összes választás előtt ugyanígy mozgósítottak, már nem is tudom, hány utolsó, mindent eldöntő csatát, a baloldal végső legyőzését ígérték, azután persze a választások másnapján minden ugyanúgy, ugyanabban a hangnemben folytatódott, az újabb és újabb képzelt ellenségek ellen.

  3. kovacs_ugynok szerint:

    „Ezeknek” totál elmentek otthonról. Ez, meg a listavezető Tompika? Legalább a választókban legyen annyi józanság, hogy nem szavazzák be a fideszt az EU parlamentbe! Kell a francnak, hogy tovább hozzák a szégyent az országra…

  4. Ultron szerint:

    Orbán békét akarva lövöldözik, Puytin a béke angyalszárnyain tömeggyilkol, ez a szarral töltött komcsi bőrruha meg békésen fröcsög, a sátánt emlegetve.

    Mellesleg itt Brüsszelből csak ők kapnak pénzt – a miénket…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum