Gyűlölet és megvetés

Még szintén immár tavalyi történt, de mintha most, hogy a Hír TV betelefonálós műsorába betelefonált egy ember, mert azért betelefonálós. Ez a produkció a Paláver névre hallgat, s ez az, amelyben Bayer Tagkönyv régebben a civilek pofán verését követelte, és ez az a műsor, amely a következő szlogennel csábítja a nyájas nézőt (hallgatót) lelke éjfekete tartalmának, más szavakkal a büdös küblinek a kiürítésére: „Dühös? Falhoz vágna valamit? Vagy csak egyszerűen kíváncsi? Ne fogja vissza magát!” – Mit is várhatnánk mindezek után.

Ebben az adásban, amely szíven is üthetne minket, találkozhattunk az úgynevezett jobboldali, magát konzervatívnak nevezett mimagyarok archetípusával, akinek a szájából úgy ömlött a mocsok, mintha ezért fizették volna, pedig csak azt adta, ami a lényege: „Megmondom őszintén magának, bevallom, nem egészen értem a jobboldalt. Nem érzem bennük azt a mindent elsöprő, elementáris gyűlöletet, ami bennem megvan a baloldal iránt. Nem értem, őbennük, másokban miért nincs meg.” – Ez volt az alapvetés, amit aztán ragoztak.

Mint látjuk, a nyájas betelefonáló a gyűlölet fokával és mennyiségével elégedetlen, ami benne jó hazafiként emésztő tűzként lobog: „Mi mások vagyunk, mi jobbak vagyunk, mi jók vagyunk, és mégis ők gyűlölnek minket. Ők, a rosszak, a gonoszak, gyűlölnek minket, a jót, ugye? Ezt nem lehet megérteni. Mert ugye, ha mi gyűlöljük őket, az rendben van, hiszen a jó gyűlölheti a rosszat, csak a rossz nem gyűlölheti a jót.” – Kitetszik ebből, hogy az ellenünk irányuló gyűlölet jogos, sőt, szinte erkölcsi kötelesség, és azért ez már döfi.

Emlékszünk Orwell 1984-ének gyűlölet félóráira, ahol eltorzult arccal és tudattal vicsorogtak az emberek kötelezően, ez a mi betelefonálónk azonban ennél tovább megy: „Szinte az egész napom azzal telik, hogy reggel felkelek, este lefekszem… jószerivel, kis túlzással, hogy mennyire gyűlölöm ezt a végtelenül aljas, mocskos, szemét baloldalt. És tetszik tudni, úgy vagyok vele: megyek az úton, az utcán, jön velem szemben ember…, ránézek, és megpróbálom megállapítani, hogy na, vajon ez melyik oldallal szimpatizálhat.”

Nem részletezzük tovább, ennyiből is megállapítható, hogy telefonos hősünk erősen beteg, mint ahogyan annak idején az esernyővel kardozó matrónák, a savas bácsi és hasonló társaik, mint itt ez az organizmus is, akik ezek szerint ezzel kelnek és fekszenek. Járnak-kelnek az utcán, és keresik azokat, akikbe bele lehet rúgni. Ez egy állapot, és ennek oka van. Ilyen az is, amikor az ember ezzel párhuzamosan azt olvassa, hogy a Megafon, ez a fideszes influenszermocsok felvételt hirdet a soraiba, ahol – mint ígérik – kiképzik azt, aki csatlakozni óhajt hozzájuk.

Mint írják, „digitális szabadságharcosokat” nevelnek a jelentkezőkből – az már szinte mellékes is, hogy közpénzből -, a toborzó szöveg szerint azokat várják, akik „beszólnának a lipsiknek”. A Megafon beszólásait pedig ismerjük, úgy nagyjából hasonló nívón mozognak, mint a Hír TV-be betelefonáló ember, és máris előttünk áll, ahogyan a NER szinte tenyészti azokat, akik hovatovább úgy működnek, mint Hitler komájuk barnaingesei, akik sípszóra ütöttek és álltak tovább. S ha azt mondanák, itt még nem tartunk, én meg azt: várjuk ki a végét.

Egyébiránt a hamarosan elinduló Szuverenitásvédelmi Hivatal feladatai közt is találunk ilyesmit, mert mint friss vezetőjük, ez a Lánczi nevű egy szintén még tavalyi interjúban kifejtette, az ő legfőbb eszközük a nyilvánosság lesz. Ez pedig nem egyebet jelent, mint azt, a kiszemelt áldozatokat tálcán kínálják a gyűlölőknek, hogy azok – mint a betelefonáló ember is – felismerjék az utcán velük szemben jövő ellenséget, azaz, az a tárgyatlan gyűlölet, ami őket most emészti, manifesztálódhasson, magyarul, tudják, kit kell pofán verni.

Visszatérnénk még egy kicsit a telefonos emberre, aki abban a tévhitben él, hogy amiként ő gyűlöl minket, akként teszünk mi is, ami viszont nincs így. Velem sem. Jómagam nem gyűlölöm ezeket az organizmusokat, amit érzek velük szemben, az a megvetés. S míg a gyűlölet színtiszta érzelmi aktus, a megvetésnek morális vonzata is van. Mindez azonban sovány vigasz, vagy egyáltalán nem, hiszen így vagy úgy, de azt mutatja, ez az ország már élhetetlen, s ha a legvégső okot keressük, azt a Karmelitában leljük meg. Ott ücsörög a fekély.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
5 hozzászólás “Gyűlölet és megvetés
  1. kovacs_ugynok szerint:

    Azért óvatos lennék a helyükben az ilyesfajta gyűlöletkeltéssel. Ugyanis akit pofánvernek, semmi nem garantálja, hogy nem fog visszaütni. Aztán hamar kiderülne, hogy ez a fideszdrukkeres köménymag mégsincs létszámbeli fölényben.
    Idáig elég óvatos duhajok voltak ezek a maffiózók, és megmaradtak a (képzelt?) ellenfeleik egzisztenciális ellehetetlenítésével. Bár, a nagy számok törvénye alapján, előbb-utóbb emberükre akadnak. Ha meg ennyire el akarják durvítani a helyzetet, ez annál hamarabb fog bekövetkezni. Addig még mindig össze lehetne fogni, kedves tömbtársak, hogy „ezektől” megvédjük egymást, így magunkat. Sajnos nemsokára erre is szükség lehet. :/

  2. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Csak egy hír a megyénkből .
    Borkai semmi körülmények között nem adja át Dézsinek…
    Hoppá, recseg ám a padlás,barátaim nem kicsit recseg…🤣❤️

  3. Tom Sawyer szerint:

    Jaa, simán megválasszuk a Yachtos csákót ! Ennyi van bennünk Soproni-Győriekben is..🤣😍
    Nem csak Vazsban teremnek a legínyek…🤣🤣

  4. Tom Sawyer szerint:

    És az epilogus eredménye : Isten létezik. Két tussal, egy feladás reményében…🤣🤣

  5. Kalifaszi Guszti szerint:

    Gyerekkoromban mindig a farkasokkal ijesztgettek. Felnőttkoromban jöttem rá: valójában a birkák a veszélyesek…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum