Bayer a pokolba megy

Nem szerettem volna, de kényszerítő erők miatt beszélni kell az Ungváry-Bayer afférról, ami voltaképp nem is az. Ungváry Krisztián történész levéltári dokumentumokra alapozva jelentett meg Bayer nagyapjáról azt, amit, a nyilas, ÁVH-s besúgó életet, de saját bevallása szerint azért, hogy megismerjük, Bayer miért olyan, amilyen. Miféle kényszerítő erők határozzák meg jelenlegi működését, de Ungváry egy szóval nem mondta azt, hogy ez a vér (mint család) determinációja lenne, és mi sem gondoljuk úgy egyáltalán.

Bayer működése ebből az aspektusból azért érdekes, mert ő, amikor a szokott stílusában általa ellenségnek vélt emberekről beszélt – és itt mindegy is kiről vagy kikről -, rend szerint előkerültek a kommunista apák vagy nagyapák, sőt, kijelentve azt is, hogy a család igenis számít. Persze akkor, ha Bayer valakit le akar járatni, illetve a pártja szellemében vagy éppen megbízásából ordenáré lejárató kampányt kell folytatni valaki ellen. Ilyenkor Bayer eszköztárában a felmenők nagyon is hangsúlyos szerepet kaptak és kapnak.

Tiszteletre méltó Ungváry buzgalma, de voltaképp fölösleges. Az, hogy Bayer nagyapja az volt, ami, nem határozza meg jelenlegi működését, mint ahogyan eszmék vagy fennkölt gondolatok sem. A pénz a motiváló tényező, s ha valamiben a családi vonás föllelhető, az talán az, hogy amiként a nagypapa is minden skrupulus nélkül szolgált két rendszert és két ideológiát, Bayer sem tesz egyebet. S ha netán változna a politikai széljárás, megérhetnénk az újabb köpönyeget is. Morált, egyebet a működése mögött tételezni fölösleges.

Nem érne meg még ennyit sem az ötös számú tagkönyv tulajdonosa, ha ő és elvtársai nem úgy reagáltak volna a történetre, ahogyan azt tették. Bayer már magáról sem veszi észre, hogy hazudik. Mert abban a pillanatban, amikor a kedves papától „iszonyodva” elemeli magát, megjegyzi, hogy nem „ő él zsidóktól elrabolt budai vállában”, amit a nagyapjától örökölt. Viszont telekkönyvek bizonyítják, hogy más sem, legfőképp nem az, akire Bayer gondol. Ugyanakkor cinikusan köszönetet mond Ungvárynak, hogy lehetővé tette neki az iszonyt.

Ezt azonban nem a kedves nagyi, hanem önmaga miatt kellene éreznie, hiszen, ahogyan a pártjában szokásban van, a harc folytatását ígéri, mert „ők” nem a múltban, hanem a jelenben küzdenek a szörny ideológiák ellen. Nem állnánk neki részletezni, mi ellen folyik ez a mindenen és mindenkin átgázoló permanens harc, az azonban érdekes, miszerint Bayer úgy véli, aki „szörnyállam, utópia vagy társadalommérnökösködés szolgálatába szegődik, abban a pillanatban ráteszi a lábát a pokolba vezető útra.”

Ott látjuk Bayer lábanyomát azon az úton, és eltekintünk attól, hogy beleverjük az orrát a NER-be, mint „szörnyállamba”, és a „társadalommérnökösködésbe”, amit a Fidesz és ő is tesz, hogy a maga képére, de legalább gusztusára formáljon mindent és mindenkit. Akit pedig nem sikerül, azt a legváltozatosabb és legaljasabb eszközökkel takarítják el az útból. Bayer minden ténykedése ennek a takarításnak a szolgálata a maga korlátolt, de hangos és gusztustalan eszközeivel, úgyhogy hagyjuk a kedves papát és az iszonyt, amikor a kisonoka maga az.

Ahogyan az érdekében megszólaló elvtársai is, mert az ugyan sejthető volt, hogy Ungváryt darabokra fogják szedni, ahogyan az ígéret el is hangzott, de a történész ezzel nagy valószínűséggel számolt is, amikor összeszedte és közölte ezt az anyagot. Az viszont sokkal érdekesebb, hogy Szentesi Zöldi László, aki nem kevésbé ocsmány alak, mint Bayer, a levéltárnak sem hisz, és azt visítja, „Soha nem engedjük meg, hogy Ungváry-féle alakok ócska hazugságokkal megpróbálják kikezdeni az erkölcsi hitelét.”

Itt két dolog érdekes, jelesül a levéltári dokumentum, mint ócska hazugság, másfelől pedig Bayer nem létező erkölcsi hitele nagypapával, de leginkább anélkül. Szentesi Zöldi még dicsőíti is Bayert, mert szerinte „Bayer Zsolt nélkül a magyar nemzeti oldal nem tartana ott, ahol most tart. Ha tehát őt támadják, minket támadnak.” – Ebben az egyben igaza van a másik nagy harcosnak, Bayer nélkül a nemzeti oldal nem lenne olyan, amilyen, csak egy kérdés akad itt, milyen is ez a nemzetinek nevezett csürhe vagy maffia.

Megvetett és lenézett banda a nagyvilágban, akikkel már szóba sem nagyon állnak, emellett lezüllesztették anyagilag és szellemileg az országot, javait ellopták, s mindeközben erkölcsi és morális fölényről handabandáznak, ami ilyen alakokban (is) manifesztálódik. „Olvasom. Harmadszor is. És iszonyodom” – írja Bayer a saját nagyapja történetéről, de a szánkból vette ki a szót. Ugyanúgy érzünk mi is olvasva a kisonokát, akivel nem a nagypapa a baj, hanem saját maga. De még annyi esze sincs, hogy ezt fölfogja. Ennyit a mindenféle fölényekről.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
5 hozzászólás “Bayer a pokolba megy
  1. kovacs_ugynok szerint:

    Márpedig bizony van köze valaki erkölcsi felfogásához annak, hogy milyen családból jött. Van akit a nagypapi arra tanított, már egészen kis korában, hogy nem lopunk, még egy gyufát se. Van akit meg hüvelymotozásos anekdotákon keresztül arra, hogy lenézze embertársait. Aztán van aki emlékszik rá, van aki meg szeretné inkább elfelejteni.
    Egy biztos, nagypapiktól függetlenül, szépen összefújta a szemetet a szél a fideszben. Bárcsak minél előbb vége lenne, ennek a tragikomédiának! :/

  2. abramovics szerint:

    tán az egyik legkorrektebb, s mégis visszafogott írás ezekről a mocsadék állatokról.
    amit egyébiránt hibának tartok, hogy ennyire megengedő, amennyire!
    több mint bűn, hiba!
    ezekről mindig, mindenkor csak és kizárólag a legtényszerűbben, s a legkegyetlenebb módon kell beszélni, írni!
    amennyiben nem így teszünk, azt ők gyengeségnek vélik, s azonnal ki is használják, s támadnak.
    mert a legjobb védekezés a támadás, ugye?
    ezzel szemben akik magukat velük szemben pozícionálják, azok valamilyen elmebeteg doktríner liberális gőggel ismételgetik, nem megysünk le az ő szintjükre, mi különbek vagyunk.
    ami sajnos igaz,
    .
    DE
    .
    nem pozitív irányban!
    különb hülyék!
    ugyanis, ha egy kanálist kell kitakarítani a szartól, mocsoktól, ott elkerülhetetlenül szarosak, mocskosak leszünk!
    .
    DE
    .
    mi utána meg tudunk, tisztálkodni, míg a szar, és a mocsok mindörökre szar, és mocsok marad!
    .
    .
    abramovics voltam, s vagyok

  3. Ultron szerint:

    Megy???
    Szerintem onnan jött…

  4. polyvitaplex szerint:

    Bayer iszonyodása is elég jó, de a másik tahó, a barátja „erkölcsi hitelét” hű ebként védelmező Szentesi Zöldi vakkantása sokkal szórakoztatóbb.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum