Deák Bamba is Orbán zsákjában

20893Deák Ferenc a haza bölcse volt, kicsivel később reinkarnációjában 1922-ben látta meg az Isten szent egét újra, és országmentő buzgalmát odahagyva futballistának szegődött. Ebbéli második keresztségében a Bamba becenevet érdemelte ki, amely a szurkolói néplélek feltétlen szeretetét mutatta, s valljuk be érdemes is volt rá. Mai, stadionban bővelkedő, ámde fotballban legalább annyira szegényesnek mutatkozó nerkorunkban igazi unikum, örök érték, akit legalább annyira böcsülnek a dekadens, következésképp hanyatló Nyugaton, mint amennyire már alig tud róla valaki itthon.

Láblabdázni Pestszentlőrincen, az állami lakótelepen kezdett, ahol az egyik helyi csapatban játszott. Az 1945/46, 1946/47 és 1948/49-es idényben ő vezette az európai góllövőlistát, 1945/46-ban harmincnégy meccsen hatvanhat gólt rúgott, ami máig világrekord. Csatárként 1947-től három éven keresztül a Fradi színeiben játszott. A három év alatt száztizenegy mérkőzésen százötvenöt(!) gólt rúgott, ezért 1997-ben Münchenben megkapta az évszázad gólkirálya címet. Bamba bácsi a válogatottban is remekelt, húsz alkalommal szerepelt a nemzeti tizenegyben, ezeken huszonkilenc gólt szerzett, a gólarány 1,45, ez is világrekord. Ilyen Messik meg CR-ek jelenthetnek csak neki.

A pénzünkből fél éve kapott a Ferencváros egy csillivilli stadiont, az a mai kuglilábúak édes otthona, mint mondták nekünk, és akkor bizonyosan így is van. Hogy igazán érezhessék a fiúk a sparherd melegét, ebbe múzeum is került, amely a dicső múltat volna hivatott megőrizni a zöld-fehér szíveknek, elsősorban H. Kovácsnak, na meg nekünk. Ez nem olyan egyszerű. Miután az avatón elhúzott három szerencsétlen Gripen a kifütyült égen, a franzstadtiak arra ébredtek, hogy a stadionjukból száműzetett a Császár szobra, Albertről Groupamára változott a név, most meg Bambát is elszedik tőlük.

footbal-hungaryOtt volna a helye, az övék volt, nekik nőtt nagyra, de Felcsútra vitték a relikviákat, amit semmi sem indokol, mint ahogyan arra sincsen épeszű magyarázat, hogy mit keres ott Puskás, meg Sebes Gusztáv. A főnök oda cipeltette a motyót, hogy a budi melletti stadionban valami érték is legyen. Ha már a jelent képtelen megtölteni tartalommal, a múltat veszi el, ahogyan messziről integetnek már a földek, trafikok, nyugdíjpénzek, miegyebek, hogy vizuálissá tegyük azt az eszelős szerzési vágyat, amely jellemzi az egyre tébolyultabb világot, amit kialakítanak nekünk, ellenünkre. Mindez röhejesen tragikus, ilyen nincs és mégis van.

Van valami félelmetesen hörcsögszerű abban a képződményben, amelyet Fidesz-nek, meg KDNP-nek neveznek, így külön-külön, mert hát mégis. De sok különbség nincs a magyar politikai élet e két csillogó tüneménye közt, istenigazából semmi sem, így rájuk ragadt valahogy az idők során a duplagondol név, de mindegy is. A két pofára, szuszogva, fennakadt szemmel zabálás is közös, ahogyan habzsolva tömik magukba azt a maradékot, amit hajdan, lánykorában Magyar Köztársaságnak neveztek, és eltemettük rég. A weimárit is ellepte a hó annak idején. Tél van minálunk, havazik. De hogy legyen valami halvány sejtésünk, milyen világ épülget ott, Felcsúton, olvassunk bele a budi melletti akadémia honlapjába, amely ekképp toboroz gyerekeket nem másra, futballra:

20100701focivbrio6“Jézus Krisztus, vezető edzőként már több mint kétezer éve dolgozik azon, hogy egy nemzetközi csapatot hozzon össze belőlünk. A cél az volna, hogy együtt nyerjünk vele az univerzumkupán. Az ellenfél kemény, úgyhogy nem mindegy hogy hogyan játszunk! Tehát az edzőnknek sok a dolga. (…) alkalmassá teszi az edző a csapatkapitányt, hogy segíteni tudja a játékosokat, a felkészülés és a játék során, akik még nem tudnak olyan jól együttműködni a többekkel. A jó vezető edző (Jézi tata) mindig a szívén viseli az utánpótlás-nevelést. (…) Minden egyes csapattag ott van a társa sírjánál, nem csak a közeli barátok. Ez a jó csapat tudja, hogy az élet legnehezebb meccseit egyedül megvívni nagyon nehéz, talán nem is lehet. Ezért különösen nagy figyelmet fordít arra a jó csapat, hogy egyetlen csapattagnak se kelljen egyedül se megszületnie, sem pedig meghalnia! (…) Gondoltál- e már arra, hogy Krisztus felcsúti csapatában, velünk focizz?” (sic!)

Ez van, hölgyeim és uraim, tisztelt barátaim. Bambát ideviszik, oszt jónapot. Hát nem délibábos rónaság ez az egész kurvaország?
(by Fletó)

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum